Szemészet, 1877 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1877-11-04 / 5. szám
a szaruhártya staphylomái, ezen per excellence kiterjedt bulbusrészek, nem állanak-e ugyancsak valódi hegszövetből ? Továbbá az Iridektomia azon elzárást fogja elenyésztetni, mely a Fontanaür körében az Irisnek a szaruhártya kerülethez való tapadása által keletkezett, mi által a folyadéktorlódásnak is egyengetjük a kivezetési csatornát. Végre pedig az Iris környületében levő edények nyomatását mely az Iriskerület behorpadása által jött létre, és ez által az acut lobos-vizenyős Glaukoma képét is előidézi, megszüntetjük. További kísérletek ki fogják deríteni, ha vájjon nem képződhetnek-e a Sklerahegben uj kivezető csatornák? És talán még a félig feledékenységbe sülyedt Exner-féle feltevés, mely szerint az ütés visszerek között az Irishegben tág közlekedési utak képződnek, újra feléleszthető. * * * Igyekeztem t. egyesület, mindazon pontokat, melyeket úgy a legújabb irodalom, mint saját tapasztalataim e kórcsoport magyarázatát illetőleg megállapítottak, tömött, sőt itt-ott szinte vázlatos rö vidséggel bemutatni.l) Az idézett elvek bár mily helyes volta mellett is, számosak a részletek, melyek magyarázatra, lényegesek a hézagok, melyek kitöltésre várnak ; azon meggyőződés, hogy az igy kezdeményezett ut nem fog tévútnak bizonyulni, és hogy az előbb-utóbb a kívánt czél eléréséhez vezet, buzdításul fog szolgálni további kutatásokra. További adatok az ideghüdéses porczhártyalob tanához Feuer N. tr. magántanártól. E lap idei folyamának i és 2. számában már volt alkalmam az ideghüdéses szarulob lényegéről szóllani. Feltüntettem hogy ezen nemcsak kórodai hanem általános élettani álláspontról is felette érdekes szarubántalom eddigi kimagyarázása elégtelen de minden itt kérdésbe jövő jelenségek könnyen érthetők lennének, ha a kórodai észleletü ideghüdéses szarulob ugyanazon származását fogadnók el, melyet a tengeri nyulon keltezettről ismertünk meg. Ennek megfelelőleg az embernél is a szaruszövetbe hatoló elszáradás képezné alapját ezen bántalomnak, mit másodlagos szarulob követne, és ezen szarulob az, melyet ilyen származás alapján „Aszályos szarulob“ (keratitis xerotica) névvel jelöltem. További levezetéseink szerint el kellett fogadnunk, hogy a szarulob ezen faja nemcsak a háromosztatu ideg bénulásánál hanem mindazon egyéb bántalmaknál is keresendő lesz, melyeknél idegbeli vagy erőműví mozzanatok miatt nem jő létre teljes szemcsukás, igy kábulatnál, valamint a különféle dülszem és nyulszem (exophthalmus et lagophthalmus) alakoknál. Sok az ott mondottból azonban puszta véltétel maradhat csak, mig a jelzett szempontból végezett kórodai észleletek és górcsövi vizsgálatok azon nézetet határozottabb foglalását nem engedik meg. Ha ma e tárgyra újból térek vissza, ez történik mert egyrészről az időközben megjelent és tárgyunkat érdeklő irodalom lirányában állást kell foglalnom, másrészről most már két górcsövi lelet felett rendelkezem, melyet nézeteim erősítésére szolgálnak. Weber „a glaucoma okáról“ irt jeles munkálatában2) mellesleg kétoldali trigeminus bénulásról is beszél, melynél a halálig szarubántalom nem állott elő bár W. ismételten belnyomásmérő (tonometricus) kísérleteket végezett mind a két érzéketlen szarun. Hogy ezen esetben, mely legalább 8 heti észlelés alatt kellett hogy állott legyen, rendes pislogási mozgások történtek — e, sajnos, ismét nincs közölve, de W. mondja: „én természetesen mindkét szarut már az észlelés kedvéért is mint saját szemeimet óvtam“, mi nyilván jelölni kívánja, hogy a szemeket kötés alatt tartotta. Belnyomásméréseket nem épen kíméletes cselekmények, következményeit mutatkoztak is többszöri erosiók és szarukörüli löveletek alakjában; sőt W. 6 nappal a halál előtt fellépett szivárványhártyalobot is a gyakori mérések rovására akar számítani fel — és mindezek mellett semmi ideghüdéses szarulob! Bizonyítóbb kísérlet, élőn, az érzéketlen szaru elentállásának kimutatására, nem gondolható ki. *) Idő szűke miatt a fentebbi felolvasásban az Eseiinum sulph. újabban Laqueur és Weber által a glaucoma egyes eseteiben felfedezett gyógyhatásának előadására nem terjeszkedhettem. Ezen gyógyliatásának alapja valószinülég abban rejlik, hogy a látakörizom szoros összehúzódása által a szivárványhártya környezete lefelé vönatik, és e módon az elzárt Fontanaféle űr megnyílik. 2) Arch. f. Ophth. XXIII., 1 füzet, 67—70. 1. Weber, mint mondók, belnyomás-mérésekot végezett;, ezek eredményeit szintén közelecb szemügyre kell vennünk. Az elébb bénult jobb szem feszélye átlagban az inhártyán 14.50, a szarun 12.0", tehát jelentékenyen leszállítva, volt. „De valójában a bal szem feszélye is feltűnően alacsony volt, talán könnyű fokú bénulás miatt, mely azonban tapintási kísérletek által nem volt kinyomozható : 45 szőri mérés átlagául csak 190 mutatott, a szaru pedig érzékeny volta miatt nem volt mérhető.“ Feltéve az ily belnyomás-mérések pontosságát, mégis az érzékeny szem kisebb feszélyének okául inkább egyéni, vagy a halálhoz közel álló betegnek elsatnyulásából eredő, nagyobb finomságot az inhártyán mint tapintás által még fel nem ismerhető bénulást vagynnk hajlandók feltételezni. Ezen szem igy az aránylagosan rendes feszélyt képviselné, mi által a benulásos szem hiánylata természetszerűen kisebbnek volna beszámítandó. — Midőn majd a bal szem is annyira érzékvesztett lett, hogy a feszélymérő (tonometer) a szarura illeszthető volt, ezen átlag 16.4°, az inhártyán pedig 18.5°, tehát az elébbi i g11 ellenében semmi nevezhető különbség nyilvánult. Csak 14 nappal később, midőn a bénulás teljes volt és a második ágra is kiterjedt, mutatott a szaru 12—14°, az inhártya 14 °, de csak a mindenkori kísérlet sornak kezdetén ; 8=10 egyes mérések után az inhártya feszélye 18—ig'-ra, tehát rendes fokára emelkedett. Ezen sajátszerü, de szabályos ingadozásból azt következteti W., hogy e szemen a háromosztatu ideg még sem egészen bénult és hosszasabban végzett mérések által ingerelt volt. Ezek folytán pedig trigeminus ingerülés feszély emelkedést, trigeminus bénulás viszont feszély — apadást okozna. E folyomány nem jelentőség nélküli. Legközelebb vele azon régi kérdés, hogy háromosztatu bénulásnál szarubántalomtól függetlenül is leszállított lehet-e a belnyomás, igenlőleg lenne eldöntve továbbá talán az idegkórt feltevő tantétel, bár a belnyomás apadása még nem okoz szarulobot, némi támpontot nyerne benne. Hogy Weber esetében folytatott méréseknél a belnyomás emelkedésének, alapját az elválasztás öregbedése, mely a még némileg érzékenyen megmaradt trigeminus izgatása által keletkezett, képezte-e ? Én azt vélem, hogy itt következtetésekben nagyon óvatosnak kell lenni; mert a bántó vizsgálati eljárás a feszélymérővel még érzékeny szemeken hibaforrást teremt, és pedig a külső szemízmok visszahajlási összehúzódását, mi belnyomás emelkedést szül. Innen az eleimén talált különbség a két szem közt és a későbbi ingadozás a feszélyben, a mint W. mondja, nem teljesen bénult jobb szemen, ha a mérés hosszabb időn át folytattatok. Ez temészetesen az ujjali tapintásnál nem érvényesül és ezért a legtöbb szerző oda is nyilatkozik, hogy trigeminus bénulásnál a teke feszélyének apadása csak szarubántalom esetében és következtében lép fel,1) mi saját megfigyeléseimmel is összevág (i. h. 23. 1.) Weber esete tehát a szarunak a feszélymérő által okozott izgalmak iránti ellenállásával nekem támaszt nyújtott az idegkórtani tantétel ellenében ; azonban Honur a legutolsó heidelbergai szemészgyűlésen (1. a jelentést Hirschberg „Centralblatt f. pract. Augenheilkunde“ 1877. szeptemberi füzetében) újólag a gomba-elmélet mellett lépett síkra. Elmálló szarufekélynél, mely öröklékenyen bujakóros gyermek szemrésbe eső szarurészletén fejlődött, mutatott be gombatermődést, és ezt következőleg értelmezte : a kezdetleges ilyen esetekben a szaru felületének elszáradása és a felhám behasadozása, ez által lehetségessé lesz a micrococcusok behatolása, melyek elsőben a szarurostokat szétfeszítik, és továbbat mint lobgerjesztők szerepelnek. Ide vonatkozólag kérdezhetjük : a micrococcusok valóban lobgerjesztők-e a gombatanászok (myeologusok) értelmében ? Ez nem lehetetlen, de eddígelé nincs bebizonyítva. Bár Stromeyer kísérletei2) elismerésre méltók kivitelökben, mégis az ő feltevése, hogy csak baktériumokat termelt és nem egyszersmind más contagiumot, mely a septicus anya-folyadék gombáival együtt vitetett át, és a tápnedvben bomlasztó ereje által szaporodott (érj szerűen hatott), csak önkényes Panum, Raison, Bergmann, Stricker, Hiller és mások nem hanyagolható kísérleteivel szemben, melyek bizonyítani látszanak, hogy a mérges tényező nem lehet szervezetekhez kötve. Ezen irányban kivált bizonyítónak látszik nekem Hiller kísérleté3), ki a *) Graefe — Saemisch tankönyve IT. i. 379. ]. 2) GraefeArchivája XXIf. 2. 3) Cne b lat tlafür Chirurgie 1876. II —15. sz.
