Szemészet, 1879 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1879-02-23 / 1. szám
volt jelen ; három egyénnél, hol a láttér vizsgálata csak később történt, a lelet negatív maradt. Azon 6 esetnél, hol a vizsgálat az első hetek alatt történt, heveny látideg és reczeglob észleltetett; később valamennyinél a látideg fehér elszínesedésbe ment át. Fehér elszínesedése a látidegnek megelőző lobos tünetek nélkül 3 esetben észleltetett, melyek mind a látideg sorvadását vonták maguk után. Egy esetben a szemtükörlelet eleitől fogva eredménytelen maradt. Azon esetekből, ahol a szemtükörbeli vizsgálat a látzavar kezdetétől történt és a megfigyelés elég hosszú időre terjedt, H. azon következtetést vonja, hogy a vérvesztéseknél észlelt látzavarok és tekebeli kóros megváltozások a látidegek lobos folyamataiban összpontosulnak; és hogy azon esetekben, ahol a szemtükör-lelet negatív volt, v. Graefe nézetének megfelelőleg teke mögötti ideglob veendő fel, melynek következménye gyakran a látideg sorvadása. A láterő javulása kisebb-nagyobb mérvben többször észleltetett ugyan, de az néha a látideg lobjánál is előfordul ; kivételesen szintén előjött a látélesség tökéletes helyreállása is, csakhogy azoknál — egy eset kivételével — a láttér hiányossága maradt vissza. Igen érdekes azon két eset, ahol csak az egyik szem támadtatott meg, míg a másik egészen érintetlenül maradt ; azoknál a beteg szem elvakult és a látideg sorvadásba ment át. Miután a heveny-eseteknél a látzavar a vérvesztés után csak rövidebb, m.ijd hosszabb időre következett be, fel kell venni, miszerint a látzavar itt nem a látidegek és azok központjainak nagyfokú vérszegénységére viendő vissza, hanem a látidegekben fellépett azon kóros megváltozásokra, melyek csak később fejlődtek ki. A vérvesztés gyakran nem is volt olymérvű, hogy az nagyobb vérszegénységet vonhatott volna maga után, továbbá nehány esetben utólagosan is történtek még vérvesztések, akkor, midőn a láterő már javúlni kezdett és a javúlást az újabb vérvesztések nem akasztották meg ; másrészről közvetlenül a nagyfokú vérszegénységtől feltételezett látzavarnak mindenkor a vérvesztés tetőfokán kellene bekövetkezni, s a vérszegénység csökkenésével karöltve kellene járni a látzavar javulásának is, a mi azonban a tapasztalati tények szerint nincs úgy. Fries dissertati ójában sok olyan eset is fel van sorolva, melyekben a látzavar másnemű vérvesztések, különösen érvágások, köppölyözések után lépett fel. Ezeknél az elvakúlás a vérvesztést csaknem mindig azonnal követte, s a test erejének gyarapodásával egyszersmind a legtöbbször lépést tartott a láterő gyarapodása is ; s a hol ez nem úgy volt, a kortörténet hiányossága miatt továbbra is nyílt kérdés marad, vájjon a végleges láttompúlatnak vagy éppen vakságnak a vérvesztés volt-e oka, vagy pedig azon betegség, mely miatt a vérvétel történt. Azon kérdést illetőleg, hogy minő egybefüggés létezik a látidegek lobja és a vérvesztés között: a kórbonczi vizsgálatok még mindig nem adhatnak felvilágosítást, miután eddigelé egy olyan szem sem került bonczolás alá. Sarnclson azon eseteknél, hol a látzavar jelentéktelen vérömlények után lépett fel (Lassana, Bt own Sequard, Nothnagel és mások vizsgálataira támaszkodva), a körfolyamatot, mint a látzavar és vérzés okát, az agyban, és pedig a mellső két ikertestben és a láttelepben keresi, mit azonban Leber azon megjegyzéssel utasít vissza, hogy azon esetben még egyéb más agyi tüneteket is kellene észlelni, melyek azonban eddigelé csakis a Sammelson által leirt egy esetben következtek be ; de azon esetnek annyira kevés hasonlatossága van a vérvesztések által különben észlelt esetekkel, hogy azt joggal azon osztályba nem sorozhatni. A hol a láterő erős vérvesztés után roszabbodott, ott az okot Samelson a körnvi részben keresi, mi a mostani észleléseknek legnagyobb valószínűséggel meg is felel. Schwalbe kimutatta, miszerint a látideg belső és külső burka között létező nyirkutak összeköttetésben állanak a pókhálókér hézagával. Hogy ezen az úton kóros folyamatok is tova terjedhetnek, arra először Schmidt-Rimpler figyelmeztetett ; majd vizsgálatok által Manz megerősítette. Samelsohn tehát felveszi, hogy rögtöni vérvesztés által egyszersmind a koponyaürben keringő vér mennyisége is kisebbedik és az ez által keletkezett ür — melynek a falak engedékenytelensége miatt változatlanul kell maradni — az edény hüvelyi és pókhálókéri hézag nyirka által töl tetik ki, mely utóbbi hézag-nyirka összeköttetésben áll a két szemideg hüvelyeinek hézagával. Hogyha már az edények a vértömeg szaporodásával ismét megtelnek, akkor a nyirk-folyadék afelső telt pókhálókéri burkokból kinyomatik és útját a létidegek burokközi hézagaiba veszi, minek folytán maga a látideg sávosán átivódik és az ismeretes látzavarokat hozza létre. Ezen magyarázat egyelőre csak igen kétes jelentőségű hypothesis marad mindaddig, míg az élettannak és kőrboncztannak sikerülend a vérvesztés és látzavar közötti most még igen homályos összefüggést valóban felderíteni. (Kiin. Mnbl. fúr Aughlk. 1878. april.) Torday, tr. Fries tr. a „Kiin. Mnbl. für Aughlk.“ múlt évi julius havi számában válaszol Horstmann megjegyzéseire az általa összeállított adatokat illetőleg, melyeket a vérvesztés és látzavar fellépése közti időre vonatkozólag következőleg osztályoz: 1. Közvetlen a vérvesztés után vagy éppen a vérvesztés alatt (ió eset), 2. mintegy 12 órával a vérvesztés után (12) és 3. több mint 12 óra eltelte után (33). Az első osztályba tartozó esetek egy különálló és a más két osztálytól nagyban elütő korcsoportot képeznek, mivel azoknál a látzavart eléggé megfejti a szemidegek környi vagy központi részeinek avagy mindkettőnek közvetlenül bekövetkezett vérhiányossága. Ezen esetek elesvén, a többi 45-re vónatkozólag a H. tr. általi leszállítást — miután az egyes esetek nincsenek kijelölve — nem fogadja el, és mintegy kiegészítéseid a statistikai adatoknak, az irodalomból még a legutóbbi időben közölt hét esetet sorol fel, 11. m. : 1. mindkétoldali elvakúlás, vérhányás után (Schirmer); 2. mindkét szem elvakulása érvágás után (Mierny); 3. mindkét szem elvakulása méhvérzés után (<Steinheim) ; 4. Lanzberg négy esete : a) mindkét oldali vakság közvetlenül a vérhányás után ; b) egyoldali elvakúlás két héttel a méhvérzés után ; c) egyik szem lassú elvakulása bő orrvérzések után ; d) egyik szem elvakulása többszörös méhvérzés után méhhabarcz folytán. Ezen esetnél minden jelentékeny vérvesztés után a láterő roszabbodott, míg a vérzések közötti idők alatt a láterő egy fokon maradt. Torday, tr. A Tenon-féle tok lobja. Schiess Gemuseus tnr.-tól. Míg a szemiirbeli kötszövet különféle megbetegedései a tan könyvekben behatólag tárgyalvák, addig a Tenon-féle tok bántalmai aránylag mostoha méltánylásban részesítvék. Ennek oka talán abban 'rejlik, hogy ezen tokkal egyrészről az érhártya, másrészről az azt körülvevő laza kötszövet bensőleg összefüggvén, nevezett egyik vagy másik képlet lobjánál nem merték felvennni azon lehetőséget, hogy a Tenon-fé e tok a lobos folyamatban részt nem venne. De miért ne betegedhetnék meg a Tenon-féle tok is közvetlenül és elsődlegesen, s miért ne mehetne át a lobos folyamat azután arról az érhártyára vagy a szomszédos kötszövetre ? Főleg a tekét melóiról ért és azt szét nem szakított sértések azok, melyek a Tenon-féle tokban közvetlen és elsődleges megváltozásokat, lobos folyamatokat hozhatnak létre, mint azt következő esetek bizonyítják : I. 17 éves fiú; szélpuskából kilőtt golyó csapott bal szemébe a belső oldalról, mire mérsékes fájdalom mellett látását azonnal elvesztette. Egy nap múlva a teke alsó felének köthártyája nagy fokra vizenyősen dagadt, s a teke mozgása befelé gátolt: teke mérsékesen előre tolva, keménysége rendes; porczhártya átlátszó, fénylő ; mellső csarnokban 2 mm. magasságra vérgyiilem ; jó mennyileges fényérzés, de pontos irányítás csak ki- és lefelé, más irányban csak bizonytalan fényérzés ; fájdalom nem nagy. Scarificatio, atropin, pólyakötés, nyugodt fekvés a háton. — Másnapra a köthártyavizenyő megújult; szem tiszta, láta szűk, alól még vértől fedve ; csarnokban még folyós vér, irányítás pontos. Újabb bemetszések a köthártyába. — Következő napon a láta szűk, de másnapra már tágabb lett, a vizenyő égé-