Szemészet, 1871 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1871-04-02 / 2. szám

I kell, hogy azon igen egyszerű módot használjuk, kivált ha sok eset vizsgálandó meg, mert legalább annak juthatnnk biztos tudo­mására, váljon egyáltalában van-e jelen és milyen fokú színérzéki zavar. S szerző ezt a gyakorlatra nézve fontosabbnak tartja, mint a színérzéki zavar minőségének meghatározását. A reczeg-érhártyalob különféle alakjánál a színérzéki zavar aránylag ritkán fordul elő Sok esetben e zavar jelennemléte talán abból magyarázható, meit a bántalom góczkint lépvén fel, ha a sárga folt tájékán fészkel, a látzavar nagy fokra fejlődhetik, az illető hártyák bántatlan részei azonban még rendesen érezhetik a színeket. A színvakság legfontosabb a látideg sorvadásánál, s egyálta­lában a láttompulati bántalmaknál még olyanoknál is, melyeknél a látidegen semmi változást sem lehet észrevenni. Látidegsorvadásnál a színvakság csaknem mindig jelen van. 36 esetben csak 3-szor hiányzott, 5-ször kisfokú volt. Azon 3 esetben hol a színérzék rendes volt, a látélesség */*, */i> Vs-ot mu­tatott, mindenütt a hol a látélesség vagy V^-nél kisebb volt a színérzék legalább bőfogyatkozást tüntetett fel. Úgy látszik, hogy a látidegsorvadások természete a színérzéki zavarra nincs módo­sító befolyással. Lényeges előhirnöki jelentőséggel a tünet nem látszik bírni. Szerző azon reménye, hogy azon esetekben, hol a színérzéki zavar már akkor van jelen, midőn a szemtükörrel az idegen még némi változás nem vehető észre, és a láttér is rendes: jóslati következte­­téeeket fog lehetni vonni, épen nem valósult. Nehány esetben a színérzéki tünet első jelenség volt ugyan, melyet aztán a láttér szűkülése és haladó látidegsorvadás követett; azonban voltak ese­tek, hol nagyfokú színvakságot sem követett látidegsorvadás. Szóval a színvakságnak nincs előhirnöki jelentősége. A színérzéki zavar minőségét illetőleg legtöbb esetnél az első időben a vörös-vakság mutatkozik. Ezt szerző röviden követ­kezőleg magyarázza: A Young-Helmholtz-féle elmélet szerint háromféle idegrost létezését vesszük fel: a vörös, zöld és ibolya vagy kék színt érző rostokot, és minden alanyi szinérzet ezen há­romféle idegrost egyidejű, de különböző erejű izgatottságából jő létre. Ha már most ezen idégrostok egyikének megfelelő érzet hiányzik az egyáltalában lehetséges színérzetek száma természete­sen oly mértékben fog kevesbedni, a mily mértékben két különböző érzet kevesebb combinatiot tesz lehetségessé, mint három. Ha tehát a vörös szín érzete hiányzik, a tárgyilagos színek akként változnak meg alanyilag, mintha a bennük tartalmazott vörös színtől megfosztattak volna. A betegek a vörös színt barnának vagy szürkésnek látják, a vöröst zölddel vagy kékkel cserélik fel. A mi a színes papírdarabkákkali vizsgánál a betegek nyilat­kozatát illeti, némelyeknél az eltérés a zöldszínnél elébb jelenke­­zik mint a vörösnél, különösen a világoszöldet látják gyakran fehér­nek vagy sárgásnak, holott az élénkvőröset tovább érzik vörösnek. Itt azt lehetne következtetni, hogy zöldvakság van jelen, azonban a vörösvakságnál is előfordul, hogy a zöldszín sárga vagy fehér színnel cserélhetik fel, és épen midőn fehéres árnyalatok használ­tatnak a vörösvakságnál is értelmezhetni azt, hogy a zöldet a be­tegek helytelenül fogják fel, holott a valamivel erősebb vörös színt még vörösnek látják. Szerző tehát a színérzéki zavar nemét illetőleg egyelőre nem képes eldönteni melyik fordul elő legtöbbször, váljon a betegség első szakában a tiszta vörösvakság-e, avagy ennek combinatioja a zöldvaksággal, vagy pedig csakis az utóbbi. De a későbbi szakokat illetőleg kétségtelen, hogy egyszerű vörösvakságról többé nem le­het szó, mert a színérzet a színkép vörös végétől a kék felé folyton csökken, úgy hogy végre csak a kék árnyalatok különböztetnek meg. Ilyenkor a betegek minden színt szürkésnek vagy fehérnek látnak, kivéve a kéket, melyet helyesen fognak fel. A sárga színt gyakran a betegség legkésőbb szakáig felismerik, mi valószínűleg onnan van, hogy ezen szín igen élénk érzetet okoz. Azonban a be­tegség vége felé mindig csak a kék szín ösmertetett fel és utoljára az sem. A betegek csupán a színek világosságát és sötétségét ké­pesek megkülönböztetni. Ezt azonban szerző ott, hol a betegek még az ujjakat megbirták számlálni, nem tapasztalta, és csak ott hiányzott a színérzék tökéletesen, hol a beteg nem látott egyebet, mint nagyobb tárgyak mozgását. Az ilyen szemnek és a rendesnek gyenge világosságnál való — 25 — magatartása között feltűnő a hasonlatosság. Ez is roszul veszi ki % vörös árnyalatokat; egyátalában meglepő dolog, mint változnak a színek alkonyat felé. A vörös szürkevörös kezd lenni és ha igen élénkvörös, végre szénfeketévé lesz oly időben, midőn a zöld talán csak zöldes, a kék pedig még alig változott. Ez ép szemeknél onnan van, kogy a különféle színekre nézve a megérzési erő a világosság fokának műve. Nagy fényben a vörös világosabb, ho­mályban ugyanez áll a kékszínről. Homályban a különféle színeket fényük szerint lehet osztályozni, az eredmény azonban egészen más mint a nappali osztályozásnál, holott a színeket épen nem lehet ilyenkor felismerni. Ugyanezt tapasztalta szerző a látidegsorvadás bizonyos eseteiben. Az ily esetekben szerző a tünemény okát az idegrostok ve­zetési ellentállásának öregbedésében, mi a sorvadásnál beáll, keresi, ennek oly hatása van, mint ép szemnél a világítás csak­­kevésének. Az ily szemek és az épek között még egy másik hasonlatos­­- ság, szerző szerint, abban áll, hogy az idegsorvadási szemeknél is találni mint a rendeseknél, a láttér körzete felé egy vörösvak és egy teljesen szín vak övét. Aubert irta le először, hogy a rendes szem látterében van egy merőben szíuvak őv, később pedig Schelcke állapítá meg, hogy ezenkívül még a kórponthoz közelebb eső vörösvak öv is létezik. A kezdődő látidegsorvadásnál ezen övék közelebb jutnak a központhoz. Mi a színérzéki zavarok elöjövetelét oly láttompulati esetek­nél, hol nincs láttérkorláttoltság jelen illeti, meg kell különböz­tetni azon eseteket, melynél nem találni körülhatározható köz­ponti scotomát azoktól, hol ilyenre akadni. Természetesen nem oly scotomárol van itt szó, mely a reczegnek a sárga folt tájékán létrejött változatának következménye, hanem olyanról, s hol ily változatok merőben hiányoznak. A láttompulat azon alakjánál, a hol nem volt központi sco­toma jelen, a színérzék rendszerint ép volt. A központi scotomákra nézve szerző következő esőteket kü­lönböztet meg: 1. A központi scotoma csakis a szín vizsga által volt kipuhatol­ható. Ez fekete tábla előtt ide s tova mozgatott szines — különö­sen rózsa vagy világoszöld színű papírdarabokkal történt. Mert mi­dőn a központi scotoma nem igen fog feltűnni, holott, ha egyszers­mind a színérzék is meg van támadva, ennek viszsgálatánál ki lesz deríthető. Ennek alapján szerző nagyon ajánlja a színérzék vizgálatát mindott, hol meg akarjuk tudni, van-e scotoma jelen. 2. Oly esetek, hol már közönséges vizsgálatnál ismerhető fel a scotoma, melynek terén színvakság mutatkozik; itt a színvakság nagyfokú szokott lenni, mert a kórfolyamat is előbbre haladott. 3. Központi scotoma színvaksággal vagy e nélkül, de a lát­tér körzete is rendellenes, és a színérzék is mutat némi eltérést 4. Ezen esetek az előbbiektől csak annyira különböznek, hogy itt a központkivüli látás homályos, és a láttér körzetének egyes részeiben az ujjak nem vétetnek észre. Ezen négy koraiakat nem lehet egymástól élesen elkülöní­teni, mivel egyrészt átmenetek vannak köröttük, másrészt pedig, mivel egy azon egyénnél különféle időben különféle alakra akad­hatni, amint vagy javul vagy roszabbul állapota. Igen nevezetesek azon esetek, hol a központi scotornán kívül a reczeg környi részei a színeket nem érzik meg helyesen, de a hol van még egy gyűrűszerű öv, mely rendes vagy csaknem rendes marad. Szerzőnek több ily esete közül épen az első volt reá nézve rendkívül érdekes, mert ennél sikerült neki először a színvizsga által a máskínt ki nem puhatolható scotomát felfedeznie. A dolog így történt: A színvizsga alkalmával a beteg a szeméhez közel tartott világoszöld papírdarab színét helyesen ismerte fel, azonban mihelyt távolabb tartá azt, fehérnek vagy szürkének mondá. Ez nyilván úgy volt magyarázható, hogy ezen papírdarab kép9 távol­ról a szín vak reczegközpontba esett, holott közelről a nagyobb kép a még rendesen működő reczegrészbe jutott. A központi scotomák ezen eseteiben a szemtüköri lelet nem mindig oly nemleges, mint a bántatlan láttért mutató láttompu­lati eseteknél rendszerint tapasztalni. Az igaz, hogy ezeknél is találni néha csekély vérbőséget vagy reczeghomály nyomait; azonban a központi homályoknál sokkal gyakrabban találni válto­- 26 — í

Next

/
Thumbnails
Contents