Szemészet, 1880 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1880-04-25 / 2. szám
19 20 mely a köthártya idült blenorrhoeája által okozott fekélyesedés miatt keletkezett, a nem illetett részek épek lesznek. II. Második főalaknak vehetjük a Stellwag „heges szarucsapját“, mely ellenkezőleg .az előbbivel, cicatrix corneae ectatica simplex- (id est sine synechia )nek nevezendő. Itt a szaru- és szivárványhártya közötti összenövés — ha előfordul — csak mellékes és soha, mint az előbbinél, döntő kórtani tény. Székhelyére nézve az ectasia itt is lehet központi és környi és kisebb-nagyobb térre terjedhet ki. Ezen alakot kórodailag látszólagosan azon körülmény jellemzi, hogy a nem bántalmazott részek is elgörbültek és elhomályosödottak, minek következtében a látási képesség tetemesen alá van szállítva. III. Egy harmadik rovat alá mindazon alakokat lehetne sorolni, melyeket az ectasia corneae név illet. Mindezen alakok közös tulajdonsága az, hogy nem hegszövet az, minek fejlődésüket köszönik. Egyeseknél ugyan nem lehet tagadni, hogy lob által keletkeztek, de a lobosodás csak a szövet átivódása (Durchtränken) és fellazulásáig terjed; más alakoknál a szaruhártyaboltozat veleszületett rendellenességeivel vagy ez utóbbi hártya bizonyos jellegzetes elváltozásaival van dolgunk. Ezen rovatba sorolhatni a hydrophthalmus anterior totalis, buphthalmus és keratoglobus. Ezzel befejezhetnők a staphyloma beosztását, azonban meg kell emlékeznünk a staph. intercalare-ró\, mely szorosan véve boncztanilag nem tartozik a staph, corneae, hanem a staph, scle- H ehoz, azonban igen gyakran csatlakozik a staph, corneaehoz. II. A cicatrix corneae ectatica cum synechia anteriore (staph, corneae Beer) alatt a szemtekének azon állapotját értjük, melynél a szaruhártya egy része ectaticus hegszövet által pótoltatik, ezen hegszövet részint az iris által szolgáltatik, részint ezzel összefüggő, és mindig bir felhámréteggel, me’y vagy a szaruhártya felhám-maradványaival függ össze vagy — ha az egész szaruhártya elpusztult — a köthártya felhámjával. Egy a mondott jellemmel bíró szarucsap keletkezésénél legelőször a szivárványhártya a mellső kamrából való előesését (prolapsus iridis) észleljük, ezen iriselőesés a szaruhártyának — vagy fekélyesedés, igen ritkán sérülés, vagy más ok következtében történt — átlyukasztása által van feltételezve. Gyakorisága elég alkalmat nyújt ezen folyamat boncztani megvizsgálására. Igyekeztünk állaton tett kísérlet által az illető folyamatot utánozni, hogy úgy a legkorábbi stádiumokat tanulmányozhassuk. A kísérlet kivitelére egy fehér-fekete jól táplált és világos szivárvány-hártyával bíró házi nyúl szolgált; a kísérlet alapjául szolgáló műtét t. i. a prolapsus iridis mesterséges előidézése deczember hó 10-én (1878) vitetett véghez következőképen: a cornea felső részén bemetszést tettünk, az így előidézett harántsebnek alsó ajka ollóval el lett távolítva, minek utána a mellső csarnok vizének nagyrésze kifolyt és az előesett szivárványhártya mint hyperaemicus szürkés kékes félgömb a cornea síkjából kiboltosult. Következő nap ugyanazon magassággal birt a prolapsus, a cornea homályosodást mutatott, a mellső csarnok meg van, de genyt tartalmaz ; azonkívül iritis. Deczember hó 12. és 13-án a cornea nagyobbfokú homályosodást mutatott, mint az előbbi napon, a prolabált szivárványhártya által képézett félgömb — mely egy kigyózatos lefutással biró, közelebb a prolapsus külső mint belső felületéhez fekvő vastag edénytörzsöt mutatott — nem lapult; a mellső csarnokban sok geny és a szemhéjak nagyfokú elváltozása volt jelen. Végre deczember hó 14-én a szemhéjak elválasztása kisebbfokú volt, a láta eltűnt; a szaruhártya szürkés-fehér; a fiatal staphyloma eltávolíttatott. A górcsői vizsgálat következőt mutatott: a staphyloma mellső rétege a felületen foszlányos és elszarusodott sejtekhez hasonló képet mutat, ezen változó vastagsággal biró réteg számos helyen igen nagy hézagokkal bir, mely hézagok sövények által számos másodlagos űrökre vannak felosztva, melyekben igen nagy ovális — sokszor nagy maggal és egykét-három hólyagcsaszerű magosával, — máskor több apró maggal biró sejtek feküsznek; ezen rétegtől befelé számos egymáshoz szorosan fekvő granuloma sejteket lehet látni; végre ettől befelé, úgyszólván egy harmadik réteget képviselve, ezen gömbölyű sejtek nem feküsznek oly sűrűn és közöttük egy finom recze létezik. Igen közel az elsőnek felemlített réteghez fekszik a makroskopicus leírásnál megemlített edénytörzs átmetszete, de azon kivül is látszanak sok saját falzattal biró véredények és falzatot nélkülöző vérhézagok. A metszet belső részeiben a tönkre ment irisszövetből még hátramaradt festeny van felhalmozva, mely majd a sejtekben található, vagy ezeket egészen körülvevő szabad szemcsékből áll, majd kisebb-nagyobb rögcsékből, melyek egymás mellett feküdve egész lánczolatokat mutatnak, vagy épen nagy, szabadon fekvő fekete tömegekben tűnik fel. A membrana Descemeti hiányzik, mivel a kísérlet kezdetén a szarucsapnak megfelelő szaruhártya-részlet és így ezen hártya is ollóval eltávolíttatott. Párhuzamosan a történt kísérlet által nyert készítmény leírásával, felemlítünk egyszersmind egy fiatal emberi szarucsapnál tapasztalt leletet is : az illető beteg — körülbelül 6 éves — állítólag vörhenyben szenvedett, a betegség folyamában szaruhártya-fekély keletkezett, mely átfúródott és szivárványhártya-előeséshez vezetett, körülbelül 14 nap múlva — egy itteni kórodán — eltávolíttatott a szarucsap ; az eltávolított rész körülbelül babnagyságú volt. Górcső alatt kitűnik, miszerint egy acut beszűrődést mutató szövettel van dolgunk ; az állomány egész vastagságában szorosan egymás mellett fekvő genysejtek és igen telt tág edények. Az állomány a mellső csarnok felé fekvő része sok festenyt tartalmaz, míg mellső felülete carminban nem festődő réteg (megszáradt genysejtek?) által fedetik. A legmellsőbb rétegekben egy sokszorosan összehajlott, összegömbölyített alkatnélküli hártya fekszik, melyben a membrana Descemeti-re ösmerünk ; ezen hártya felületén igen finom reczeszerű kép mutatkozik, a reczebemályedések között előforduló léczek által képeztetik, mely bemélyedések a hártyán felülő és benyomuló granulomasejtek által okoztatnak. A lelet tehát mindkét esetnél lényegében ugyanaz. A szivárványhártya genyesen beszűrődött és ennek megfelelőleg megvastagult, rendes szerkezete a beszűrődési folyamat alatt egészen eltűnt, mi által a stroma sejtjeiben foglalt festeny szabaddá lett. Fel kell említeni azon fontos leletet, mely — úgy látszik — eddig még nem vétetett figyelembe, t. i. hogy a staphyloma ily kora állapotában annak felületén felhámréteg, illetőleg felhámújképződés még nem észleltetett. Igen fontosnak azért nevezzük ezen tényt, mivel a mellett szól, hogy a felhám a szaruhártya anyagveszteség széléből, tehát a még épen maradt régi felhámból indul ki; mert míg a szivárványhártya sarjadzik és vastagszik, kell, hogy az előre nyomuló felhám visszatolassék, csak midőn a beszűrődött szivárványhártyaszövet a heges visszahúzódás korszakába lépett, midőn szövete látszólag visszafejlődik, lehetséges, hogy a szaruhártya anyagveszteség széléből egy fedő felhámréteg lepelszeriien előrenyomul. A staphyloma ezen legelső stádiumát elhagyva térjünk át a kifejlődött szarucsapra. Ez makroscopice a legkülönfélébb alakban és nagyságban tűnik elő ; majd kúpot látunk magunk előtt, melynek köpenysíkjába közvetlenül megy át a cornea talán még sértetlen része, majd üvegburához vagy egész szabálytalan alakkal biró csészéhez hasonló, mely a szemteke mellső felületét foglalja el. Ha csak csekély nagyságú, úgy a szaruhártya szövet fölé emelkedik. A szarucsap belső (hátsó) felülete az irissel való összenövés nyomait mutatja; az iris — csekély festeny maradékig — a a kóros képződményben vagy egészen eltűnt, vagy csak egy helyen. Ha egészen tönkre ment — mellső csarnokról — magától értetődik — szó sem lehet és az egész a szarucsap által határolt barlang egy rendkívülien kitágított hátsó csarnokot képvisel ; ha a szivárványhártya benövése csak részletes, a mellső
