Szemészet, 1872 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1872-12-22 / 6. szám
89 90 reagálnak. Szemtükörrel mindkét reczének környi részeiben több föcscsenetszerü heveny vérömlenyt láttam, az üterek szokottnál vékonyabbaknak tűntek fel. A szűk látával és rósz világítással szemben ezen alkalommal megelégedtem a fordított képben nyert eredménynyel, a láták müleges kitágittatását és ez utón a szorgosabb vizsgálatot más napra halasztva. A könnyelmű beteget azonban nem mulasztottam el komolyan inteni a gutaütés valószínű bekövetkezésével, mire ő nevetve azon élezés megjegyzéssel válaszolt: „hiszen olyan sovány vagyok mint egy agár, mi köze lehetne velem a gutaütésnek?“ Másnap a főfájás még mindig jelen volt, de a hideg borogatások és mustárpép alkalmazására valamit mégis kisebbedett; rósz álomképek, álmatlanság, még ködösebb látás kivált a bal szemmel, feltűnő reszketés a kezekben, jobb karja zsibbadt, s jobb alsó végtagját is gyengébbnek érzi. Agyában felülve azonnal erős szédülés lepi meg. Láták ma nem oly szükek (közel 1%—2"') mint tegnap, de igen lomhán mozognak, Láttér az ujjakkal vizsgálva nem muta ott hiányt, csupán a központos látás volt gyengébb a környinél. Atropint — mivel beteg igen gyengének érzé magát — nem cseppentettem be, s meg kellett elégednem újból a háttér futólagos vizsgálatával a beteg fél fekvő helyzetében. Azonban az sem veszett kárba, mert a reczegen kivül újabb és nagyobb kiterjedésű vérömlenyeket találtam, minek alapján a beteg fiát egész határozottan figyelmeztettem azon veszélyre, mely atyját minden perezben fenyegeti. Estefelé a főfájás alábbhagyott, nyomasztó álom mellett az éjt türhetőbben töltötte; reggel már ágyában felült, sőt 11 órakor mindenáron felöltöztette magát s szobájában nehány lépést tett, mire rögtön összerogyott, testének jobbik fele tökéletesen hüdött lett, szólni többé nem tudott, eszméletét vesztette és négy óra múlva meg szűnt élni. Bonczolás ugyan nem történt, de nem lehet kétség a felett, hogy az edények zsiros elfajulása volt jelen, mint azt az iszákosok hulláiban majdnem kivétel nélkül találni. Sajnálom, hogy a vizelet és reczegbeli kórállapot tüzetesb vizsgálására időm nem maradt fel, miután valószínű, hogy a vesék is meg voltak támadva s a reczegen azon finomabb lobalak állott fenn, mely a fehérnyevizellést szokta kisérni, s mely mellett, kivált iszákosoknál a gutaüté3 gyakran előbb beköszönt, mintsem a lobfolyamat nagyobb kiterjedést venne. Mindazonáltal fennmarad azon kórjóslati érték, melyet a szemtükörrel nyerünk. Visszapillantás a pesti szegény gyermekkórházban 1869. jan. hó 1-töl 1871. dec. hó 3l-ig kezelt szembetegségekre. Vidor tr.-tól. (Folytatás és vége.) VI. Negyedik fejezet. A szemhéjak bántalmai. A boneztani sorrend a szivárványhártya bántalmainak tárgyalása után azt tünteti fel termé-zetesnek, hogy a teke tokját képező rétegzet vagy a fénytörő közegek betegségeinek fejtegetésébe bocsátkozzam, de az ezen képletekre vonatkozó eltérések oly ritkán fordulnak elő intézetünkben, hogy ha ezen visszapillantás keretéből végkép kibagyandóknak nem tartom is, mindenesetre csak a tömegesebb kóranyag teldolgozása után juthat rájok a sor. És igy áttérek a femtnevezett báutalmak előadására. A szemhéjak 18-féle kóralakját volt alkalmunk észlelni. Az esetek száma következő: Szemh jmirigylob 118. árpa 29, jégárpa 6, szemölcs 1, héjkelevény 2, héjmbáncz 2, héjvizenyő 12, héjcsüngés 1, nyul-zem 1, vérömleny 1, héjgi rcs 13, kiszegély 8, kettős píllaszőrsor 2, szőrh áuy 1, égetés 1, sebzés 1, üszkösödés 1, lapos tetü 2. I. Szemhéjmtrigylob, árpa, jégárpa, szemölcs, héjkelevény, héjorbáncz, héjvizenyő. héjcsüngés, nyulszem, vérömleny. Megannyi kóralak, mely az első életéven alól a legritkábban fordult elő. Mi a héjmirigylobot illeti, ennek keletkezése háromféleképen történik, még pedig vagy úgy, hogy az egymást nyomon felváltó árpaszemekből hátramaradt megvastagodások vezetnek később az egész mirigytelep lobos állapotára, vagy úgy, hogy eleitől fogva az egész mirigysor lesz lobossá a szem többi képleteinek résztvevése nélkül, vagy végre ugyanezen alak másodlagosan lép fel heveny hurut vagy a könyutak megbetegedése folytán. Ezen különféleségek megállapítása nemcsak a kórfolyamat minőségére, tartamára, hanem a jóslatra nézve is nyújt némi tájékozást, a mennyiben tapasztalásainkból kiderült, hogy azon esetek, melyekben árpaszemek gyakori fejlődése vezetett általános mirigylobra, a lefolyás sokkal rövidebb ideig tartott és a jóslat is kedvezőbb lehet, minthogy a pillaszőrök ha kihullottak is részben a folyamat alatt, ez maradandó szőrhiányt soha sem vont maga után. Másként áll a dolog a többi eseteknél, ezeknél a folyamat rendkívül hosszadalmas, különösen azoknál, hol eleitől fogva az egész mirigysor van megtámadva, vagy pedig hol a könyutak szenvedése idézi elő a bajt, ezeknél a hosszadalmasságon kivül a lefolyás minősége is másként külöli magát, a mennyiben a megtámadott héjnak egész széle vagy egyes részletei genyes beszürődést,kifekélyedést behegedést, erre uj beszürődést, kifekélyedésc, bebegedést és mindennek néha évekre nyúló számtalan ismétlődését tapasztalhatni. Természetes, hogy a folyamat ilyetén voltánál végre a héjszélek megkérgesednek, a szőrtüszök megsemmisülnek, és a folyamat közben kihullott szőrök ujranövéséről többé sző sem lehet. Azon esetek, melyeknél hevenyhurut után áll be a bántalom, a folyamat sokkal rövidebb szokott lenni, és a beszürődések meg kifekélyedések nem érnek oly fokot, mint az imént jellegzett esetekben, minélfogva a jóslat csaknem oly kedvező, mint az első helyt leírtaknál. Önként érthető, hogy a könyutak megbetegedése, minthogy ezen kórállapot gyermekeknél aránylag ritkán fordul elő, csak ritkán volt a betegség létrehozó oka, gyakrabban volt alkalmunk a hevenyhurutot, mint okmozzanatot felismerni ; legtöbbször észleltük azon alakot, melynél az egész mirígysor szenved eleitől fogva. A betegség az esetek túlnyomó részében a felső héjat foglalta el, és az alsó ha szenved is, rendszerint sokkal kisebb mértékben, kivéve azon eseteket, melyekben árpaszemek képződésével kezdődik a betegség, a midőn nemcsak egyenlő mértékben fejlődik mindkét pillán a bántalom, hanem volt alkalmunk tapasztalni, hogy az igy fejlődött kórállapot néha csakis az alsó héjszélre szorítkozik. Az ilynemű korlátlodást a többi alakoknál nem észleltük. Az összes szervezet különben ritkán mutatott görvélykóri megbetegedést. Többször lehetett a bántalmat bőrküteggel, különösen arczizzaggal himlővel , — egyes ritka esetben a fogzási folyamattal összefüggésbe hozni. Néha a szaruhártyákon lejárt lobfolyamat nyomaira — foltokra — akadtunk. A betegek %-da a nőnemhez tartozott, csaknem fele a 7—14 életév között volt, a többiek nagyrészt a 3—7 életéviek valának, csecsemőkorban ritkán szenvednek az egyének ezen betegségben. Az oltás egyesek kivételével mindnyáján megtörtént. 1869-ben 32, 1870-ben 43, 2871-ben szintén 43 eset volt kezelés alatt. Az árpaszem összesen 29-szer fordult, elő, és ha egészben véve úgy lényegére mint lefolyására nézve egyike a legártatlanabb betegségeknek, kórjelzési tekintetből megérdemli, hogy nehány szóval megemlék zzem róla. A bántalom kétféle alakban lép fel, ugyanis vagy úgy, hogy a héjszél egyik-másik pontján, a köthártya porezrészében fekvő Meibom-léle mirigyek fölött körülírt, kerekded, rendszerint genyedésbe átmenő csomó mutatkozik, melynek mekkorasága változó és mely rendszerint a külbőr felé fakad ki, ennek beállása előtt azonban néha rendkívül nagy fájnalmakat okoz, fájdalom nélkül ritkán folyik lej; a lobgóczot környező szövet vizenyős beszürődés által külöli parti-