Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1874-10-25 / 5. szám

67

68

$

még csak egy esetre támaszkodó elvem azóta jelentékenyen erősbődött, de azért ma sem fognám hasonló körülmények között folytatni a műtétet oly egyénen, kinek egyik szeme nem csak hogy vak, hanem plane hályogmütét által lett azzá. Hisz az ily egyéneken, Mooren nézete szerint, általában észszerű kétezerre végezni lehető biztosság kedvéért a másik szemen a műtétet, először a szivárványcsonkolásig juttatni azt, és csak hetek múlva távolítani el a lencsét.

Visszatérve az esetre, mejegyzendő, hogy a csekély behatást a szem igen jól tűrte, a visszahatás csaknem nulla, de a csarnokot egészen kitöltő vér teljes felszívódása csaknem 4 hetet vett igénybe, — a gyanított dyalisis valóban constatálható volt fekete keskeny szegély alakjában, a megfelelő tülksarkon (Scleralfalz).

A lencsekivételt sept. 10-kén foganatositottam. Ekkor is volt némi rendellenesség: ugyanis a szivárvány, ezen képlet felette nagy szakadékonysága miatt, egyes czafatokban lett kimetszve. A nagy lencsemag gyengéd nyomásra kőnyen ürült ki. Kéregállomány élég maradt a szemben, daczára ennek a kóriefolyás igen kedvező volt, és a beteg 3 héttel később gyógyultan hagyta el a kórházat. Látereje +3-al olyan volt, hogy apró tárgyakat, az előtte álló egyének arczvonásait, pontosan ismerte fel. Ez esetről mellesleg még azt is meg kell említenem, hogy a kibocsájtás idején, illetőleg a sebnek behegedése után, dyalisis többé nem volt látható, mivel a láta fel- és kifelé azon irányba esett, hol az első behatáskor a szivárvány kiszakadt sugártesti összeköttetéséből.

A harmadik ide tartozó eset azon egyénre vonatkozik, kiről e közlemény első részében kijelentettem, hogy a műtét második szakában, t. i. a szivárványcsonkolásnál nyugtalankodott. Az eset következő : Waizner Nathan, 46 éves szolga, mindkét szemén szürke hályog, a jobb szem még nagyobb tárgyakat megkülönböztet, a bal csak mennyiségi fényérzéssel bir a láttér minden irányában. A lencsemag középnagyságú, a kéregállomány mindenütt elhomályosodott, a tok egész terjedelmében tiszta átlátszó. A műtétet 1874 január 29-kén végeztem. A szarutülkmetszés után, midőn a szivárványt csipeszszel megragadtam és kihúztam, a beteg rögtön excursiot tett fejével kifelé, úgy hogy a szándékoltnál jóval nagyobb szivárvány maradt a csipeszen, egyszersmind a tekét rögzítő csipesz is kiszakadt a köthártyából*), a teke uj megragadása és a szivárváuycsonkolás után (ez esetben a dyalisis az elöremeutekből biztosan volt következtethető, de a vérömleny miatt nem lehetett legott felismerni) a vérrel ellepett műtéren folytattam és fejeztem be a lencsekivételt, minden egyéb kelletlen esemény közbelépése nélkül. 30/1. A jól töltött éj után semmi visszahatás. A csarnokba ömlött vér szemlátomást kevesbedett. %. A vér nagyrészt eltűnt, a bennmaradt kéregállományi omladékok concentrikus irányban látszanak fogyni, de ez csak látszólagos, mert a csarnok környi része még vértől van ellepve, úgy hogy a dyalisis még ma sem válik ki. %• A vér csaknem végkép eltűnvén, a dyalisis ma igen tisztán ismerhető fel, a szivárvány azon része, mely kivált összekötttetéséből világosabb színt mutat, jeléül a benne megindult sorvadásnak. A láta kettős, diplopia azonban nem constatálható; láterő olyan, hogy a beteg nagyobb tárgyakat pontosan ismer fel. 21/2- A beteg elbocsájtatik, látereje -f-21/3-al Jaeger 7 számának olvasására képesíti 8" távolban ; -j-4-el S — 20/100. A kettős láta tiszta átlátszó, itt-ott mutatkoznak apró tokmaradványok, háttér rendes, kettős látás daczára a szépen emelkedett láterőnek, eddig nem jelenkezett. Az elvált szivárványrész most már jóval világosabb.

Amint a műtét első és második szakában, ugyanis a szaru* A tekét eddig úgy rögzítettem, hogy a csipesz egyik szárát fel-, másikát lefelé tartottam, az az hogy a szárvégek közé vízszintesen állott. A szárak közé foglalt köthártyát tehát az átmeneti redő és a szaruszél felől nyertem. De ez irányban a köthártya nagyon ráfeszül a tekére, minél következtében igen kevés jut a szárak közé belőle, és igy a kiszakadás is igen könyen következik be, a mit nem egy izbeu volt alkalmam tapasztalni Hogy ezen, néha igen kellemetlen esélynek ki ne tegyem a szemet, a fennt leirt eset óta akként rögzítem a tekét, hogy függélyes helyzetbe állítva a szárvégek közét, nem az átmeneti redő és szaruszél felől, hanem a sokkal könyebben csúsztatható oldalirányból nyerem a köthártyát a szárak közé. A mióta igy eszközlöm a rögzítést, kiszakadás nem fordult elő.

tűlkmetszésnél és a szivárványcsonkolásnál for Iáinak elő kelletlenségek, úgy van az a műtét harmadik szakában is, midőn a lencsetok bemetszését végezzük. E műveletnél nem egyszer történt, hogy a tokmetsző, a helyett hogy a tokot felrepesztette volna, a lencsét mozdította ki helyéből a'.on húzások közben, melyek szükségesek, ba a tokot kellő mérvben akarjuk felhasitani. Akkor tapasztaltam ezt különösen, midőn a tok helylyel közzel meg volt vastagodva. Ilyenkor több okból iparkodik a műtő a lencsét tokostul eltévolitaui, először mert az ily tok, ha felhasittatott is, nem húzódik minden irány felé kellő mértékben vissza, és igy nemcsak hogy igen sok kéregállomány marad hátra a szemben, hanem magának a magnak kiküszöbölése is nagy nehézséggel jár, másodszor épen az ily tok sejtjei szeretnek nagy mértékben bujálkodui, mi annál végzetesebbé válhátik a szemre nézve, mert a tokvastagodások jelzik mintegy a belképletek, különösen az érliártya rendellenességét, az üvegtest {‘elernyedését sat. Ha tehát van valami, mié Pagenstecber eljárását, t, i. a lencsének tokostul való eltávolítását igazolja, úgy ez bizonyára a tokvastagodás, meg természetesen az, hogy siker esetében oly tiszta látác nyer a beteg, minőt a tok bennmaradásánál sokkal ritkábban. Ezeket csak azárt hozom fel, hogy rámutassak az okra, mely mütóteimuél rendszerré szilárdította, hogy ha a tokmetszésnél a lencse kilódul helyéből, nem bolygatom tovább azt, hanem azonnal igyekszem eltávolítani tokostul együtt, és mondhatom, hogy néhány eset kivételével ép az ily módon nyert eredmények voltak a legkielégitöbbek közé sorolhatók. Az ezen közlemény egyik főczélját szem előtt tartva, t. i. a rósz kimenetelű esetek bővebb leírását, két idevágó, rósz kimenetelű esetet fogok közölni. Az egyik egy Gescheidt Moritz nevű, 36 éves varga bal szemét illeti, hol a lencsetok közepén jelentékeny megvastagodás volt látható; a menuyiségi fényérzet, tájékozás a világító pont iránt igen szabatos, léttér minden irány felé rendes kiterjedésű, a mellső csarnok igen mély, a szivárványhártya jelentékeny lötyögést mutat, azonban daczára ennek a legszorgosabb vizsga által sem voltam képes coustatálui, hogy e lötyögést a lencse helyhagyása okozza. A lencse mindenütt rendes helyén látszott lenni, mit annál nagyobb biztossággal lehetett állítani, mert a műtét előtt becsepegtetett atropin a látát ad iinum tágítván ki, minden irány felé szabad tér volt engedve a vizsgáló szemnek, mely sehol sem volt képes helyhagyásra akadni. A szarntülkmetszés után szívós anyag látszott a beszúrási helyeu ; üvegtest vagy kéregállomány volt-e, nem határozhattam meg. Ezutáu a szivárványcsonkolás rendesen lévén eszközölve, a tokmetszéshez fogtam. Besülyesztvén a cystitomot a tokba, és erőteljes húzást gyakorolván (erőteljeset azért, mert a megvastagodás ilyet igényel) legott megmozdult az egész lencserendszer. Szem előtt tartva a műtét előtti állapotot : a tokvastagodást, a szivárványlötyögsst ; meggondolva, hogy az első aktus után kéregállomány vagy üvegtest lehetett az, mi a beszúrási helyen jelenkezett, elég okom volt feltenni, hogy a lencse környi összeköttetéséből kivált vagy az eddigi behatások következtében, vagy talán már a műtét előtt is, anélkül hogy azt felfedezhettem volna, és ezért lógott az eltávolításhoz fogtam, azonban nagy sajnálatomra ez senogy sem sikerült; sem kulnyomás sem kanálbevezetés áltamnem voltam képes a lencsét a sebnyilásba juttatni, mi a nagyfokú üvegtestiszam miatt, mely a külnyomásra beállott, folyton nehezebbé, végre egyáltalában lehetlermé vált, úgy hogy abba kellett hagynom a műtétet, és a lencse bennmaradt a szemben. Ez volt az általam műtett 40 esetben az egyetlen, hol a lencse kivétele nem sikerült. A műtét után közvetlen nagy behorpadást mutatott a szaruhártya, mi azonban már az esti látogatásnál elmúlt. A szem, melyen 1873 január 14-kén történt a műtét, szivárványsugártestlob által végre elsorvadt. A kórlefolyás alatt a beteg fájdalmakban szenvedett, de melyek megannyiszor gyenge morphiumadagok által enyhítettek.

A második ide tartozó eset következő : Mülier Salamon, 50 éves pálinka-égető jobb szemében kifejlődött lencsehályog, a balban kezdődő; ez?n szeme dotnbor üvegek segélyével középnagyságú betűket lát. A jobb szem csak meunyiségi, de pontos fényérzéssel bir, láttere rendes. A vizsgálatnál kitűnik, hogy a láta igen szabatosan reagál fénybehatásra, a szivárványhártya le- és