Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)

1883-12-02 / 6. szám

1X9

I 20

tök meg, a szerint a mint a foglalkozással járó veszélyek, egyenes megtámadások vagy véletlen balesetek rontják meg a szem épségét. Ez utóbbiak nagy változatosságából kiválnak gyakoriságukkal ama sérülések, melyek a régi szerkezetű lövőfegyverekre való gyújtó kupakok darabjaitól származnak. Még nagyobb veszély rejlik azonban a hátultöltő fegyverek kész töltéseiben, bár irányukban, úgy látszik, az óvatosság is nagyobb, mint a minden gyermek krajczárkáján ötével is megszerezhető ú. n. „kapszlik“ iránt. Igazán meglepő, hogy a szemészeti irodalomban nem akadtam olyan följegyzésre, mely az itt közlendővel megegyeznék, pedig a hasonló sérülésre való alkalom igen is gyakori. E sérülésben a nagy lökő erő mellett a sértő test, nagysága is számot tett, habár természeténél fogva nem is érhette el azokat a túlságos nagy határokat, melyekig másféle idegen testek (vas, fa, kődarabok) terjedhetnek.

Folyó évi október 4-ikén jött klinikánkra Geppige Antal 3Q éves vaspálya-felügyelő Nagy-Sz.-Miklósról, a ki elmondá, hogy három héttel azelőtt forgó pisztoly egyik csövébe a beszorult töltést kulcscsal iparkodott kellően beveregetní. Azonban a töltés elsülvén lökése a golyót előre vetette s ez a zárórudon fönnakadva odalapult, hátrafelé pedig a robbanás a bal szemét érte, mintegy fél méterny- távolságból. A szemből bő vérzés fakadt s a látás megsemmisült. A töltéshüvelyt a szobában nem találták, tehát abban a véleményben voltak, hogy a szemben kell lennie.

Hogy milyen óvatosnak kell lenni ilyen sérülésekkel szemben s mily kevéssé szabad az idegen test bennléte vagy benn nem léte felöl véleményt mondani, mielőtt kellő meggyőződést nem szereztünk, annak szomorú példája esetünk. Az orvos öszszevarrta a felső szemhéj sebét s a gyuladás ellen rendelt el orvoslást, de három hét folytában nemcsak hogy meg nem kisértette az idegen test kivevését, hanem annak bennlételét egyenest lehetetlennek tartá. A szem természetesen meg nem nyugodhatott, folytonosan fájt és genyedt, s a betegben önkénytelenül is azt a félelmét kelté, hogy a sérült szem tán az épet is megronthatja.

A mikor így klinikánkra került, bal szemén már fényérzése sem volt. Jobb szemén Sympathikus megbetegedés tünetei nem mutatkoztak, csupán a sérült szeme állapota miatt volt kellemetlen ép szemének használata is. Arcza bőrében fekete foltocskák láthatók. A felső szemhéj külső felében kettős forradás, mintegy lebenyes sebnek elhegedése látszik. A szemhéjak kissé duzzadtak, a szemrés ennélfogva szűkebb. A szemrés széttárásakor látható, hogy a szemtekei kötőhártya az alsó félen laposas vörös chemosissá duzzadt. A cornea bágyadt fényű, szövetében elzavarodott. A csarnok tele zöldessárga izzadmánynyal. A szemteke egészen lágy tapintató. Fölül kívül mély seb tátong a ciliáris tájon. E seb belső ajka össze van nőve kötőhártyai redő útján a szemhéj föntebb leírt forradásával. Tüzetesebb megszemléléskor fémfény ötlött szemembe a szemteke sebének hátranyuló folytatásában.

A beteget azonnal lefektettük s az idegen test kivevéséhez láttunk. A symblepharon átvágásával fölszabadítván a felső szemhéjat, azt kelle látnunk, hogy az egész töltéshüvely benn van a szemben ; még pedig a hüvely élével belefuródott a sugártáj mögött a szemtekébe, míg alapjával a szemgödör felső falához támaszkodott, úgy hogy a 6 mm. átméretű s 15 mm. hoszszú rézkupak hosszasága fele részével benn volt a szemtekében, fele részével pedig abban a tasakban, melyet a szemgödör és a szemteke között az emerre redőjével ránőtt kötőhártya alkotott. Kihúzása csipővel igen könnyen sikerült. A szemet bekötöttük s atropint, meleg bórvizes borogatást, kötést és munkától való teljes tartózkodást rendelve el, haza bocsátottuk.

Másod ízben a beteget október 15-ikén láttam. A szem megnyugodott, nem genyedt, a szemhéjak lelohadtak, a felső szemhéj symblepharonja részben újra nőtt. A szemteke szaruhártyájával együtt kicsinyre zsugorodott s oly lágy, hogy az alsó szemhéj nyomása besüppedést hagyott rajta. Különben még vörösszínü. A sebe összeforradt, de behúzódott s a szemhéji kötőhártyával összenőtt. Fájdalmai megszűntek, a tapogatás sem okoz neki fájdalmakat.

A rézkupak, mely kivételekor tele volt sűrű genyedséggel,

6 mm.-es Lefaucheux-revolver töltés-hüvelye. Szélein olynemű behorpadások vannak, melyek alig származhattak a szembe ütközéstől, hanem valószínűen a robbanástól, avagy a félig nyilt záró ajtócskába csapódástól. Nagy' aggódást okozott úgy a betegnek, mint nekünk is, vájjon a hiányzó elsütő peczek hová lett, nem rejtőzik-e valahol a szemben vagy szemgödörben. Azonban abból, hogy a szem olyan szépen megnyugodott és hogy sehol a környékben fájós helyet nem tapinthattunk, megnyugvást merítettünk s nyújthatunk a betegnek is. Különben hasonló forgópisztoly szerkezetének megfigyelése is azt a meggyőződést kelté, hogy a peczket okvetetlenfil a robbanásnak kellett kilöknie, mielőtt a kupak a szemet érhette volna, a mint erre a peczek helyének eltorzulásából is lehet következtetni.

Talán nem érdektelen, ha megemlítem, hogy a rézkupakban volt genyedség eltevés után sem bűzösödött meg, úgy látszik, a robbanás termékei s a réznek valami sója megóvták a rohadástól, fertőtlenítették.

Szemelvények.

— „Az ép és beteg lencse boncztanához“. Becker Ottó tanártól. (Folytatás.) — Fiatalkori lencsék puha teljes hályogának (weiche Totalcatarakt) spontán keletkezése homályos. B. csak egyszer vizsgálhatott puha teljes hályogot egy 19 éves diabetetes nőnél: a duzzadt lencse gyöngyszürke, vagy selyemszerfi, sugaras csikókat mutat, melyek sötétebbekkel — folyadékkal telt hézagokkal — váltakoznak.

Ama diabetikus hályog vizsgálatából kitűnt, hogy a rétegek és rostok közt igen kiterjedten találhatók hézagok és hasadékok, melyek 'a zavarodást okozzák, legelsőbben a peripheriában. A lencserostoknak nagyobb törési együtthatójuk van mint a közti folyadéknak, mely a csarnokvíztől csak kevéssé tér el és valószínűleg diffusió útján jutott a lencsetokba.

A rostok egy'éb elváltozásai itt ugyanazok mint az aggkori hály'Ognál, kivéve hogy itt az egész lencse részesül a hályogos szétesésben, s hogy mészlerakodások könnyebben képződhetnek.

2. A tokonbelüli sejtek kóros elváltozásai.

A) A tok hámjának degeneratiója különbözik az élettani visszafejlődéstől (magvak és sejtek sorvadása) és a magvaknak, később a sejteknek egy még meg nem határozott természetű kóros anyaggá való átváltozásából áll. A folyamat hasonlít a choroidea belfelületén előforduló bibircsképződéshez (Drusenbildung) (colloidképződés ?). A boncztani lelet gyakorisága megfelel a túlérett hályogok mellső tokján észlelhető kerek, fehér pont előfordulásának, gyakoriságának.

B) Tokonbelüli sejt-újképzodés. Ama hyalin bibircsek közelében majdnem rendesen kicsiny, élénken színezett, tisztán kivehető magalakkal bíró magvak találhatók. Ezen magvak, illetőleg sejtek a lencse belsejébe szökellnek és a bibircseket belfelületükön majdnem teljesen ellepik : ez a tokhályog egyik alakja.

B. ettől eltekintve minden aggkori hályogban mutathatott ki tokonbelüli sejt újképződést, néha lencsehomályosodás nélkül. A lencsehályog és sejt újképződés közös okát az aggkori sclerosist kisérő lencsezsugorodás képezi.

Az újképződés a tokhám- és az örvénysejtektől (talán rostsejtektől is) indul ki. Neki tulajdoníthatók a hátsó felület epithelszerű bevonása, a mellső és hátsó kéregben valamint az egyenlítő tájékán található nagy, hólyagcsaszerű sejtek, továbbá ama bibircs-lepel (Drusenbelag) és végre a valódi tokhályog. A sejt újképződés bizonyítására a kétségbe nem vonható magoszlás szolgál.

Az emberi tokhám (nyugvó) magvainak nagysága és alakja az élőben feltűnően állandó. Hályogoknál a hám helyenként hasonlít a rendeshez, helyenként eltér tőle.

Kétségen kívül való, hogy a sejt újképződés okozza a hályogos lencsék hátsó tokfalának belfelületén észlelhető hámlerakodást, mely néha finom hártyát képez, és 38 túlérett, tokostól kivont lencsénél 12-szer találtatott.

Az egyenlítő tájDan, a mellső s hátsó tok alatt egyenként vagy csoportokban észlelt hólyagcsaalakú sejtek sohasem hiány-