Szemészet, 1873 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1873-12-21 / 6. szám
93 94 visszafejlődésre képes volna. A teke mögötti tovaterjedés kezdetét a kórtünetekből igen nehéz felismerni, sőt még a látideg elfajulása után is a teke előredülledése és mozgékonyságábani •korlátozottsága csekélyebb, hogysem annak elhatározó kórisméi jelentőséget lehetne tulajdonítani. Miután a tovaterjedés útja mindenkor a látideg, azért műtétnél annak lehető hosszú részét kell eltávolítani, mely czélból a neurotom jó szolgálatot tesz. A lefolyás későbbi szakát illetőleg megemlítendő, hogy ha egyszer a szemgödörbeli zsir és sejtszövet a folyamat körébe vonatott, akkor rövid idő alatt nagyobb kiterjedésű dagok képződnek; hasonlólag gyorsan előrehalad a növekedés akkor is, midőn a glioma a teke mellső részébe terjed; ahol azután a dagon kívül véröinlények és lobos beszürődmények is hozzájárulnak a teke ürterének kitöltéséhez. A csont aránylag soká bántatlanul marad, ellenben beterjed az újképlet a koponyaürbe legtöbbször a látidegen át közvetlenül, az az megszakadás nélkül, olykor azonban, és pedig, úgy látszik, legkinkább a későbbi szakban, ugrásokat is tesz. Idevonatkozólag nem rendelkezem ugyan bonczi készítményekké1, de ismételve tapasztaltam, hogy gyermekek, kiknél a műtétet már a glioma előrehaladt szakában végeztem, később agy tűn etek között haltak el. Mi lett sorsa azon gyermekeknek, kiket a glioma első szakában mütöttem, nem tudom, de annyit már most is állíthatok, hogy azoknál visszaesések rövid időre a műtét után nem történtek. Ezen tapasztalat, és a lerakodások kimaradása a távolabb eső szervekben; szigorúan igazolja elődeinknek a reczegbeli velősrákra vonatkozólag felállított azon nézetüket, hogy a műtétet lehető korán kell végezni. Fontos jelenség a gliománál az, hogy uem ritkán mindkét szemet megtámadja, ellentétben az érhártyabeli sarcomával. Egyelőre a kétoldali gliomaképződés megfejtésére a részaránnyoságot — symetria — gondolom fölvehetni, úgy mint az a szemek lobos folyamatainál érvényesül. A vérvegy ugyanis ezen bajnál kizárható,mert más szervek megtámadtatása nem észleltetett ; még inkább elesik azon föltevés, hogy a folyamat az egyik szemből a látidegen át a chiasmára, és ismét lefele a második szem látidegére terjedne, mert valamennyi idevágó bonczolatoknál az utóbb megtámadott szem látidege még teljesen épnek találtatott, mialatt az először megbetegedett szem látige egészen a chiasmáig tökéletesen szétmállotc volt. Végül megemlítendő még a gliománál az]öröklés, mi ugyan nem gyakran fordul elő; én csak két példát tudok felhozni;az egyikbeu 6 vagy 7 testvér közül kettő kis gyermekkorban gliomában szenvodett ; a másikban az anyának több testvérje az első gyermekévekben szemrákban halt el. Az öröklés általánosságban a roszindulatu szemdagokra szokott értetni, azonban úgy látszik, miszerint az csak egészen határozottan helybeli lefolyást követő fajoknak tulajdona ; igy én valamennyi érhártyabeli sarkoma-eset között egyszer sem észleltem a bajt egy és ugyanazon család több tagjánál. Felsorolt nézeteimet alapítottam azon 150 szemtekebeli dagra, melyek évkönyveimben följegyezvék, s melyek között mintegy % sarcoma és Vs glioma volt ; közülök tekekiirtás több mint 100 esetben végeztetett, és még sem tagadhatom, hogy ezen anyag főleg a kórodai fő kérdések tekintetében hézagos, mert a mütött esetek alig fele része lett hoszabb időközökben — illetőleg a baj kezdeti szakában - megvizsgálva; és még kevesebb azon esetek száma,ahol műtétel után az egyének állapotáról tudomást szerezhettem ; már pedig kórodai szempontból kiváló érdekességü tudni, mi lett a műtötték sorsa évek múlva, mi volt oka utólsó halálos betegségüknek. .4 typicas retinitis pigmentosára vonatkozó boncztani vizsgálatok. Landolt E. tr.-tól. Két esetben, ahol a föstenyzetes reczeglob jellemző tükörképe mellett az egyiknél eleinte a látzavarnak sajátságos alakja a hemeralopia és később móros láttompulás fennállott; a másik jól sohasem látott, és az utólsó 18 év alatt tökéletesen vak volt: a reczeg bonczi vizsgálata egészen megerősítette Maes és Leber nézeteit, hogy t. i. a fóstenyfelhalraozódás a tösteny-fölhámi rétegből indúl ki. Szülők közti vérrokonság avagy öröklés egy esetnél sem volt bebizonyítható. A reczeg idegelemei teljesen megsemmisülteknek, s e mellett nagyfokú túlképlékenységben találtattak; a kötszövet bujálkodott, az edényfalak megvastagodtak. — A látideg betörésének közelében az idegrostréteg és az arra legközelebb következő rétegek még fennmaradtak, azonban a külső magcsaréteg tömött reczézetes magvakkal ellátott kötszövetté alakúit, s a pálczikaréteg mindenütt tökéletesen elpusztúlt. Távolabb a környi részek felé maga a rétegek rendezettsége is magszakadt, és a reczeg is jelentékeny fokra megvékonyodott és összetöpörődött: Az edények ürtetere a falak megvastagodása folytán jelentékenyen megszükült avagy teljesen elzáratott; a falakban sejtekbe zárva, vagy szabadon felhalmozva tömeges fösteny. A föstenyi fölhám (nagyrészt elszinesedve, helyenként a sejtek kerekded vagy gyürü-alakú foltokban sötétre festvék; ezen helyekből föstenyzett vonalok húzódtak a reczegbe, követve az edények lefolyását. A föstenyfoltok elrendeződése a fölhámi rétegben többszörösen függ a reczegbeli [edények lefolyásától. A reczeggel határos üvegtest az egyik esetnél erősen meg volt vastagodva, gazdagon megrakva sejtekkel, és feszesen tapadva a reczeghez; ezen viszony a második esetben kevésbé volt kifejezve, és itt az üvegtest nagy része elfolyósodott. A lencsén sarkhályog ült. Az érhártya mindkét esetben csak kevés változást szenvedett , de mégis az egyik esetben a choriocapillaris sorvadva, a másikban az érhártya nagyobb edényeinek falai megvastagodva és föstenyezve találtattak. Az üveghártya az előbbeni esetektől eltérőleg csak csekély megvastagvodást mutatott, de semmi mirigyes kinövéseket. A látidegek erősen megvékonyodtak, s színük feltünőleg fehér vólt egész a láttelepig, maga a telep is laposabb a rendesnél. Az idegrostok csaknem egészen eltűntek, ehelyett azonban rendkívül túltengett a szövetközti gerendezet, az edényfalak és a belső burok; tehát az egész kórfolyamat úgy tűnik fel , mint az idült kötszövetbujálkodás , melyet szerző az edényfalakból gondol kiindúlni , keletkezéssel a környi részekben. Ezen kötszövetbujálkodás hasonlít azon szövetközi kötszővetbujálkodáshoz , mely a májszemcsésedések (cirrhosis) és vesetöpörödésnek sajátja. Szerző több mint esetlegesnek tartja azt, hogy betegeinek egyike májszemcsésedésben, másika pedig idült szövetközi veselobban halt el. Emlékeztet Berlin kísérleteire is, a melyekből kitűnt, miszerint a reczegbeli vérkeringési-zavar létrehozhat föstenybevándolást a reczegbe, habár azon kisétleteknél a föstenyzettség .mellett csupán egyszerű látidegsorv észleltetett , de kötszövetbujálkodás nem. (v. Graefe’s Archiv. XVIII. 1. 325—348.) Torday tr. PEST 1873. KHÓR és WEIN KÖNYVNYOMDÁJA (Dorottya-utcz* 14. at.).
