Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1867-05-05 / 2. szám

25

26

mazni az atropint oly szemeknél, melyekben vagy nem érett még meg a hályog, vagy hol réteges hályog van jelen, s melyeknek látereje tetemesen javul, ha a mérsékelt látatágitás által az átlátszó körzeti lencserészeket hasznavehetővé teszszük. Ily egyének néha hosszú ideig kikerülhetik a műtétéit.

Nem hogy kimerítettem volna szerünk javalatait, de miután a fel nem említett javalatokat a már tárgyaltak egyike vagy másika magában foglalja, nem akarom még inkább bővíteni a czikk ezen részét, annál kevésbé, mivel sok gyakorlatilag igen fontos figyelmeztetés még eddig szóba sem jött.

Ritkán ugyan, de mégis találkozunk olyan egyénekkel, kik nem tűrik jól az atropin helybeli alkalmazását, kiknél a legjobb készítmény egy- vagy párszori becseppentése után a köthártya be lesz lövelve s az izgatottság minden jelét mutatja. Hajó már ezen sajátságos idiosyncrasiát ismerni, még sokkal szükségesebb az atropinnak ama még gyakrabban előforduló tulajdonságát tudni, mely abban áll, hogy hosszabb használása után a köthártya azt többé nem tűri s minden új becseppentés után mintegy lobos izgatottságba esvén, nem csak meghiúsítja a szembe vett jó czélt, de valóságos gyógyszer-betegség jelentőségével is bír, melyet tekintet nélkül hagynunk nem szabad. Donders ezen állapotot „Atropinismusnak“ nevezte; G r a e f e, ki szintén korán lett figyelmes reá, azt tanácsolja, hogy a köthártyát pár napig ólmos vagy pokolköves szemvizzel kell kezelni (die Bindehaut umstimmen), mire újra eltűri az atropint. Megjegyezni való különben, hogy nem csak atropin, de más szemvizek hosszabb időn át tett becseppentése után hasonló köthártya-izgatottság szokott fellépni.

Továbbá meg kell ösmerkednünk kellemetlen, sőt veszélyes tünetek egy egész sorozatával, melyek az atropin becseppentését néha követik, tudniillik a tulajdonképeni mérgezési tünetekkel. Az atropin, ha elég nagy mennyiségben vétetett fel a vérbe, oly ijesztő zavarokat idéz elő az idegrendszerben, hogy azt a leghathatósb mérgek egyikének joggal tekinthetjük. Mindennapi tapasztalás eredménye pedig, hogy az atropin még becseppentés által is, ha bizonyos óvatosság nélkül sokáig folytattatik, szintén a vérbe jut, s átalános tüneteket hoz létre. Számos észlelet kétségen kívülivé tette, hogy a könycsatornákban veszi kezdetét azon út, melyen a gyógyszer a vérbe jut. Ezek azt ugyanis felszívják s az orrüregbe viszik, onnan a garatba terjed, s végre lenyelés által az emésztési szervekbe kerül. Főfontosságu dolog azért oly becseppentési módról gondoskodni, mely az oldatnak a könypontokba való jutását lehetőleg akadályozza. Liebreich e végett az alsó könypontnak a serre-fine módja szerint készített finom csipeszszel eszközlendő kifordítását ajánlotta; ugyanezen czélt különben egyszerűbb úton is elérhetjük, ha a becseppentés alatt az alsó szemhéjat a tekétől ujjunkkal elvonva tartjuk, a szemet közvetlenül utána letörüljük, s ha a beteg rövid ideig a pislogást elkerüli.

Az is ajánltatott, hogy a beteg gyakran fújja ki az orrát, öblintse ki a száj-tés garatüreget, s fejét előrehajolva tartsa, de mindezek alig lehetségesek műtétek után, hol mégis néha számos becseppentések szükségesek. G r a e f e fél perczczel a becseppentés után lemossa a beteg szemét vízzel, de ezen eljárás minden esetre csökkenti a szer hatását. Ha pedig elvonva tartjuk a szemhéjat a becseppentés alatt és aztán ujjainkkal összenyomva tartjuk az alsó könycsatornát (a felső nem visz itt nagy szerepet), elég hosszú ideig maradhat a szer érintkezésben a köthártyával, a nélkül hogy mérgezési tüneteket okozna. De minden óvatosság mellett is tanácsos eleve figyelmeztetni a beteget vagy környezőit a mérgezés első jeleire, miszerint azok megjelenésekor a becseppentéssel felhagyjanak. Az első tünetek, melyek különben hosszabb becseppentés

után majdnem mindig fellépnek, bizonyos szárazság és kellemetlen keserű íz érzete a garatban. Ez utóbbi oly kellemetlen, hogy némely beteg miatta étvágyát veszti, vagy leginkább rövid ideig a becseppentés után nem ehetik. Ezekhez járűl nyugtalan alvás, ijesztő álmokkal, csekély reszketése a végtagoknak s némi lankadtság az egész testben. Midőn a mérgezés nagyobb fokot ért, akkor nehéz nyelés, érzéki csalódások, átalános ingerlés fokozódott testhévvel és gyakoribb érütéssel, úgyszintén húgyrekedés aggasztóvá teszik a beteg állapotát. Ilyenkor a látatágulat még a másik, nem atropinisált szemen is jelen van. Egyéni különbségektől, melyeket előre nem ismerhetni, függ ezen tüneteknek gyorsabb vagy lassúbb fellépése, valamint a kisebb-nagyobb hajlandóság is e mérgezési tünetek egyikéhez vagy másikához. így pl. mondhatni, hogy a húgyrekedés a ritkább jelekhez tartozik, s mégis egy 3 éves gyermeken az itteni gyermekkórházban 2-szeri becseppentés után észleltem azt.

Minden szemész alkalmasint egyszer-másszor tapasztalta, hogy valamely betege tévedésből a cseppeket belsőleg vette be. Akkor heveny módon lép fel a mérgezés legiszonyatosb alakjában. Szerencsénkre bírunk a szunyái bőr alá fecskendésében olyan szert, melylyel a legaggasztóbb tüneteket rövid idő alatt leszállítanunk sikerül.*) Ily heveny mérgezési rohamnak legalább azon előnye van, hogy félre nem ismerhető, de a hosszú ideig folytatott becseppeutésre következő mérgezési állapot oly különféle alakokat ölt magára, hogy az nem ritkán kikerüli figyelmünket. így bujasenyves szivárványlob ellen használtattam a becseppentést egy 40 éves nővel, ki mindig csak arról panaszkodott, hogy délben a hideg leli, s hogy arra az egész délutánt nagy forróságban tölti. Én mindig csak reggel láttam, s így — más tünetek jelen nem lévén — fel nem ismertem a mérgezést, míg egyszer hozzá nem hittak a roham alatt, mikor aztán könnyű volt őt chinin nélkül is a láztól megszabadítani. G r a e f e rendesen szunyal-befecskendést alkalmaz óvszer gyanánt, midőn szivárványlob ellen erélyesen kell igénybe vennie az atropint és pedig este, hogy az éji álom annál nyugodtabb legyen.

Maga a becseppentési mód, a mint imént mondtam, nagy fontossággal bir. Ügyetlen kezekre azt bizni épen nem szabad ; íődolog pedig figyelmeztetni a szer mérges mivoltára, hogy tévedés ne történjék. Hogy ha minden óvatosságunk mellett is előállanak a mérgezési tünetek, akkor, mint mondám, a szunyáinak bőr alá fecskendőse, jégborogatások a fejre, mustárliszt stb. elhárítják a veszélyt.

Mintegy 8 év előtt egy idősebb szerb urat kezeltem idült bujasenyves szivárványlob ellen Zittmann-főzettel és atropinnal. Egy nap az ágyból kiugrik s ingben végig futja a hatvani utczát ; midőn magához tért, tolmácsa által tudatta velem, hogy a veszedelmes orvosságot többé be nem veszi, s valóban lehetetlen volt elhitetni vele, hogy nem a nagy palaczkok okozták a bajt, de a kis üvegecske. A felett, hogy nem ivott-e talán az atropinból, tisztába nem jöhettem.

Az orvosok kényelme tekintetéből Streatíield az úgynevezett atropin-papirt készíttette, finom papirt addig mártván be egy bizonyos sűrűségű oldatba, míg az egész oldat a papírba felszivatott. A papirt egyenlő darabkákra felosztván, meg annyi adagot száraz állapotban tárczánkbau hordhatunk magunkkal.

*) Több ilyféle heveny mérgezési esetet, melyekben a legmagasabb fokú tünetek szunyái által csilapittattak le. közölve találunk a folyóiratokban. Különös említésre méltó az, melyet Cohn és Körner Boroszlóban észleltek. (Berliner med. Wochenschrift, 1865. 16. sz.). Egy 25 éves nő tévedésből 1 szmr kénsavas atropint vett be ; a mérgezés tetőpontján csappal ürittették ki vizeletét, mely főzés által sűrítve, több tengeri nyúl szemébe vitetett; valamennyinél % óra múlva a láta tetemesen kitágult.

T