Szemészet, 1882 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1882-02-26 / 1. szám
19 20 Ép oly kevéssé van bebizonyítva a látóidegnek erőművi ingerekre fellépő fajlagos visszahatása a szemnek gyors ide-oda forgatása álkalmával. Mivel az ekkor fellépő fényjelenség közepe sötét és csak azon helyen volt észlelhető egy tüzes gyűrű vagy félkör, a mely a látóideg belépési helyének felel meg, azt vélték, hogy azon rostjai izgatatnak az idegnek, melyek a belépési hely közvetlen közelében végződnek. Azonban oly elzárt helyzetök van-é e rostoknak az idegtörzsben, talán a környben, hogy épen csak ezen szemmozgásoknál izgattatnak? Ez nem igen valószínű. Sokkal természetesebb egy más magyarázat. A látóideghüvelyek, a külsők és belsők, a papilla körül közvetlen a sclerába mennek át. Ha tehát e hüvelyek az említett gyors mozgásoknál vongáltatnak, úgy e vongálásnak kiválólag a gyűrűalakú részletre, — mely a látóideg belépési helyét körülveszi — kell hatnia, és folytatódnia tovább a legközelebbi retinalis elemekre. így a reczehártya e részletének ingerlése által a subjectiv fénygyűrű érzete meg volna fejthető. Hogy azonban a látóideg átmetszése nem idéz elő fényjelenséget, ez nem szól magában véve a mechanikus ingerlés utáni specifikus reactió ellen. Érző vagy mozgó idegeknél is gyakran látjuk, hogy azok gyors átvágásánál nem jő létre megfelelő reactió. Mindezen körülmények indítottak engem arra, hogy a látóidek reactióját mechanikus ingerekre újonnan megvizsgáljam, s sikerült is positiv bizonyítékokat nyerni. Kísérleteimre, melyeket sötét szobában tettem, oly betegeket használtam, kiknél azelőtt kevéssel enucleáltatott a szemteke. Ezeknél egy gombos eszközzel hatoltam be az orbitába, s a látóideg tájékát nyomkodtam és lökdöstem. 6 erre alkalmas egyén közül, kiket így vizsgáltam, 2 azon tökéletes exact jelentést tette, hogy egy körülírt helyre történt nyomáskor, a mely a látóidegnek felelt meg, fénytünemények, fényczikázások jelentek meg, a melyek az enucleált teke oldala felé projiceáltattak. Az illetők egyike, kinek szemét korábban villanyozták, rögtön észrevette e tünemény hasonlóságát azzal, mely villanyozáskor fellépett. E positiv tényeket én tökéletesen bizonyító erejűeknek vélem, mivel értelmes egyénektől származtak, és minden elővigyázati szabály annal inkább alkalmazva lett, mivel én a fentebb közöltek nyomán bizalmatlan voltam az iránt, hogy a látóideg mechanikus ingerekre fajlagosan reagál. Azon egyének is, kiknél nyomás által nem idézhettem elő fényjelenséget, villamozásnál láttak ilyeneket. Hogy nem minden vizsgálatnál léptek fel fényjelenségek nyomásra, az a látóideg részleges atrophiája vagy igen erős visszahúzódása folytán magyarázható. — (Centbl. für med. Wissenschaften. 1882. jan. 7. Dr. Somogyi. A szemészeti szakosztály munkálatai az 1881-iki nemzetközi congressuson, Londonban. Kórboncztani változások, melyek a glaucomát megelőzik, vagy azt okozzák. Dr. Weber H.-tól Darmstadtban. A glaucomát megelőző változásokhoz a nedvkeringési zavarok tartoznak, melyek az artériák és vénák között a nyomási differentiát az artériák rovására nagy terjedelemben megváltoztatják. Kóros változások az idegrendszerben a glaucoma kifejlődésére csak annyiban bírnák jelentőséggel, hogy nedvkeringési zavarokat okoznak. Szöveteknek változásai, melyek különösen előrehaladottabb korban jönnek elő, ha az edények falát illetik, s csakis ennek közvetítésével lehetnek befolyással a glaucoma kifejlődésére. Miután a nedvkeringés és anyagcsere a szemben, mint minden egyéb szervben, ennek sajátos boncztani berendezésétől függ) a fenntemlített általános változások csak akkor lehetnek a glaucoma kifejlődésére befolyással, ha a nedvkeringés szabályozásának mechanismusára károsok, vagy a nedvkeringés szabályozására már károsan ható mozzanatokkal találkoznak. Helyi kóros változásai a nedvkeringésnek az idegműködésnek és a szöveteknek is csak ily módon segíthetik elő a bántalom kifejlődését. Az anyagcsere szabályozása a szemben függ a parenchym- és firátszivárgási nyomás viszonyától a vér- és elválasztó edényekhez. Hosszantartó túlfeszültségét a tekének, mint ez glaucománál előjő, úgy magyarázhatjuk, mint a szem tápnedveinek oda- és visszafolyásának részaránytalanságát ez utóbbi rovására. A tápnedveknek útai részint háló-, részint rostély- és üveghártya szűrökön át az üvegtestből a hátsó-, innen a pupillán át a mellső csarnokba vezetnek, honnan a csarnok peripherikusan fekvő zugánál a teke felszínére jutnak. Ezen útaknak bárminemű szűkitése vagy akadálya a hátrább fekvő részletekben a tápnedvek visszatartását okozza s ezzel a glaucoma kifejlődésére az első mozzanat megvan adva. Csak ennek teljesülése és sohasem nélküle fejlődhetik ki a glaucoma lényege: a belszemi nyomás önkormányzásának elvesztése. Azonban ennek teljes kifejlődésére még szükséges, a hydrostatikus szabályok szerint, hogy azon negativ feltétel is járuljon hozzá, hogy a teke. belnyomásemelkedésének hatása az elvezető edényekre kimaradjon : azaz, hogy ne jöjjön létre nyomási kiegyenlítés az edényeken kívül és belül. Kísérletek bizonyítják, hogy állati szűrőhártyákon a permeabilitás nem a nyomás nagyságától, hanem a két felszínen a nyomás közötti differentiától függ: minél kisebb a differentia, annál nagyobb a permeabilitás, vagyis az átszűremlet tömörsége és mennyisége növekedik; míg a differentia növekedésével fogy. Ebből világos, hogy a belszemi folyadék nyomásemelkedésénél az átszűrödésnek nagysága az edényekből a teke űrébe emelkedő arányban növekedik és pedig annyira míg a nyomás mindkét részről kiegyenlítődött. Ezen kiegyenlítés azonban csak akkor állhat be, ha a nyomás emelkedése egyenlő az artéria ophth. és ennek ágaiban levő nyomással ; mivel az edénybeli és a belszemi folyadék nyomásának kiegyenlítésnél az elszálító edények a sclera és üvegtest közé szorulva arányosan szűkülni és vékonyodni fognak. Ily fokú nyomásemelkedés azonban a glaucoma lefolyásában a végső stádiumig nem észlelhető. Ha azon külső hatányt nevezzük oknak, mely feltétlen, változatlan antecedense valamely eseménynek, úgy glaucománál nem lehet az más mint csupán a belszemi transsudatum elvezető útainak előhaladó szűkülése; nemcsak, hogy a többi előzmények, egyenkint és összesen, glaucomát sohasem okoznak, hanem az elvezető útak szűkülése mindezeknek közreműködése nélkül, minden czáfolatot kizárni, egymaga képes glaucomát előidézni és azt változatlanéi tényleg létesíteni is szokta. A glaucomának kórképében előjövő változások függnek attól: hol szűkültek, illetőleg, hol torlódtak el az elvezető útak, — és pedig : A glaucoma faja: elsődleges, vagy másodlagos, függ az elzárás mikéntjétől. A glaucoma alakja: lobos vagy nem lobos, függ a folyamat visszahatásától a nedvkeringésre az elvezető edényekben. A glaucoma jellege: renyhe, acut, vagy fulminans ? függ a folyamat intensitásától. Fénytörési változásokról a glaucoma lefolyásában. Laqveur tanártól Strassburgban. Közönségesen azt hiszik, hogy a hypermetropiat, melyet oly sokszor találunk glaucománál, a belszem nyomása által a cornea lelapulása okozza. A szerző állítja: 1. A fénytörés glaucománál nem kisebbedik. 2. A hypermetropia már előlegesen jelen volt s közönségesen praedispositiója ezen betegségnek. 3. Bebizonyította, hogy az iridectomia után a glaucománál a fénytörő készülék minden déllőjében a törés növekedik, mit valószinűleg a cornea görbületének megváltozása okoz. Miután ily fénytörési változások más czélokból végezett iridectomiák után nem állnak elő, úgy annak a műtét által létrehozott belszemi nyomás csökkenésével összefüggésben kell állnia. Tizenkét esetben ezen fénytörési növekedés 0'75 dioptriától 4 d-ig változott; a legnagyobb növekedés lobos glaucománál állott elő, idősebb egyéneknél. Miután ezen változás több esetben legalább hat évig fennállott, állandónak tekinthető.
