Szemészet, 1868 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1868-12-21 / 6. szám
99 100 bal belső fejütérnek a barlangos öbölben! tágulatát jelezvén, kórisméj e a boncz lelet által fényesen igazoltatott. A bonczolatnál a bal sz emgődör csúcsán törést találtak és a jobb barlangos öböl falának vastagságában, hátul, 1 Cm.-nél szélesebb csontszálkára akadtak. Az öböl mellső és felső részén 6 Mm. távolban két nyilás volt, melyek egyike a belső fejütér alsó, másika annak felső végébe vezetett. A fejütérbeli vér tehát közvetlenül vegyült össze a barlangos öbölbelivel. A szépen és helyesen kigondolt kórisme egyrészt a jókarban maradt láterőre támaszkodék, mely a szemütér nagyfokú tágulatával összeegyezhetlennek lenni látszott; mert ezt a látideg összenyomatásának és másodlagos láttompulatnak kellene múlhatlanul követnie. De másrészt szélesb ütérből kell vala a vérnek az ütértágulatba nyomulnia, különben a fejütértörzs összenyomása után a zörej nem szűnt volna meg rögtön. — Végül Nunneleynak1) még egy esetét csatolhatjuk ide,melyben noha leköttetett a fejütér, az állapot általában mindinkább roszabbodott és a beteg a műtét után 18 hónappal meghalt. A bonczolatnál rákos növedék volt a barlangos öbölben, mely a szemvisszeret összenyomta és a járomhasadékon át hatott a szemgödörbe. Ezenkívül azonban több más roszindulatú növedékre is akadtak. — Lenoir szintén észlelt igen hasonló, a műtét után 9-ed hónapra halálosan végződött esetet. Ezeknél fogva tehát alig kétséges, miszerint valamely lüktető dülszemet nem csak a legkülönfélébb ütértágulati növedékalak, hanem más, szemgödörmögötti betegség is előidézhet. Az idevágó esetek nagy ritkasága miatt azonban, legalább ez idő szerint, még képtelenek vagyunk a kórismét biztosabb tünetekre építeni. Hogy mindenek előtt a boncztani tények mellett maradjunk, tudjuk, miszerint a legkülönfélébb alakú ütértágulatok épen nem ritkán támadnak sértések következtében. Ennélfogva a lüktető dülszemek első közzétett eseteit, és nehányat a későbbiek közül is aneurysma per anastomosin névvel jelöltek. Azonban ezen, legelőbb John Bell által használt név különféleképen értelmezhető, amennyiben némely szerző azon külön esetet érti alatta, mely néha oly sértés után lép fel, hol egy űtér és egy visszér egyidejűleg nyittatván meg, ezek annyira egybenőnek, hogy egymásba nyílnak, és a vér az ütérből vagy közvetlenül vagy közti- i isak folytán tér a visszérbe (aneurysma arterio-vonosum). De John Bell2) ez alatt egészen mást értett. Ő ezzel „az edé nyék megbetegedése folytán beálló tágulatot jelölte, minél a közti szövet hovatovább nagy sejtürekké tágul. A vér számtalan üteren át hatol az ily növedék sejtüreibe és ezekből ismét a visszerekbe tér. Az ily növedékeknek, ha az üterek nagy nyílással szájadznak beléjők, nyilván kell lüktetniök; de ezen tünet nem lehet jellegző, mert ha az üterek nyílásai szükek és gyérek volnának, a lüktetés alig volna észrevehető. — Bell sem tartotta a lüktetést ezen növedékek lényeges jelének. A Virchow által barlangos edénynövedéknek (angioma cavernosum) nevezett, többé-kevesbé éles határú, sőt néha betokolt, szivacsos növedék, melyet odavezető üterek töltenek meg vérrel, mely utóbbi innen ismét a visszerekbe tér vissza (a növedék itt a hajcső edényrendszert helyettesíti), mindenesetre a szemgödörben fordul elő; azonban épen az ide tartozó, kellőleg észlelt, vonatkozólag bonczolt 4 vagy 5 esetben ütértágulati zörej vagy lüktetés a betegek éltekor nem vala megállapítható. Ezzel azonban nem mondjuk, hogy lüktető barlangos edénynövendékek nem fordul*) Monatsbl. f. Augenheilkunde 111. 245. 1. 2) The principles of Surgery, hol. III. 328- 1- London, 1826. hatnak elő a szemgödörben. Ha Demarquay a „meredékeny növedékek“ előjövételét a szemgödörben az által kísérli meg kétségessé tenni, hogy azt állítja, miszerint a fejütér lekötése az ily növedékeknél az arczi üterekkel való számos egybeszájadzás miatt nem lehet üdvös befolyású, érvelését nem tartjuk meggyőzőnek. Egyébiránt valamely edénynövedéknek meredékenysége, az az hogy bizonyos föltétek alatt megduzzadni vagy összelohadni képes, oly jel, mely különféle edénydús növedékalaknak kisebb-nagyobb mértékben lehet sajátsága, anélkül azonban, hogy valamely külön alakjának jellegző tulajdonakért lenne tekinthető. A barlangos edénynövedékeknél az újonnan képződött edé - nyék tágulata képezi a tulajdonképi növedéket; azonban hasonló tágulat uj edények és a hajcsőves edények lényeges és elsőd részesülése nélkül is, de az edényfalak megvastagodásával és újképzési folyamatokkal jöhet létre. Hogy a szemütér körülirt és szétterjedő tágulatai, melyek az élet alatt világosan lüktettek, boncztani biztossággal állapíttattak meg, már említettük. Azonban feltehetni, miként valódi ütértágulatok, melyek elég nagyok, hogy érezhető és hallható érlökéseket okozzanak, oly kis üteren, mint a szemütér, csak kivételesen fognak előfordulni. Azon fölvétel, mely szerint sértés folytán edényszakadások jőnek létre a szemgödörben , melyeknek úgynevezett aneurysma spurium arteriovenosum a következménye, nagy valószínűséggel bir. Végre az üterek és visszerek között ujonan támadt egybenyilások nélkül keletkezhetik az üterek és oldalágaiknak tágulata, mely valamennyi szomszéd szövetet kiszorít helyéből, és mintegy kötegét képezi a lüktető tágult edényeknek. Mindezen alakjai az edénynövedékeknek — ha nagy ütértörzsek nyílnak beléjök — lüktető dülszemnek lehetnek okai. Az életben felismerhető tünemények elégtelensége miatt nem lehet mindig szabatosan jelzeni a betegséget. Azt eldönteni azonban, váljon a lüktető dülszemnél a kórok magában a szemgödörben vagy — mit Nunneley közönségesebbnek tart — a szemgödör mögött fészkel-e, és csak a visszafutó visszér nyomása által hoz létre lüktetési tüneményeket, igen fontosnak látszik. Mi úgy hisszük, hogy az aránylag jó karban maradt láterő, ezzel egyidejűleg-előforduló szemizomhűdésekkel, az utóbbi felvétel mellett szól, holott a hűdési tünetek jelennemléte és a látélességnek gyakran észlelt tetemes hanyatlása, valamint — é3 ez a legbiztosabb — az, hogy valamely növedék a szemteke és a szemgödör között érezhetővé és láthatóvá lesz, legbiztosabbá teszik azt, hogy a növedék a szemgödörben fészkel. Váljon, ha szemgödör mögötti ütértágulatok, vagy más dagok okozzák a dülszemet, lehet-e oly könnyen és fájdalom nélkül a szemtekét a szemgödörbe visszanyomni, nem tudjuk; az tény, hogy valamennyi szemgődri növedéket, melyek nem edénynövedékek, csak tökéletlenül lehet össze és a szemgödörbe visszanyomni. A lüktető ‘szemgödri növedékeket a legtöbb esetben előrement sértés, esés, ütés a fejre s több efféle idézte elő. Ily körülméryek között a dülszem egyes esetekben a sértés után legott vagy csakhamar jelentkezett, más esetekben hetek, hónapok, sőt csak évek után lépett az fel, úgy hogy kétségessé válhatik, váljon egyátalában szabad-e a baj keletkezését a sértéssel összeköttetésbe hozni. — A növedék néhányszor a terhesség alatt vagy a szülés után, egy esetben pedig (Nunneley) szülés alatt támadt. — Más esetben az előidéző okot épen nem, vagy csak sejtőleg lehetett kikutatni. Több esetben a dülszem folytán tetemesen fogyatkozott láterő a műtét által örvendetes mértékben javult, vonatkozólag ismét
