Szemészet, 1870 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1870-03-27 / 1. szám
szíttethettem, ez méltán versenyezhetett volna azokkal melyeket az „Ophthalmie Hospital Reports“ közöltek. A bőr érzése mind az orrszárnyán, mind a homlokon most is igen tompa; felületes tűszúrásokat nem érez a beteg. Szemhéjait csak kissé egymástól távolíthatja el; azok pilla része lobosan duzzadt. A teke köthártyája belövőit, úgy a limbus conjunctivalis corneae is, A szaru legnagyobb része átlátszatlan, pontozatosan fehér szinü (az alkalmazott ólmos borogatástól származott csapadékok); szövete igen laza, genyesen beszűrődött, csak a szélen 1—P/*"' széles ép rész található. A csarnok kicsiny, alsó fele genynyel telt. Ha bár tagadni nem lehet, hogy a szaru súlyos megbetegedése, mely nem sokára pusztulásához vezetend, ezen esetben a czéltalan kezelésnek tulajdoni tandó, mégis megjegyzésre méltó, hogy itt is nagyobb szembaj a ra mus vasociliaris megtámadásával együtt fordult elő. A fénytörési és alkalmazkodási rendellenességek tana. Schulkk Vilmos tr. tói Bécsben. (Folytatás.) Különös rész. Az átalános részben megismerkedtünk tanunk alapvonalaival, felismertük a fénytörési és az alkalmazkodási rendellenességek lényegét, s ezek egyes nemeinek legfontosabb viszonyai következnék most, hogy az egyes rendellenességekkel külön-külön tüzetesen foglalkozzunk. De meghökkenve vesszük észre, hogy értekezésünk mily terjedelmessé válnék, ha azt az eddig követett módon folytatnék. Messze túlhaladnék azon határt, melyet e lapok terjedelme igen tisztelt szerkesztőjük legnagyobb elnézése mellett is szükségesképen szab. Lényegesen korlátozni fogjuk, tehát előadásunk áramát; nehány közlésben el fogjuk mondani a legfőbb tudnivalókat és gyógyeljárásunkat a túllátás rövidlátás és távollátásnál. Később talán még alkalmunk lesz a déllői eltérésről (astigmatismus) külön értekezni. Rövidek lehetünk annyival inkább, mert Stellwag tankönyvében már bir a magyar orvosi közönség, bár nem igen világosan és nem elég egységes alapon kifejtett útmutatást, mely nehéz és egyes részeiben szorosan összefüggő tanunk ismeretére vezethet. 1. Túllátás. A túllátó szemben nyugváskor távolról jövő párhuzamos sugarak a reczeg mögé irányulnak, tehát a tárgy képe a reczegen szóródási körök által lesz többé-kevésbé elmosódva. Hogy a szem nyugvásakor lásson, összetérő sugarak igenyelteinek, még pedig oly fokban összetörök, hogy a szem mögött fekvő nemleges távolpontba futnának, ha a szem útjukat nem állná. Minél közelebb van ezen pont a szem mögött, annál nagyobb a H foka. Kifejeztetik és megtaláltatik a H foka azon domborüveg által, mely a látást oo-be legjobbá teszi. Ezt meghatározni igen könnyű, ha a szem valóban nyugszik és távolpontjára van beállítva: 20'-ra állítjuk Snellen betűit, domborüvegeket váltogatunk előtte, a legerősebb üveg, melylyel még lát, a H fokát, a legkisebb betűsor, melyet felismert, a S mértékét adja. Ámde a dolog sokszor nem ily egyszerű, mert sok H szem nem képes távolpontján állani be. Párhuzamos sugarak nyugváskor a reczeg mögött egyesülnek ugyan; de ha a szem.alkalmazkodik, a fénytörés fokozódik s a sugarak közelebb egyesülnek, így egész a reczegig vonatik be a kép, s a szem távolban jól lát, úgy lát mint az E, csak azon különbséggel, hogy E-nól nyugvás van jelen, H-nál annyi alkalmazkodás járóit a távol ponthoz, hogy a H ellensúlyoztatotfc. A túllátó akkor lát távolba, ha a H fokát alkalmazkodással fedi. Ha pedig egész nap kéntelen alkalmazkodással élni már a távollátásnál is, a szem sohasem jön nyugvó állapotába, s a sugárizom állandó feszülésbe jut, alkalmazkodási görcs áll be. E görcs fölött az egyén nem képes uralkodai, nem képes szemét kívánságunkra nyugvásba helyezni. Ha a görcs az egész H-t fedi el, akkor domborüvegek roszabbítanak, ha pedig C3ak aH egy részét takarja el, akkor gyengébb üvegek türetnek csak el, mint az egész H-nak megfelelnének. Távolba nézésnél domborüvegek átalában nem javítanak hanem csak eltüzetnek és nem roszabbítanak, ha a H szem még képes oo-be alkalmazkodni; javítani csak akkor fognak, ha az alkalmazkodás oo-be lehetetlen mert a H foka nagy, vagy az alkalmazkodási szélesség kicsinv. Ebből következik, hogy minél erősebb domborüveget kell a kísérletnél alkalmazni, hogy a H-ból legalább annyit találjunk fel, mennyit a szem képes a sugárizom meglazulása általnyilvánvalóvá tenni. Az egész H két részből állhat: az egyik rész az, melyet a görcs eltakar, ezt lappangónak (H 1 — hypermetropia latens) nevezzük; a másik az, mely domborüvegekkel felismerhető, es a nyilvánvaló (H m = hypermetropia manifesta) rész. Ha görcs az egész H-t fedi el, akkor H csak lappangó alakban van jelen ha görcs nincs jelen, akkor az egész H nyilvánvaló; ha pedig a görcs a H-nak csak egy részét fedi el , akkor az egész H áll két, gyakran egyenlőtlen részből, a lappangó és a nyilvánvalóból. A lappangó rész mindig nyilvánvalóvá tehető, és akkor domborüveggel meghatározható, atropin becseppentése által. A szem alkatában fekvő és így veleszületett H-nál ezen két, az egész H-t képező rész, a H ,u és H 1, nevezetes váltakozó viszonyban áll egymáshoz az élet folyamában: gyermekkorban az egész H = H1; később a H 1 rovására valami csekély H m áll be. 18 éves korban már csak % szokott H 1 és 7, H m lenni; 20—24 éves korban a H fele H 1, másik fele H m; 40 éves korban 74 H 1 és 3/i mér H m ; 60 — 70 életévben már az egész H = H-m. E számviszonyok azonban csak megközelítők, s különösen a szemek huzamos megerőltetésétől is függnek. De törvény az, hogy fiatalkorban csak H 1 van jelen, tehát domborüvegek visszautasíttatnak míg továbbat H 1 fogy, H m nő, s végre öregkorban Hm az egész H-t magában foglalja, mely most domborüvegekkel egész nagyságában fellelhető. ki találtam gyermekeknél, kiknél H gyanúja forgott fenn, hogy üvegek nem türetnek, de atropin bónitás után H 7.8 < 7.6 sőt j/j, mutatkozott; 18 éveseknél Hm 7«i bénítás után pedig H 7t és több volt; 35 éveseknél Hm 730, H maga pedig nem sokkal több, p. 0. 7so> 7.8 ; 50—60 éveseknél Hm 7*8» 74o, bénítás után épen annyi. — Ezek szerint a nyilvánvaló H-t könnyű feltalálni, de nehéz a lappangó részre atropin nélkül biztosan következtetni; támpontunk ez utóbbira nézve azonban a nyilvánvaló rész nagyságában van, ha az egyén életkorát is számba vesszük, mert ez a két rész egymáshoz viszonyára lényegesen foly be. Még egy támpontunk azonban a H valódi nagyságának megközelítő meghatározására a közelpont fekvésében és az életkornak megfelelő alkalmazkodási szélességben van. Tudni akarjuk ugyanis az 1lr-et, ez pedig annyi mint x/p — 1/a. Egy elébbi czikkünkben kifejtettük, hogy 7a mennyi különböző élet években. Az egyén életkorát tudakoljuk, minek ennyi vagy anynyi 7a feleí meS- Azután a közelpontot határoz-zuk meg , és pedig vagy finom vonalakat, pálezika látmérőt, vagy pedig csak közelítő meghatározásoknál Jaeger 1 próba íratátt közelítjük addig a szemhez, míg ez még tisztán lát vagy még olvas, a távolt a külső szemzugtól hüvelykekben mérjük, s így nyerjük az A két tényező különbsége adja a keresett 7r-et, mely — 7r azaz H értelmében fog nyeretni. Ha most az egész H-t hozzávetőleg, Hm-et pedig egvenes kísérlet által ismerjük, könyü Hl-t tudni, mert H-ból Hm-et levonva, marad Hl megközelítő nagysága. — A 7P meghatározására vonatkozólag megjegyezzük, hogy ha p távolabb van a szemtől mint 10", akkor a szem elé alkalmazott -f- 10 vagy -j- 6 üveggel közelítjük és keressük a p fekvését, az így nyert 7P~ bői azután levonjuk a használt üveget tört alakjában (7’p — 7.0 vagy 7p — Ve) s a maradék a valódi 7p* — A H ily módoni meghatározása azonban azt tételezi föl, hogy a szem alkalmazkodási szélessége rendes, s hogy p azért fekszik távol, mert r is távol van, t, i. a nemleges oldalon. Igen de ha alkalmazkodási félhüdés volna jelen, s p azért tolatott volna tá-
