Szemészet, 1869 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1869-05-09 / 2. szám
29 30 hártyán át és legritkábban hátfelé. Ekkor kezdődik a tulajdonképi taplós állapot, az exophthalmia fungosa. A tapló a levegőnek kitéve sötétvörössé lesz, könnyen vérzik, sok folyadékot választ el és nagyon gyorsan növekszik. Ezen alakot rendesen vegyesnek tekinthetni, a hol is a glioma sarkoméval szövetkezik. A .gliomának határát véleményem szerint az elemek mekkorasága és alakja jelöli. A mig az egyes szemcsék és sejtek nem, vagy csak kissé nagyobbak, mint a szemcserétégek rendes elemei, addig a sarjadmánytegyszerű túlképződésnek tekinthetni. De midőn nagyobbakká lesznek mint a közönséges nyáktestecsek, kivált ha magvaik még inkább növekszenek, ha az egyes sejtek több nagy, tetemesen kifejlődött magvakat tartalmaznak, vagy pedig általán orsóalakot vesznek fel, akkor nézetem szerint ezzel a húsnövedék jellege lép fel. Mi a tiszta gliomát illeti, ez a szemcse- és szemcsekőzti f étegből fejlődik. Tehát megtörténhetik, mint E o b i n esetében, hogy a pálczák még épek; később tönkrejutnak. De a belső határhártya közönségesen sokáig áll fenn és a tőle kiinduló támrostok annyira megvastagodnak, hogy a növedéket szelvényekre vagy lebenyekre osztják. De a növedék főtömegét magvak és sejtek nagy halmaza képezi. Sejtközi anyag kevés van jelen. Friss állapotban alaktalan, finom szemcséjű tömegként mutatkozik, mely megkeméuyitve finom hálószerű. Ehhez végre nem igen sok, de részben nagyon tág edénynek járulnak, melyek keresztül-kasul járják a szövetet. Az edények, kivált az áttörés és külső sarjadmány képződése után, oly mértékben szaporodnak, hogy még az újabb szerzők közül is megtartották némelyek a vértapló (fungus haematodes) nevet Ilyen a hevenyen bujálkodó növedékek minősége. Az avultakban a szétesésnek mutatkoznak némely jelei, nevezetesen hájas és meszes tömegek. A hájas tömegek valószínűleg az önszerű visszafejlődésnek képezik kezdetét. Szerfölött nehéz azon kérdésre felelni, váljon areczeg gliomái rrgályosak-e. Pockels egyesetet közölt, melyben a növedék közel az idegdombcsa mellett törte át kis helyen az érhártyát, a nélkül hogy ennek szövete máskülönben nagyon meg lett volna Változva. Azonban máskor a szomszédszövetek határozott módon szenvednek. Ennél egészen eltekintek a régibb észleletektől, a hol nem csupán az van megemlítve, hogy a látideg szemenkivüli részén, a tülkhártyán, a szemgödri sejtszövetben keletkeznek uj taplógóczok, hanem az is, hogy a növedék a látideg mentén tovább mászik a kemény agykérig és agyig. Csak nehány szabatosabban megvizsgált esetre szorítkozom. A már említett visszafejlődő gliomában az érhártya részben hasonló sarjadmánynyal volt tele, mint az, mely a reczegből indult ki, és idült érhártyalobbal való egybehasonlításból kiderült, hogy különbözik az egyszerű lobos sarjadmánytól. Eindfleisch oly reczegnővedéket irt le, mely csupa kis, a szemcseréteg elemeihez hasonló összeállásu csomó volt az érhártya és tülkhártyu között; a látideg szintén ily apró góczokkal volt tele. Ennélfogva nem marad egyéb hátra, mint föltennünk, hogy bizonyos roszindulatu, ragályos gliomák fordulnak elő a reczegben, melyek heteroplasticus csirát hoznaklétre. Eindfleisch ezeket Velős-husnövedékeknek akarja neveztetni. Én ezen javaslatot legalább egyelőre nem fogadnám el, minthogy épen némely a legkisebb és leghasonszerübb elemekből álló növedékek mutatják ezen tulajdonságokat, és mivel, ha nem aboncztani és kórszármazati, hanem az éptani tulajdonokat tekintenők döntőknek, a husnövedékek fogalma egészen megváltoznék. Hogy pedig a husnövedékekbei átmenetet csakugyan előfordulnak, már kiemelém, és hogy épen ezen gliosarkomák a legveszélyesebbek, megengedem. A tárgy további beható vizsgálatra méltó, mielőtt végkép eldöntőttnek tekinthetnék. Végül még megkell jegyeznem, hogy areczeg gliomája gyermek korban fordul elő leggyakrabban. Dr. Vidor. Mannhardttr. konstantinápolyi szemorvos az „Archiv f. üphth.* 14-ik köt. 3-ik részében igen érdekes tapasztalatait közli, nevezetesen a tülkfolötti lobról és röphártyáról, továbbá a rögről, pillaszőrfordulatról, a héjak összenövéséről a tekével, és a föstenyes reczeglobról, végre a hályogmütétről. A tülkfolötti lobról és röphártyáról következőleg nyilatkozik: a röphártyának gyakorisága Konstantinápolyban eleintén feltűnt előttem, minthogy nem ösmertem okát. Azonban az utolsó és szerfelett nedves és hideg tél alatt számos röphártya keletkezését volt alkalman látni. Azóta bizonyosnak tartom, hogy kizárólag a tülkfölötti lobnak következménye az. A tülkfolötti lob a köthártyaalatti vagy tülkfolötti szövet idült vagy heveny lobja és csaknem mindig azon területre szorítkozik, mely, midőn a héjak nyitvák, a tekeköthártya levegő által ért részének felel meg. Ezért mutatkozik leggyakrabban a szaruhártya belső része mellett. És minthogy zord levegő befolyásának kitett egyének, kivált matrózok, katonák stb. legtöbbször szenvednek benne, méltán tehetni fel, miszerint ez képezi az okmozzanatot. Hogy e betegség miért lép fel mégis gyakrabban Europa déli részeiben, nehéz megmagyarázni, hacsak azt nem akarjuk fölvenni, hogy a nyákhártyák a nyári hőség folytán érzékenyebbekké válnak a déli, mint az éj szaki tartományokban. Az idült alak gyakran fordul elő és úgy látszik keletkezni, hogy a köthártyaalatti és ehhez ragadt túltengő szövet zsugorodása által a köthártya előrehuzatik. E mellett még inkább szól azon körülmény, mely szerint heveny tülkfolötti lobnál a röphártya gyorsan képződik azon időben, midőn a gyakran igen nagy duzzanat lohad. Ezen köthártyaalatti duzzanat néha babmekkoraságu dagkint látható még lehunyt szemnél is. A nagyon vörös dag tetején csakhamar fekélyes szürke fekély képződik. Ezen bántalom némileg hasonló ugyan a tőmörös köthártyalobhoz, azonban határozott fészke, a fekélyek mekkorasága, a gyakran nagyon mélyen fekvő mozgathatlan izzadmány, a lassú lefolyás és a gyógykezelési viszonyok által különbözik tőle. Stellvrag, ki a röphártyának szarusömör általi támádásáról szól, nyilván tülkfolötti lobból látta azt származni. A bántalom makacs és sem összehúzó sem izgató szereket nem tűr. A nyomkötéstől sem láttam jó eredményt, ellenben az atropin, melyre Bucker is figyelmeztetett, az egyetlen és biztos szer. A láta kitágulásának látható befolyása van az izzadmány és vérbőség visszafejlődésére, mi a beteg czélszerü magatartása mellett 4—6 hét alatt következik be. Ennél meglepetéssel tapasztaltam, hogy az izzadmány visszafejlődése után, rendszerint legalább kezdete maradt hátra a röphártyaképződésnek. A szaruhártyaszélen néha jelenlevő fekélynek erre nincs igen lényeges befolyása, minthogy ott is képződik röphártya a hol fekély nincs jelen. Gyakran' láthatni a szaruhártya mindkét oldalán, a belsőn úgy mint a külsőn röphártyákat, melyek a szaruhártya közepén találkozhatnak, vagy egy röphártya vonulhat el haránt irányban az egész szaruhártya felett és elboríthatja a látát. Egy ízben heveny tülkfeletti lobnál 7 röphártyát láttam a szaruhártya körül. A hol a röphártya már nagyon kiterjedett, legczélszerübb műtét által távolítani el. A tülkfolötti lobnak helytelen gyógykezelés mellett néha komoly következménye van, minthogy hajlandó a sugártestre terjedni és idült mellső tülkérhártyalobot vagy szivárványsugártestlobot előidézni. Ezen esetekben, hol a tülkfolötti lob rohamai gyakran ismétlődnek,'igen makacsok és többnyire mélyebb szarufekélyek is támadnak, a tülkhártya mellső része kitágul és áttetszővé (kékessé) lesz, sokszor a szivárvány együttszenvedése is mutatkozik. Ez természetesen teljes megvakulásra vezethet. Ezen szöveménynél is legjobb az atropint sokáig alkalmazni. A röphártyának tülkfolötti lobtól való függősége mellet bizonyitólag szól az, hogy idült tülkfolötti lob számos esetének legalább felerészénél, ha nem volt is mindig nagyon kifejlődve, de jelen volt a röphártya ; továbbá hogy a heveny tülkfolötti lob visszafejténél csaknem mindig látható volt megjelenése ; hogy mindkét bántalom a szem bizonyos helyein hasonló viszonyban fordul elő; végre hogy a köt- és szaruhártya másegyéb báutalmai következtében soha sem látni valódi röphártyát támadni. Dr. Vidor A glaucoma elméletéhez. Megjelent az „Archiv f. Ophthalmologie“ 14-ik kötetének 3-ik részében. Irta Hilling J. tr. A glaucoma lényegéről ez ideig már annyi különféle nézet f
