Szemészet, 1878 (15. évfolyam, 1-6. szám)

1878-02-24 / 1. szám

néhol meg voltak vastagodva, a sejtkivándorlás ösmert képe volt látható. A nagyobb edénytörzsek itt-ott sajátságos és jelentékeny kanyarulatokat mutattak.

Az érhártyafölötti rétegben a lob jelenségei a legszebbek és legtanulságosabbak; a legkülönbözőbb föstenysejtalakok dús váltakozása szinte meglepé a szemlélőt. Legérdekesebbek a súgáridegek, melyeknek változásait minden kikészítés nélkül, a közönséges karminnal való festés által kötegenként lehetett ezen levált érhártyafölötti lemezekben tanulmányozni. Első megtekintésre az ideghüvelyek lobos állapota tűnt fel, ezen hüvelyek valamint a szomszéd szövet tele voltak kerek sejtekkel és nagy orsó meg föstenyes sejtekkel. Ezek között voltak igen nagy gömbölyű sejtek is, melyek közül egyik-másik a legkörzetibb idegrostok közé is eljutott. A hüvelyek sejtburjánozási a törzs belsejébe is folytatódott, hol felette sok magra akadtam a különben rendes külsejű rostocsok között. Ezen viszonyokat igen jól lehet tanulmányozni és az ideg belsejében is tovább nyomozni azon helyeken, hol valamely nagyobb idegágtól egy kisebbik elhajlik, vagy a hol néhány rost chiasmaszerűleg keresztődzik egymással, a mint ez többször volt látható.

Itt a térközökben a kereksejteknek egész fészkei voltak felhalmozva, és szemmel kisérhető vala a mint behatolnak az idegtörzs mélyébe, a hol aztán a rostocsok között többé-kevésbé sűrűn sorakoztak egymás mellé.

Ezen kerek sejteket az ideghüvely más pontjain sűrűn csoportosítva látni, a hol valódi csomót képeznek. A sejtes elemek az ily részletek környezetében nagyon összehalmozódnak ugyanis a legkörzetibb rostokba és behatolnak nagy mennyiségben, az ily különösen beszűrődött hely központján fészkel aztán rendszerint a csomó, mely csakis kerek sejtekből áll, melyek között nyoma sem fedezhető fel térközi anyagnak. Ezen csomók oly vastagokká lehetnek, hogy még nagyobb idegágacskákat is képesek összenyomni. Világosan láthatni, miként az ily helyeken a hengerszerfi ágacska összenyomva, úgy hogy csészealakú bemélyedés jő rajta létre, melynek vájulatában foglal helyet a lobos csomó. Az annak előtte párhuzamosan vonult idegrostok a csésze szélén immár összetérnek, és sűrűn feküsznek egymás mellett. Számos átmenetet találhatni az ily kis csomóknak nagyobbakba, melyek közűi egy oly nagy mértékben volt kitágulva, hogy idegtörzsön ülő pontocskáként szabad szemmel is fel volt ismerhető.

Nagy ducsejteket szintén találtam különféle helyen. Megjegyzem, hogy a lobos burjánozás miatt, mely gyakran a legkalandosabb sejtalakokat tüntette fel, sok különben duczsejtekhez hasonló képleteket ezen elnevezésből kizártam és c=ak oly sejteket foglaltam ezen név alá, melyeknek jelleme kétségbevonhatlan volt. Az ilyen mintaszerű, körte- vagy czitromalakú látszólag kétfarku testecsek oly helyeken ültek, hol két idegág villaszerűén hasadt meg és rostocsait egymással kicseréié, továbbá a rostlefolyás hosszirányában is, azonban soha egészen környileg, hanem mindig térközében két rostocskának, melyekné' ennélfogva egyenes lefolyásuktól, hol el kelle térniök. Konstatálom, hogy az ily képleteken soha sejt- vagy magoszlásnak nyomát sem, de még több magvat sem láttam együtt.

Epikrisis.

A látottaknak ezen rövid és lehetőleg hű leírása után, az érhártyának jelenlevő változásait — és itt kizárólag ez a fődolog — resumeálva, mondhatni, hogy ezen hártya friss lobos duzzanatot, és valamennyi rétegében sejtburjánzást mutat a sugáridegfonat jellegzetes változataival, melyek abban állanak, hogy az ideghüvelyek nyirkelemektől és más egyéb képletekből beszűrődvék, mihez a rostocsközi szövetben magburjánozás, továbbá az idegtörzset összenyomható lobos csomók képződése is csatlakozott.

Ha már most feltesszük, hogy a másik szem megbetegedése oki vz'szonyban áll az elébb szenvedett szem kórjelenségeivel, mi különösen az által támogattatik, hogy az utóbbinak megsértése után rövid idővel a másik szem gyuladása mintegy fellobbant, akkor a sugáridegek leirt állapota fölötte fontosnak bizonyúl. Ha az úgynevezett rokonszenvi bántalmak keletkezését nem akarjuk homályos elméletek alapján értelmezni, akkor a lobfolyamatnak egyik szervtől valamely másik hasonnevű szervre való

áttérését úgy vagyunk kénytelenek magyarázni, hogy ezen áttérés az idegek pályáján közvetlen folytatódásként történik. Ezen nézet mellett tanúskodtak egyszersmind a-' újabban tett kísérletek eredményei, melyek valamely környű ideg valamely pontján fellépett lobnak továbbvándorlását a központi szervbe és innen vissza a másik oldal hasonnevű idegébe, kétségenkivülivé teszik. Itt csupán egy dolgozatot említek fel Niedieck Vilmostól'''), melyben az idevágó irodalmi adatok is feltalálhatok. Niedieck-a. tengeri nyúl ischiadicusán étető szerekkel sérelmeket hozott létre, és kísérleteinél a következőkre jutott:

„Ezen leletekből kiderült tehát, hogy az ideglob nem folytatólagosan, hanem ugrólag terjed tovább, és pedig az eredetileg megtámodott idegben úgy fel- mint lefelé, hogy átcsap a gerinczagyra és itt is ugrólag terjed tovább fel és lefelé, hogy végre harmadszor a lob a másik ischiadicusra tér átu.

Ezen utolsó szavakban kivan tehát mondva az, a mit mi roí konszenvi lobnak neveznénk.

További boncztani nyomozásnak lesz tehát feladata megállapítani, hogy nem-e úgy kell felfogunk a rokonszenvi szemlobot, miszerint a lob az egyik szem érhártyájának terén a sugáridegek fonatára áttér, e helyen bizonyos boncztani változásokat hoz létre, aztán a föntemlített mód szerint az idegpályákon végig haladva a másik szembe nyomúl, itt azon hártya szövetében, melyben ama idegháló fészkel, hasonló változásokat idéz elő, melyek végre az ismert deletär következményeket vonják maguk után. Hogy ezt megállapíthassuk, azon kedvező helyzetbe kellene egyszer jutnunk, hogy egyazon egyénnek mindkét, rokonszenvi lobban megbetegedett I szemét vizsgálhatnók meg, vagy legalább állatokon tett kísérletek i nyomán férnénk mind közelebb ezen viszonyok felismeréséhez. Oly szemek boncztani vizsgálatai, melyek a másik szem rokonszenvi lobja miatt fejtettek volt ki, eddigelé a sugáridegek változásaira vonatkozólag igen sovány anyagot nyújtottak, talán azért, mert inkább irányozták az elsőd kórokra (p. sértésre, idegen testekre) a figyelmet. Az ezen pillanatban rendelkezésemre álló iródalomban csak egy kortörténetre akadok Moorentől2) hozzá tartozó

bonczlelettel Iwanoff-tóts), melyek az imént leírtakkal némi hasonlatossággal bírunk. Az utóbbi búvár azt mondja: „Ha ezen idegek egyikét finom elágazásaival elszigeteljük és górcső alá tesszük, úgy találjuk, a Schwann-íé\e hártya megvastagodott, és hogy az itt oly nagy számban előforduló sejtmagvak igen duzzadtak. Könnyen megmagyarázható tehát, hogy a Schwann-íé\e hártya ilyetén állapota mellett és az idegvelő ily megduzzadása esetében a tengelyhengerekre gyakorolt nyomás jelentékenyen öregbedik, és hogy ennek heves idegzsába a szükségképeni következménye“.

Az újabb vizsgálatok ellenben mitsem tüntetnek fel, a mit az én leletem mellé állíthatnék. Épen most jut kezembe Altnak*) egy munkája, melyben 14, rokonszenvi szemlob miatt kifejtett szemteke közül 13 esetben az érhártya idegein semmi változás sem találtatott, legfőbb az, hogy rendesnél vékonyabbak voltak. Csak egy esetben (N°7) van mondva, hogy :

„A sugáridegek nagyrészt rendesek“.

Csak egy van két helyen valószinűleg izzadmány következtében összenyomva“ stb.

Már most az a kérdés, váljon Alt a legnagyobb idegágakon kívül, a melyeken a górcsővel kevésbé jól ismerhetők fel a változások, megnézte-e az érhártya fölötti finom elágazásokat is, mi az ő adataiból nem világlik ki. Egyébként ezen, különben jeles munkálatot, egyelőre még nem vehetem számba, mivel szerzője az epikritikus észrevételekkel hátralékban van.

A fenntidézett kísérletekben említett azon tény, mely szerint a lob az idegpályákon ugrólag terjeszkedik tovább, a mi leleteink által, melyek csomóképződést tüntetnek fel az idegek környi részén, talán megerősíttetik. Ez által ki van mutatva, hogy ámbár a lobos burjánozás a sugárfonalnak minden kötszövetét megtámadta, ennek egyes pontjai mégis disponálvák további változásokra, és igy oly kőrboncztani képletek létesítésére, melyek már csak mechanikus

*) Ueber Neuritis migrans und ihre Folgezustände. Arch. f. exp. Patholog. 7. B. III. Heft.

2) Mooren, Sympoth. Gesichtsstörungen pag. 38.

3) Iwanoff, 1. c. pag 164.

*) Arch. f. Augnh,- u. Ohrenh. Bd. VI. Abth.