Szemészet, 1883 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1883-05-27 / 3. szám
62 kon kellene a colobomának lenni, a chorioideában, de különösen a sclerában nem, — pedig ily esetek legnagyobb részében a sclerán tágulások voltak. A colobomák tehát néha úgy is képződhetnek, hogy a retinának, mely később meglehetős vastag s aránylag elég ellentálló hártyává lesz, védeni kellene a belszem nyomása ellen a még akkor igen vékony chorioideát, sőt a sclerát is ; de ezt nem teheti, mert korán záródott, és a rohamosan emelkedő belszemi nyomás folytán kitágult és elvékonyodott; csak így képződhetnek azon colobomák, melyeknek alapján működni képes retina, talán pigmentes epithel, vagy chorioidea is van kisebbnagyobb darabokban. II. Ideghártya-leválás sajátszerű esete. Közli CsapodiIstván dr. klinikai gyakornok. A múlt évi heidelbergi szemész-gyűlésen Leber újra fölveté a retinaleválások származása módjának még mindig eldöntetlen kérdését. A „Szemészet“ előbbi számában olvasható L. értekezésének kivonata, mely szerint ő az ideghártya leválásáért nem az érhártyából kiizzadó savót okolja, hanem az üvegtest zsugorodását tekinti a leválások közös okának, még pedig olyképen, hogy a megkisebbedő üvegtestből kiszorított savó ömlik a megfeszült s ennek folytán berepedő retina mögé. Fölfogása mellett legnyomatékosabban az szól, hogy ha új savó ömölnék az érhártya és ideghártya közé, a szemnek keményebbé kellene válnia s alig is tudna ez a savó az üvegtest ellenállásán erőt véve helyet szorítani. A levált retinájú szemek feszülése pedig nemcsak a rendesnél nagyobb nem szokott lenni, sőt a rendesnél kisebb is lehet. Az üvegtest megfogyása kétségtelenül megkönnyíti a leválás keletkezhetését, úgy hogy ebben lehetne legegyszerűbb megfejtését találni az ilyen baj iránt való dispositiónak. De vallyon azért lehet-e, szabad-e az üvegtest zsugorodását általánosítani még a hevenyében keletkező leválásokra is ? Vallyon szükséges-e a retina berepedése, és vallyon az említett dispositióban a zsugorodás huzó ereje vagy a szem lágysága-e tulajdonképen a leválás támasztó oka ? E kérdésekre Leber kísérletei meg nem felelnek, annyival kevésbbé, mert a szemet s ennek retináját a kísérlet folytán ért erőművi beavatkozás arra is följogosít bennünket, hogy a megfigyelésbeli tévedhetést se tartsuk lehetetlennek. A retinának nagy ritkán látott önkéntes berepedését általánosítani és a levált retinán található elváltozások egyikéremásikára ráfogni, hogy olyan önkéntes repedés forradáshelye, s hogy e szerint az ideghártya berepedése a leválásnak legközelebbi oka, elmésnek elmés, de merésznek is elég merész állítás. A Leber értekezése megjelenésének idején épen egy érdekes eset volt megfigyelésünk alatt, mely alkalmasnak kínálkozik, hogy belőle a leválások némely eseteinek származása módjára következtessünk. Dili Henrik 13 éves, evangélikus, napszámos fia, bonyhádi, f. é. február 27-én jött klinikánkra. Baja keletkezésére nézve egyebet nem tudhattunk meg, mint hogy múlt évi augusztushó óta nem lát, azelőtt iskolába járt s olvasni is tudott. Külsőleg a szemeken nincs rendellenesség, feszülésük rendes. Jobb szemével “/150-ot is csak bizonytalanéi lát, bal szemével 3 méternyiről olvas ujjakat. Mindegyik szem látótere csak kívül alul rendes kiterjedésű, belül fölül nagy mértékben szűkült. A pupillák kitágítása után a jobb szemben gyűjtött fény segítségével a lencse hátulsó kérgének kiterjedt küllős elszürkülését látni, ha a szemet jól lefelé fordíttatjuk, a hátulsó csarnok aljában piros vércsík ötlik szemünkbe. Szemtükörrel vizsgáláskor a szemfenék sötét marad, csupán külső felső részéről szűrődik át némi vörös világosság, alul kívül pedig meglibben valami szürke hártyaszerű képződmény. A bal szemfenékben (a mint a mellékelt 4. ábrán látható) a papilla helyétől valamivel beljebb az orr felé a papillához, nagyságra és alakra nézve igen hasonló kiváj ült, halavány rózsaszínű terület van, melynek belső határát pigmentes csipkézés választja el a környező retinától, kissé odábbad félholdas pigmentezés övezi belül-fölülről. E terület nem a retinái erek egyesülése helye, hanem felső szélén, közepén és alsó szélén vékony — 61 — erek haladnak keresztül, melyek a retina belső feléről jőve ama területen túl térnek össze. A bizonnyára ez összetérés helyén levő papilla azonban nem látható, mert bele esik egy hártyaredőbe, mely harántúl élszerűen vág be jó mélyen az üvegtestbe ; éle fénylős fehér, a halántékfelé mind jobban kiemelkedik s egyszersmind legyezőszerűen kiszélesedik ; szürkébb helyek és hetvenként előtűnő érszakaszok csikolják, a halántéki tájhoz közelebb pedig számos egyenesre nyújtott ér sorakozik egymás mellé. A redő felső és alsó oldala meredeken emelkedik ki a vörös fényben világló, helyén maradt retinából. A belső vége szürkés, egyenetlen felszínű menedékes hártyaként terjed rá a papilla forma kerek foltra, melynek külső határát elleplezi. Az erek egyesülésének helye fölső felén menedékesen elferdült s a fölső retinafélről is vesz föl vékony ereket. E helytől távolabb egy fölülről jövő ér a hártyaredő alapján szakítja félbe irányát, úgy hogy a papillával való összefüggése nem látható. Az alsó retinafélen félholdszerű fehéres redő indul ki a kerek folt alsó belső széléről és vesz el lassanként a retinában. E redő mentéhez vastag véna csatlakozik (1. 4. ábra b.) mely belső végén az elleplező szövetben útját veszti, aztán csak kevéssé tűnik át egy sötét érforma csík, mely a papilla forma folt közepefelé irányulva, ennek egy harmadára benyúlik s úgy látszik, annak a vénának folytatása. E véna még hasonlóbbá teszi az említett helyet a látóideg behatolása helyéhez. A másik oldal felé haladva a véna nagy lefelé kanyarodás után a nagy harántredő oldalára tér s egy darabig ennek élén halad a halánték felé. E vénának a papillával való összefüggését nem lehet kideríteni, bizonyára az elleplezés helyén kanyarodik beléje s a további sötét csík nem is hozzátartozó érhártyai érdarab. E vénán fölül a nagy redőhöz közelebb egy másik fehéres redő indul ki a papiilaszerű folt széléről s halad ki- és lefelé, egy artériát követve (1. 4. ábra a.), melynek belső végén meg is lehet különböztetni olyan kissé elleplezett kanyarulatot, mely a papillával való összefüggésének irányát megjelöli ; ez artéria kifelé elágazik s egy ága a nagy redő alsó oldalához követhető. A leírt két sekély redőn két vékony érág halad el, a papilla helye felé tartva s ama redőkön kidomborodva. A halántéki tájhoz közelebb egy véna halad alulról fölfelé, mely a nagy redő alsó oldalára érve hirtelen kifelé kanyarodik s a redőn követhető tovább. A redő alsó oldalához tartó erek az üvegtestbe mind bele emelkednek s finom hálószerű rostozat látható kíséretükben. A hártyaél tetli vonalából pedig sötét szürke fonal (1. 4. ábra c.) nyúlik lefelé és az üvegtestbe vetett kötélként vész el. A vörös fényben világló szemfenék alső és fölső felében számos fénylő fehér és pigment rögös foltocska van elszórva, a belső oldalon pedig kiterjedt pigment ziláltság, mely egészen a nagy sorvadásos folt belső széléig terjed, fölfelé és lefelé pedig lassanként elvész. A retinán repedés helyét nem lehet találni. A beteg hatheti orvoslása rendszeres bedörzsölő kúrából és pilocarpin befecskendésekből állott. 2 gr.-mos szürke kenőcsből 7 cyclusban 35 bekenést végzett, 1 cgrm.-nyi pilocarpint, pedig 15-ször fecskendeztünk háta bőre alá. Aprilis 13-án történt elbocsátásakor bal szeme állapotában semmi változás sem mutatkozott, jobb szemének látása ellenben 6/i8-ra javult. Szemtükörrel nézve a jobb szemfenékben kívül alul a szürkés hártya jobban szembe ötlik, ettől jókora vörös rés terjed felfelé, valamint a közép irányban is vörösen csillámlik föl a tiikörbenézés pillanatában; e két vörösfényű hely között vaskos sötét felhőként lomhán mozog az üvegtestben levő homály. Otthonra jódkáliumot kap. A retinaleválás ez alakja annyira eltér a szokott leválásoktól, hogy bizonnyára származásának is más módját kell fölvenni. Esetünk össze sem hasonlítható ama könnyen libegő hólyagokkal, a milyeneket rendesen látni szoktunk, s a melyek üvegtesti elváltozásoknak is híjával lévén még erőltetve sem fejthetők meg a Leber hypothesise szerint ; mert érthetetlen, hogy a zsugorodó üvegtest feszítő ereje lehúzzon egy vékony hártyát alapjáról s az mégis olyan lazán libegő hólyaggá váljék. De másrészt lehetetlen, hogy az érhártyából elsőlegesen kiizzadó savó az üvegtestbe élszerően bevágó redőt készítsen, melynek falai a legnagyobb mértékben ki vannak feszítve, anélkül, hogy a szem feszülése bármi csekély mértékben is fölülmúlná a rendes
