Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1867-11-17 / 5. szám
75 76 már több szemorvostól vizsgáltatott volt, Graefe gyanította, hogy a kettős képet nem meri bevallani. Ez okból a következő cselt gondolta ki. Ő a hasábüveget (12°) függőlegesen, de oly módon tartotta a jó szem elé, hogy alapja épen a láta közepébe esvén, azt két részre osztotta, mi szükségképen diplopiát szült az ép szemen (monoculare Diplopie). Az igy keletkezett két kép egymás felett áll, az alsó a hasábé, a felső a puszta szemféle. A beteg eleinte természetesen még ezen diplopiát is tagadta, mi már magában nyilvánossá tévé a csalást. De Graefe azt akarván, hogy az egyén ezen reá nézve úgyszólván ártatlan diplopiától való félelméről lemondjon, mintegy szándéktalanúl betakarta az állítólag megvakult balszemet; a katona mindjárt átlátta, hogy ezen diplopia csupán a jobb szemen létezik, s azért a kérdésre, váljon lát-e két képet egymás felett, most igennel felelt. Ezen feleletet ismételte még akkor is, midőn Graefe, megint mintegy szándéktalanul kezét a bal szemről eltávolitá. Az egyén t. i. most már megértette, hogy ezen kettős kép a jobb szemé és azért állításával össze nem ütközik. Most nem kellett egyéb, mint valami észrevehetőn módon a diplopia monocularist diplopia binocularisra változtatni át, mi igen könnyen történt, ha az üveghasábot körülbelül egy vonalnyival magasabbra vitte, mivel akkor ahasába látát már nem felezé, hanem’egészen fedte, s a kettős kép már nem a jobb szemé, hanem mindkettőé volt. Az egyén pedig a kéz e kis mozgását észre nem vévén, most is bátran állitá, hogy a kép kettős, mi által csalása azonnal be volt bizonyítva. Végre maga is bevallotta azt. (Kiin. Monatsblätter März—April). Szarugenyedés izomátültetés (Muskelvorlagening) után. Steffantól. Egy 15 éves fiú bal szemén a szemmozgató ideg valamennyi ága tökéletesen bénulva volt és pedig már életének második évétől kezdve, midőn is e baj a fejre történt lökés folytán támadt. Tökéletes szemhéj-előesés, és ezen kívül nagyfokú kancsalság kifelé volt jelen, a belső felső és alsó egyenes izom mozgékonysága egészen hiányozván. E szem nagy láttompulatban szenvedett, a mit a régi müködéshiánynak'lehetett volna tulajdonítani, ha egyszersmind a jobb szem is láttompulatot nem mutatott volna, s miután ott anyagi változás feltalálható nem volt, úgy kellett értelmezni a dolgot, hogy a jobb szem baja szintén középponti bántalomnak következménye. S t e f f a n mindenekelőtt a bal szem állását akarta javítani, későbbre hagyván a ptosis műtétét. A kezelést avval kezdte, hogy az ismeretes Guerin- féle műtétet némi módosítással véghez vitte. A t. olvasók tudják, hogy e mód szerint előbb a rövidült külső izmot keresztül vágják, azután ugyanaz történik a belső izom inával, melyet az által törekszik a műtő a szemtekének valamely inkább mellfelé fekvő részével érintkezésbe hozni, illetőleg összeforrasztani, hogy selyemfonalat vivén keresztül a külső izom mellső csonkján, a szemtekét befelé forgatja s a fonal végét az orrhátán át a másik arcz táján ragtapaszszal rögzítvén, a szemteke ezen állását a seb behegedéséig biztosítja. Ily módon vitetett végbe a szóban levő esetben is a műtét legkisebb balesemény nélkül. A műtét utáni 3-ik napon a fonal valamint a kötés eltávolíttattak, pár nappal későbben beteg elhagyta a kórházat. Már elbocsátása alkalmával kis sárga folt tűnt fel a bal szem szaruhártyájának külső szélén, ott t. i. hol a fonal a szaruhártya fölhámját kissé karczolta volt; de miután fáj dalmat nem okozott, tekintetbe nem is vették. Pár nap múlva nagy fájdalommal jött vissza a beteg; a kis sárga pont fekélylyé változott át, mely a leggondosabb kezelés daczára is a szaru tökéletes genyedését, részbeni átlikkasztását s végre gyógyithatan heget (Leucoma adhaerens totale) vont maga után. Steffan ezen váratlanul szomorú eredményt kórtanilag értelmezni törekszik. Maga a műtét a genyedésnek közvetlen oka nem lehet, mivel rendesen ment végbe, s a fonalak rendes időben eltávolíttattak, de talán közvetve az által, hogy a fonal a szaruhártya felhámját kissé sértette. Erre nézve azonban áll, hogy ilynemű műtétnél a szaruhártyának a fonal általi érintését alig lehet kikerülni, mert a fonal — ha az első órákban feszült is — lassan- ■ ként meglazul, s ez által szükségképen érintkezésbe jön a szaru fölhámjával. Másrészt megint el kell ismernünk, hogy ily csekély felhámsértés alig érdemel figyelmet. Miként történhetett tehát, hogy ezen esetben oly pusztitás idéztetett elő ? S t e f f an úgy véli azért, hogy itt már praexistáltak némi táplálási rendellenességek a szaru szövetében. Miután pedig egyrészt a szarusejtek átlátszóságából azoknak épségére, másrészt a helybeli állapotból, valamint az egyén egészségéből arra lehetett következtetni, hogy tulajdonképi vérkeringési zavarok jelen nem voltak, nem marad egyéb hátra — okoskodik Steffan — mint az edénymozgató idegszálak megbetegedésében, illetőleg bénulásában keresni a praecxistáló tá; lálási rendellenesség lényegét. Hasonló viszonyokat sejt ezen esetben, mint a milyeneket az ötödikagyidegnek állatoknál történt szétmetszése után fejlődni látunk: ha az egész ideg keresztül van metszve, akkor a szemnek mind érzési mind edénymozgató idegágai bénulva vannak, s minden legkisebb izgatásra lob és geuyes elpusztulás következik be, még pedig annál inkább, mivel a szaru érzéketlen lévén, az állat a beható izgatás ellen nem zárja be ősztönszerüleg szemét; ha pedig csak részben metszetik át az ideg, az érzés hiányzik ugyan, de lob nem lép fel. így vannak esetek az embernél is, hol a szaru érzéketlen és még sem gyulád meg, mert az edénymozgató idegszálak nincsenek bénulva. S n ellen ismeretes kísérlete pedig oly módon értelmezendő, hogy a szarut gondosan fedve tartván, még oly esetben is kikerülhető a lob, hol az edénymozgató idegszálak bénulva vannak, tehát lobra való hajlandóság nagy mértékben van jelen. Steffan . azt hiszi, hogy képzelhető eset, hol az edénymozgató szálak bénulva vannak, az érzés pedig nem szenved. Jelen esetben is igy véli meg magyarázhatni a dolgot, miután középponti idegbántalmat gyanítani szabad volt. Az egyszersmind jelen volt p to s i s oltalmazta a szarut — hasonlóan Snellen eljárásához sőt jobban annál — addig, mígnem a műtét, illetőleg a fonal befolyása, az ismeretes szomorú lobfolyamatot idézte elő. Nem épen ezen elmélkedés, hanem az eset gyakorlati fontossága miatt tartottuk ezt közlésre érdemesnek. (Kiin. Monatsbl. März — April.) Olom-mor (Amaurosis saturnina). Szunyái bőr alá fecskendőse általi gyógyítás. Egy tájkép-festész, ki életének 14-dik évétől fogva ólmot tartalmazó vízfestékekkel dolgozott, már egyszer 1860-ban ólmos bélzsábában szenvedett, mely akkor 8 hétig tartó kezelés által gyógyittatott meg. Az akkori betegség lefolyása alatt és után látzavar nem mutatkozott. 1866 junius végén megint állottak be hasfájdalmak, melyek 3 napig igen hevesek valának. A baj kilenczedik napján, midőn az már igen enyhült, azt vette észre, hogy szemei előtt hol igen sötét, hol igen világos lett; a láterő az nap estéjén már annyira csökkent, hogy épen csak kivehette még a körülötte levőket. Másnap reggel már nem látott semmit. Délután történt megvizsgáltatása alatt mindkét szemben némi fényérzés volt jelen. A kissé tágult láták lomhák, a reczeg edényei rendesnél jobban megtelve mutatkoztak, a szemizmok jól működtek. Heurteloup nadályát alkalmazták, az addig szedett mákonyi tovább is adagolván. Pár nap alatt a láterő annyira növekedett, hogy a beteg vezető nélkül volt képes járni.. Sűrű ködről panaszkodott szemei előtt, de a láttérben szűkület nem volt észrevehető. Feliérnyét a vizeletben nem találtak. Megvakulása 6-dik napján már nagy betűket (17. és 18. sz.) felismerni birt; % szemer szunyái fecskendezi etett a halantéktáj bőre alá, mire másnap már a 13 sz.-t volt képes olvasni. A befecskendést még 6-szor ismételték, mi által a beteg képes lett 8 nap múlva a 4 sz -t jól olvasni. Sokkal későbben a beteget újra megvizsgálták s azt találták, hogy 1 sz.-t is bir, bár nehezen, olvasni, a belső egyenes izmok elgyengülése folytán azonnal fáradási tünet állván be. Színeket már nem tud olyan pontosan megkülönböztetni, miért is a művészet folytatásáról lemondani volt kénytelen. Az ólom-mór esetei még mindig gyéren vannak feljegyezve az irodalomban. A „Szemészet“ olvasói ismerik az abban közlött esetet. A jóslat átalában nem rósz, csak hogy rendesen visszaesések fordulnak elő. A gyógyszerek közt a mákony érdemli az elsőséget, a szunyái bőr alá fecskendősétől azért eleve is jó eredményt
