Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1867-12-15 / 6. szám

83

84

búvárok ezen folyamatot oly módon vélték megmagyarázhatni, hogy a veszélyes lob helyén mesterséges lobot idézünk elő, mely utóbbit inkább lehet bizonyos határok közé szoritani. A különbség a kettő közt nem nagy és csak abban rejlik, hogy az első helyen felhozott vélemény élettani józan kifejezéssel, a második némikép ontologicus terminussal él. Mert mindkét felfogás szerint főfigyelmünk arra lesz fordítva, hogy a pörkképzéssel oly tényezőt állítunk elő, mely szükségképen visszahatással van összekötve. Miután ezen visszahatás tulajdonképen az, mire gyógyhatásúnkat fektetjük, ez utóbbit mintegy adagolnunk kell, mit csak oly módon vagyunk képesek tenni, ha a pörköt mind terjedelmére és vastagságára, mind ismételtetésére nézve a szövetek vérkeringési minőségéhez képest megszabjuk.

A pörk továbbá az, mi által a pokolkő még oldatban is lényegesen különbözik a többi úgynevezett összehúzó szerektől, melyekkel különben közel rokonságban áll az által, hogy ez utóbbiak szintén izgatják a takhártya szövetelemét és izgatásuk által élénkebb vérkeringést valamint gyorsabb anyagcserét idéznek elő. A „Szemészet“ 1866. 6-ik sz.-ában kivonatban közöltük Prosoroff ama kísérleteit, melyekből kitűnik, hogy az úgynevezett összehúzó szerek ezen megnevezést kevésbé érdemlik, mint az izgató szerekéit, mivel valamennyinek hatása csak úgy jellemezhető, hogy genyképződést idéznek elő a köthártya felületén. (Az összehúzó szer fogalma a szövet, kiváltképen pedig az edényeknek összehúzódását involválja, minek ellenkezőjét mutatja a górcső.) Ő ezért „hurutos köthártyalobnál közömbösnek tartja, melyik gyógyszert választjuk, csak ismerjük a különféle sók megkívánt aránylagos töményesitését, mivel egyaránt izgatás által, de különféle fokban gyakorolják üdvös gyógyhatásúkat.“ Prosoroff szerint tehát közömbös dolog, váljon egy obon vízben 5 szemer pokolkő, la3/36 Sublimat, 184/7 Tannin, 26 szem. suli. zinci stb. van e felolvasztva, mert ezen arányban egyaránt izgatják a köthártyát, ugyanazon ideig tartó genyképződést idézvén elő felületén. Ezen elmélet (úgy nevezhető, mert élettani kísérleteken nem pedig kóros köthártyán történt tapaszlaláson alapszik) minden esetre uj világot vetne a pokolkő hatására, minthogy a pörke által előidézett vegytani és erőmüvi hatás, mely a többi fennevezett gyógyszerek által létre nem jön, mintegy beszámíttatván a hatás összegébe, a bekövetkező lobfolyamat, illetőleg genyképződés által mintegy kiegyenlittetnék, úgy hogy daczára a pörknek, a pörköt nem képző sublimat vagy horganysó bizonyos mennyisége a pokolkő aequivalensét képezhetné.

Prosoroff kísérletei közül különösen azon tapasztalata érdemli egész figyelműnket, hogy szilárd alakú szerek átalában gyöngébb hatást idéznek elő mint oldatok. Bár ezen kísérletek nem oly biztosak mint a híg szerekkel tett kísérletek, mi az alkalmazásukban történő kisebb-nagyobb eltérésekből érthető, ő mégis megállapítottnak véli, hogy pl. a mérsékelt pokolkő (mely nála 1 rész pokolkövet 5 rész kali nitricumra tartalmaz) 54 óráig tartó genyedést von maga után, tehát körülbelül annyit, a mennyit az 5 szemért tartalmazó pokolkőoldat okoz.

Mindezen kísérletek szúrósabb tanulmányozását valamint kóros állapotra való alkalmazását az időtől várván, gyakorlati tekintetben fontos azon körülmény, hogy a pokolkővel előidézendő pörk mennyiségét illetőleg sűrűségét nem csak a szerint módosíthatjuk, hogy a pokolköret erősebben vagy gyengédebben alkalmazzuk, de még az által is, hogy az ezüstsót kali nitricummal különféle arányban összeöntvén, annak étető erejét eleve a megkívánt fokban csökkenhetjük. Azonkívül még a pörk késsel való bemetszésében oly eljárást bírunk, a melylyel leválását kisebb-nagyobb mértékben

elősegíteni, illetőleg a visszahatási időszakot rövidíteni vagyunk képesek. Pőképen ezen utóbbi két mozzanat’ teszi lehetővé a pokolkő oly kiszámítható adagolását, a milyent semmi más izgató szer alkalmazásánál csak megközelítőleg sem ismerünk.

Tapasztalásom szerint a gyakorlatban elegendő, ha a tiszta pokolkőn kívül még három különféle fokban vegyitett pokolkővet tartunk rendelkezésünkre, úgymint 1° nitr. arg. part. jj, nitr. lixivae part. 1; 2° nitr. arg. nitr. lixivae aa part; 3° nitr. arg. part j. nitr. lexivae part jj. Az utóbbi természetesen a leggyengébb. Továbbá szükséges, hogy különféle fokban töményitett oldatot mindig készen tartsunk, nevezetesen 20, 10, 6, 4, 2 szemért egy obon vízre. Bizonyos ritka esetben még igen töményitett oldatot is használhatun-k (arg. nitr. fusi aqu. dest. sol. aa dr. j), de ezt már mindig pótolhatjuk a szilárd pokolkő által. Oldatban rendesen szintén az öntött pokolkövet szokták használni, mivel vegytanilag tisztább a jegeczedettnél (arg. nitr. cryst). Alkalmazása legjobban történik ecsettel, melyet az oldatba mártunk, de szükséges, hogy a takáros bajban használandó ecsetet valami külső jel által a többiektől megkülönböztessük, nehogy a ragályt más szemre átvigyük, a mi kórházakban nem egyszer megtörtént. Ez a szivacsra is vonatkozik. Nálam évek óta a takárecset, nyelébe dugott fekete pamut, a takárszivacs, keresztül húzott fekete szalag által van jellegezve. Végre czélszerű ha a szemorvos asztaláu mindig sósviz áll készen üvegben, melylyel a szilárd pokolköveli étetés után az étetőszer felesleges részét azonnal semlegesíthetjük, nehogy az a szemtekére átmehessen. A fent említett oldatok alkalmazása után elég, ha közönséges kutvizet cseppentünk a köthártyára, mely szintén decomponálja a pokolkő még tán fennmaradó részét.

Következő kórnemekben leginkább szoktuk alkalmazni a szóbanlevő helybeli gyógyszert:

1) Takárszerü köthártyalobban '(Conjuctivitis blennorrhoica) akár felnőtteknél, akár újszülötteknél fordulna elő, akár önállólag az az elsőleges módon fejlődnék, akár a diphtheriticus köthártyalob 2-ik időszakát képezné vagy fennálló szemcsés folyamathoz szegődnék — a pokolkő szabatos alkalmazásában a legbiztosabb gyógymódot ismerjük, mely más eljárás által alig pótolható. A takár már heveny lefolyása által szükségessé teszi oly gyógyszer használását, mely hamar és lehetőleg biztosan befolyhat a szövetekre, s épen ezen két tulajdonnal bir a pokolkő kitűnő fokban. A tömérdek nagy mennyiségű váladék, a melyet a leggyakoribb fecskendezéssel is alig bírunk a szövetektől távol tartani valamint a szemlátomást növekedő köthártyadaganat, mely a szaru táplálását oly igen veszélyezteti, nem fékezhető egykönnyen más gyógyszer által oly rövid alatt idő, mint azt a pokolkő teszi. Ezen, s nem kevésbé azon másik tapasztalás, hogy a nevezett tünetek a többi úgynevezett összehúzó szerek alkalmazása mellett nem csak engedni nem, hanem inkább fokozódni szoktak, már egynéhány évtized előtt megkedveltették a pokolkövet a szemorvosokkal. Lemondván az előbb nélkülözhetlennek vélt érvágásról, a nadályokról, valamint a legalább kétes hatású hashajtókról jó ideje már, hogy a takár elleni eljárás a jéghidegben valamint a pokolköveli étetésben összpontosul. Igaz ugyan, hogy ezekkel sem sikerül minden takáros szemet megmenteni, de annyi bizonyos, hogy a javalatot mindig szigorúan követve, az individualizálását soha szem elől nem tévesztve, legalább az újonnan támadt esetekben nagyobb diadalokat vívhatunk ki, mint akármely más móddal.

A takár kórfolyamata abban áll, hogy a köthártya felülete akár megfertőztetés, akár más külső oknál fogva, fölhámát elvesztve tultengésnek indul, mely részint a szemcsés test daganatában részint a sejtelemek genyalaku bujálkodásában nyilvánul, mihez a hely-