Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1874-04-12 / 2. szám

23

24

által jól megrőgzitett és feszes sz i vár ványszö vetet, hogy tehát amott lágy ingó szövetet rézsut, itt feszitett szövetet függélyesen szúrunk át, még hozzá hegyesebb és sokkal finomabb, majdnem tűszerű eszközzel.

4. Egy ízben még máskép jártam el. Egyszerű voualos hályogkivonás után gyermeknél a szivárvány kívül alól a szaruhegbe volt nőve, egyik szára látaszükülésnél kissé vongáltatott, hártyaszerű utóhályog is marad. A tülkhártyán áthatoltam hályogtűvel a szivárvány mögött el a mellső csarnokba, a hártyát a szó kott módon boszakitottam, azután a vongált szár a heghez közel közepe táján átszurtam, hátulról mellfelé , (mi meglepetésemre könnyen sikerült),a sarlószerü hályogtű élét a láta felé fordítottam és egy erélyes mozgással a láta felé a szár, csak csekély nyúlása után, ketté vált. Vérzés vagy lobos tünetek nem következtek.

Ezen eljárás előnye, hogy a szaru nem érintetik. Hátránya, hogy csak lencsehiányuál, de mint hiszem, itt különösen alkalmazható. A műtétéi előtti erélyes atropinbecseppentés bizonnyal megszünteti azon veszélyt, hogy metszés alatt a kérdéseit szivárványdarab nagyon nyúlna mielőtt a kés vagy hályogtü rést vághatna.

5. Ha valaki a 3. alatti változatot tartaná legjobbnak, de végrehajtásánál toksértéstől félne, mivel nem tulajdonit kezének elég nyugodtságát, vagy mivel a concret esetben a beteg nyugtalansága helyezne ilyen esélyt kilátásba, akkor ajánlhatnám az eljárás kétfelé választását úgy, hogy első műtevésre a bemetszendő resztül, ne hatoljon a láta öbölszerü tágulatán át a másik szár alá, hanem azonnal fordítsa a kést vagy sarlótűt élére, szorítsa a szivárványt a szaruhoz és visszahuzási mozgással vágja be. A másik szárt az ellenkező oldalról más alkalommal hasonló módon támadja meg. Én egy esetben igy teljes sikerrel jártam el.

Előny ezen változatnál, hogy toksérülés nem jöhet létre, mert a kin még itt is ilyesmi esnék meg, a legezélszerübbeu szemmütételekkel általában felkagyhatna; hogy a visszahatás már csaknem semmi, hogy sikertelenség esetén a behatás csekélysége mellett egy héten két vagy háromszor lehet a műtétéit ismételni. Hátrány , hogy legalább két Ízben kell műteni a két szárt külön-külön.

6. Végre fennmaradna még azon változat, hogy mind a két szárt egyoldalról, de külön időben vágjuk át és pedig a beszúrás oldalához közelebb eső szárt az 5 alatti, a távolabbi szárt az 1. allatti eljárás szerint. Erre esetleg a szaruheg és a szivárványszárak eszközök vezetése tekintetében kényelmetlen elhelyezése kényszerithetne. Magam igy még nem jártam el.

A sphincterotomia pupillaris ezen változatainak elsorolása után ismét visszatérek a műtétel általános tárgyalásába.

(Folytatása következik.)

A szemrekesz egy körülirt részének tökéletes megbénulása.

Schlesinger adolf tr.,

a budapesti általános poliklinika helyettes szemorvosától.

Mindenek előtt egy rövid kórtőrténetet közlök, mely tárgyának ritkaságánál és csinos kórtani világosságánál fogva már magában egy kis figyelemre számot tarthat, és ennek utána toldalékul egy pár megjegyzést leszek hozzáfüggesztendő, melyet ismét magam részéről a t. szaktársak figyelmébe ajánlok.

1873. junius 13-án egy 14 éves ifjú, FI. Miksa bemuttatott nálam, miután az elöttevaló napon délután igen különös módon a jobb szem tájékán sérülést szenvedett. Több néző közt a városligetben a Miklosy-szinház színpadja mögött állt, midőn az épen akkor történt tüzjáték leégetése alatt egy rosszul sikerült röppentyű gyutacsa jobb szeme alsó héjának ugrott. Mikor másodnap reggel a beteget láttam, a nevezett szemhéj (kissé kifelé) mereven dagadva volt, legemelkedettebb helyén egy főlületes pörkvarral. A daganat piszkos vörös színnel, fénylő

bőrfelülettel és igen fokozódott hőmérsékkel, körülbelül ‘/2 hüvelyknyire az alsó szemürszél alá terjedt. A felső szemhéj ellenben tökéletes rendes volt, a miből következtettem, hogy a szem a megsértés pillanatában valószínűleg nyitva volt, de a sértő erő inkább az alsó szemürszél, mintsem a szemteke ellen volt irányozva. A dagadt szemhéjat nem voltam képes a tekétől elhúzni, de a szemteke maga szabadon mozgott, és csak ilyenkor csekély kis feszitő fájdalmat okozott. Felfelé irányzott pillantásnál a teke kőthártyája, közvetlenül a porezhártya alatt is kissé kifelé sűrű vérömlenyt mutatván, ez által kissé dagályos volt. A porezhártya maga tökéletesen érintetlen maradt, legcsekélyebb felhámfosztás sem mutatkozott rajta. A tülkhártya látható részén könnyű ciliáris belövelés, moly azonban fel- és befelé majdnem egészen elenyészett.

Nevezetes, hogy betegeim jegyzőkönyvében, jelen társunkat illetőleg az észlelés első napjától a következőt találom: szivárványhártya tökéletesen rendes. Ezen rövid megjegyzést csak akkor szoktam beírni, ha egyszersmind a láta minden tekintetben tüzetesen ellenhat. De ezen észlelés valóságáért jótállást nem vállalok, mert örömömben, hogy egy szemmel van dolgom, mely komely veszélyben forgott és csak egy hajszálnyira menekült meg, talán nem eléggé képes valék mindenre figyelni.

Elég az hozzá,hogy csak abetegtigyelés második napján, (mikor a szemhéj duzzadása illanyos borogatások alatt már jóval apadt volt) — észrevevém, hogy a jobb szem látása ki- és lefelé széthúzódott, miáltal tojásdaddá vált és pedig úgy, hogy hosszabb átmérője felső végével befelé hajolt. Fény és árnyék behatására a láta gyorsan visszahat; de csak a szivárványhártya azon három negyedrészének megfelelőleg, melynek ivteteje fel- és befelé irány ózva volt; az alsó és külső irisnegyed látaszéle pedig veszteg maradt. Miután a tünemény valóságáról meggyőződtem atropint csöppenték a szembe, ennek következtében a láta ad maximum tágult, de most újra csak azon nagyobb felső belsőrésze, mely az előtt fény és árnyék iránt érzékenynek mutatkozott. A láta tehát most ellenkező irányba félrehuzódott; sőt mondani lehet, hogy le- és kifelé meglehetős behajlás mutatkozott, úgy hogy a láta közel i tői eg veseidomunak tűnt fel. Itt tehát egy tökéletesen érzéketlen, merev szivárványhártydarab volt előttem : egy körülirt valódi szemrekeszbénulás.

A mennyire csak a környékbe nyomulhattam, szemtükörrel vizsgáltam a szem háterét illető irányban, de a legkissebb észrevehető különbséget (pl. vérömlenyt vagy recelevállást) nem találtam. Csak sajnálom, hogy mielőtt még az egész alkalmazkodási izomzat atr opin behatása által bénult vala, nem arra is vizsgáltam m eg a szemet, hogy nincs-e valamely bebizonyítható gyúgypontnélküliség (Astigmatismus) jelen (?) Láterő |g, és csak egy kissé homályos volt ezen különben rendes tőrésűnek feltűnt szemben.

Egyet e helyen különösen említek t. i., hogy az irisszövete még egy jó Steinheil-féle nagyitóüvegen keresztül is megtekintetvén a szenvedő ponton duzzadtságnak semmi nyomát nem mutatta.

A mint többnyire fiatal szemben, hol ciliáris izgatottság nincsen jelen, itt a nadragulya tágulat több napig eltartott. A szemhéj duzzadtsága e közben hideg borogatások alatt csakhamar csökkent, és midőn az atropinhatás eltűnése után ezen leirt kóresetet kezelésemből elbocsátottam, a szemhéj és teke köthárgyája ugyan még kissé vörös vala, de a (kissé ugyan elszinesedett) szemhéj tökéletesen szabadou mozgott, és a szemrekeszen többé semmi rendellenesség nem volt jelen.

Nem tartozik épen a ritkaságok közé , hogy a szem megrázkódtatása folytán a szemrekeszen, illetőleg a látán bizonyos változásokat észrevesszünk. Tudniillik legtöbb esetben teljes latatágulatok (ad maximum) következnek be, a melyek megfontolásában a szemészek többnyire feltételezik,hogy a ciliáris idegek azon része, mely a látatágitót ellátja nagyobb ellenállásra képes és az ütés bénitő ereje inkább csak a szemrekesz zárizmára nem pedig egyszersmind a láta tágitójára hatna, miáltal az utóbbi anuál erélyesebben és minden akadály nélkül összehuzód-