Szemészet, 1877 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1877-11-04 / 5. szám
-L SZEMÉSZET. Melléklet az „ORVOSI HETILAP“ 44-ik számához. Szerkeszti Hirschler Ignácz tudor. 5. 5Z. Vasárnap, november 4-én. Tartalom : Goldzieher: A glaucoma tanának mai álláspontja. — Feuer: További adatok az ideghűdéses porczhártyalob tanához. — Galezowoski, Grand, Kries: Az ideghártya leválásainak kezeléséhez. — Fano : A mellső csarnok csapolása makacs mydriasis eseteiben. — Taylor: Uj mód a gyógyithatlannak hitt symblepharonnal elbánásra. — Raehlmann: A gyurmabeli porczhártyalob némely, vonalszerű homályosodással járó alakjairól. — Meyhöfer : A láta zárizmának többszörös szétszakitása. — Ugyanaz : Átható tülk-porczhártya seb. — Ugyanaz: Agykérlob tekekifejtés után. — Ugyanaz : gyutacsdarab 24 éven át a szemtekében : iridokyklitis ; együttérzeti lob. — Haltenhoff: A szoral a szemgyógyászatban. — Doerinckel: A Játélesség fogyása a világosság csökkenésével. — Wecker: A szem-drainageról. — Lináesberg : Vérvesztéutáni elvakulás három esete. — Steiuhaim : Veleszületett szemhéjiszam és a felső egyenes szemizom hiánya. A glaucoma tanának mai álláspontja. Got.dzieher Vit.mos tr.-tól.*) I. Nemcsak a szemészetben, de az összes orvostudományban alig van tárgy, melyet méltóbb büszkeséggel emlegethetnénk, ha tudományunk haladását szóba hozzuk, mint a glaucoma. Tudományunk kevés vívmánya járt annyi elismeréssel és dicsőséggel, kevés vívmány is érdemelte ezt oly teljes mértékben ki, mint Graefe Albrecht Iridectomiája. Ritkán műtéti eljárásnak volt oly közvetlen, oly szembeszökő eredménye, minőt ez alkalmas esetekben felmutatott. Vegyük még fontolóra, hogy a glaucoma évszázadok óta gyógyíthatatlan betegségnek, az emberiség ostorának, orvosok iszonyának volt elhíresztelve, és meg fogjuk érteni, mennyi alapja volt ezen enthusiasticus hangulatnak, mely az orvosi világban ezen iidvösséges és korszakot alkotó felfedezés első benyomása után nyilvánult. De az emberi szellem egyik sajátsága, melynek az egész vagyonúnkat képező igazságokat köszönjük, hogy a puszta ténnyel, a factummal be nem érjük, hogy csak akkor találja teljes megnyugvását. ha a tünetek okainak és a törvényeknek végére járt, melyeken a jelenségek alapúinak. És így történt, hogy mig az Iridektomia üdvös hatása mindig kétségtelenebbnek bizonyodott, és e meggyőződés az orvosok közt napról napra erősbült, a megnyugvás mindenkiben, ki a dolog velejére akart jutni, csak külső volt, és végre is be kellett vallani, hogy a glaucom tulajdonképi lényegéről ismereteink még igen kezdetlegesek, és hogy ennek következtében therapiánk sem mondható másnak, mint ridegempirikusnak. Mint minden kétes és még megoldására váró kérdésben, úgy itt is egész serege lett az elméleteknek, melyek a kérdés megfejtését minden oldalról megkísértették, nagyjában azonban ez mitsem lendített a dolgon, a tér melyen mozogtunk, és melyen oly gazdag practicus eredményeket értünk el, változatlanéi] a puszta, öntudatlan empirismus tere maradt. E zavar annál érezhetőbben nyilvánúlt, midőn idő folytán oly esetek is jutottak köztudomásra, melyekben a lege artis eszközölt műtét cserbe hagyott, sőt a bajt még inkább növelte, úgy hogy már practicus tekintetek is sürgették a kérdés tisztázását. Örömmel kell tehát üdvözölnünk, és különösen ily testületben, melyben ezúttal van szerencsém felszólalnom, nem mellőzhetjük azon lendületet, melyet legújabban a kórboncztan a glaucoma tanának adott, mely teljes joggal messzevágó haladásnak mondható, — és e körülmény az indító ok, mely ezen, testületünkre nézve oly ünnepélyes napon felszólalásra bátorított. II. Azon különféle kóros esetek, melyeket glaucoma név alatt összefoglalunk, egy közös főkórjellel bírnak : az intraocularis nyomás emelkedésével; a többi fontosabb kórjelek majdnem mindegyike ebből levezethető, sőt egészen is hiányozhatik, a sarkallatos főjel minden körülmények között az állandóan fokozódott intraocularis nyomás. — Azon esetek, melyek e jelenséget nem mutatják, mint a Jaeger felhozta esetek, talán úgy foghatók fel, *) Előadta a bdp. k. orvosegylet 1877. oct. 15-én tartott évi nagy gyűlésében. hogy a fokozódott nyomás a tapintó újnak fel nem tűnnik. A glaucoma eseteknek különfélesége épen a fokozódott nyomás aetiologiájában rejlik, és addig mig minden egyes esetben ezen a bulbus táplálkozására és működési erejére nézve oly káros tüneménynek eredetét nem ismerjük, addig az adott esetben a glaucomának formája nincs is felderítve. Vizsgáljuk tehát mindenek előtt azon tényezőket, melyek az intraocularis nyomást létrehozzák. Ha ezen kifejezés alatt azon feszülést értjük, mely alatt a szemnek, egy csak kevéssé kitágítható ürös golyónak, tülkhártyája áll, úgy világos dolog, hogy ez két componensre boatható fel: i. az első a legegyszerűbb természettani törvények szerint onnan ered, hogy a szem nagyjában vízhez hasonló folyadékkal telt. Ezen tényezőt magát megkapjuk, ha a friss szemtekét az orbitából enukleáljuk, — mely esetben minden más befolyást megszüntetvén, a feszülés csak a szemteke teltségéből ered. — 2. A második tényezőt szolgáltatja azon oldalnyomás, mely alatt a szem belső hártyáinak és ezek között első sorban az érhártyának edényei állanak. Ezen tényező határozottan a túlnyomó. — A felemlített 2 tényezőn kívül még azon nyomást számítják ide, melyet a szemizmok kívülről a szemre gyakorolnak, — de melyet mi mint lényegtelent mellőzhetünk. — Tekintetbe véve, hogy a szem folyékony hennákét legnagyobbrészt a belső vérkeringés tételezi fel, (hogy az érhártya e bennéknek forrása), mi egykönnyen ezen két tényezőt egymástól el nem választhatjuk, az egyik befolyásolja és feltételezi a másikat. — Élettanilag be van bizonyítva, hogy az érhártya edényeiből folytonos átömlés történik, mely különféle szervek, mint a lencse, üvegtest és a reczeg egy részének táplálkozására szolgál. A szemben e szerint élénk nedvömlés megy végbe, mely az érhártyából kiindúl, és melynek forrása azért a véredényekben keresendő. — A szemben történendő nedvcserére a belépő üterek szolgáltatják az anyagot, — a visszerek és nyirkedények az elvezető közeget, mely elvezetési csatornákhoz az annyira fontos Fontana-féle úr járúl, azon rés, melyet az iris és cornea határán a ligamentum pectinatum rostjai áthidalnak. — Ha tehát a rendes intraocularis nyomás egy bizonyos állandó viszony következménye, mely a vérkeringés okozta odavezetés vagy az átömlés, és az említett utakon eszközölt elvezetés között fenáll, — akkor az intraocularis nyomás emelkedését mind az vonhatja maga után, mi az odavezetést fokozni, — az elvezetést csökkenteni képes. A glaucomának elnevezett kórtünetnek lényege abban áll, hogy a nyomás kóros emelkedését feltételező okok a hatás beálltával el nem múlnak, hogy a túlságos nyomás ennélfogva nem csökkenhetik, hanem hogy ez állandóan fokozódik, vagy hogy legalább magaslatán megmarad. (Weber.) Ezek után azon elméleteket, melyek az intraocularis nyomás csak egyszeri emelkedését magyarázhatják, a glaucoma keletkezésének megfejtésére ép oly kevéssé fogadhatjuk el, mint azon kísérleteket, melyek habár a bulbus keménységét tetemesen fokozzák, ezen keménység állandóságát el nem érik. Tudjuk ugyanis, hogy a hasi függér lekötése vagy a nervi splanchnici izgatása szülte tevőleges vérbőség által nyomásemelkedést hozhatunk létre, — de ezen emelkedés mindenkor ki is egyenlődik. Ép így szülhet nyomásemelkedóst azon szenvedőleges vérbőség, melyet a bulbustól élvezető visszerek lekötése által származtathatunk, — de ez is csakhamar eltűnik, a mikor a vér-5 T T
