Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1866-07-22 / 7. szám

51 -ko t J U fedő homály ezen hártya színvonalában, az üvegtest homályo­­sodásánál pedig ettől innen fekszik. Mind lefolyására, mind tüneteire nézve a következő eset említést érdemel. Egy 36 éves vidéki elemi tanító B. S. 1864 aug. hóban hozzám jött oly állapotban, mely 8 hónap óta hiva­tásában való működését teljesen lehetlenné tette. Ugyanis 1863-ban hagymáznak kórismézett, de csak 8 napig tartó lázas betegség után első sétája alkalmával szem lobot kapott, mely sok külső és belső szerekkel pár hónapig kezeltetvén, oly nagy látzavart vont maga után, hogy nemcsak olvasni nem bírt többé, de még a nagyobb tárgyakat is mindinkább növekedő köd borította előtte. Midőn tanácsomat kikérte, jobb szemével középszerű nyomtatásból (J. 8) csak pár betűt birt megismerni, a bal szemmel annyit sem ; a köd, mely szem?, előtt lebeg, épen úgy fedi a távol mint közel levő tárgyakat; mind a domború mind a homorú üvegek még inkább rosszabbitják a látást. Mindkét láta némiképen szűkült, lomhán hat vissza a világosságra. A láttér tökéletes, sehol sem mutat hiányt vagy félbeszakadást, de a középponti láterö csökkent annyiban, a mennyiben a körzetinél nem nagyobb, mint ez rendes sze­mekben lenni szokott Szemtükörrel a bal szemben egy hár­­ty asz erű, széles, ránéző s, kékes-fehér képlet látható, mely a látidegtől kezdve annak külső határát tökéle­tesen befedi, onnan ki-és befelé a körzet felé húzódik, hol utolsó végét biztosan nem láthatni. Szélessége a látidegtől kezdve csökken, úgy hogy a látideg közvetlen szomszédságá­ban szélesebb mint a látideg maga, lefolyásában pedig pár vonalnyi szélességre húzódik össze; közép r^sze gyengén rózsa­színű, szélei igen kékesek, edényeket egész kiterjedésében nem láthatni, szélén túl a reczeg edényeit mintegy a fedő hártya alól kiemelkedve lehet feltalálni, de még ott is némely helyeken vékony ködbe vannak boritva. A jobb szemben hasonló a lelet mint a bal szemben és attól csak abban tér el, hogy a hártyaszerü képlet nem oly terjedelmes és inkább több apró részből áll; de mind színére mind redős felületére nézve tökéletesen hasonlít amahhoz s az edényeket ép úgy fátyolozza mint a bal szemben. Midőn most hártyaszerü képletről szólok, be kell egyszersmind vallanom, hogy az első vizsgálat alkalmával távol voltam ily felfogástól; mert valóban oly benyomást tett az rám, mint ha reczeglob termény volna, azaz a hártyaszerű képletet a lobosan átváltoz­tatott reczeggel ugyanazonosnak véltem, de miután a reczeg maga ott, a hol fedve nem volt, a lob szokott jeleit épen nem mutatta és sem vérömlenyeket, sem veröfénynyel biró foltokat észrevenni nem lehetett, szorosabban vizsgálván a dolgot, csak­ugyan meggyőződtem, hogy azon redős, kékes, sürü fátyol bár a reczeghez igen közel, s úgy szólván közvetlenül fek­szik előtte, még sincs az vele egy színvonalban. E színvonalbeli különbségek felismerése — mint ezt már más helyt emlitém — a legnehezebb kórismészeti feladatok közé tartozik, s azért igen nagy gyakorlottságot igényel. A jelen eset­ben a két szembeli (stereoskopicus) szemtükör valóban nagy hasznomra volt a baj minősége kiderítésében, ámbár miután azt egyszer fölismertem, közönséges szemtükörrel is képes voltam a színvonalbeli különbségeket biztosan constatálni. Legkisebb mozgást különben még akkor sem bírtam az emli­­tett hártyában felfödözni, ha a szemtekét sokáig minden irány­ban forgattattam is. Ily határozott szemtükörlelettel szemben a kórisme nem lehetett más mint: üvegtest hártyaszerü homályo­sod á s a. Más kérdés az, hogy miként lehetne egy ily sajátsá­gos homálynak eredetét elméletileg megfejteni. Mert hogy a homály nem lehet vérzésnek következménye , azt mind alakja és terjedelme, mind azon körülmény is bizonyitják, hogy az üvegtest többi rétegei a szokott kisebb czafatu homályos rögöcskéket nem mutatták. De sajátságosnak kell a folyama­tot még akkor is neveznünk, hogy ha azt — a mi több mint valószínűnek látszik — lobterménynek tekintjük, mert csudá­latos módon az üvegtest legkülsőbb határára volt korlátolva, mit csakugyan másként nem értelmezhetnék, mint ha a hár­tyaszerü képletet magának az üveghártyának (Hyaloidea) lobos elváltozása, illetőleg megvastagulása gyanánt veszem. Hogy ilyen üveghártyalob az érhártya szembetűnő lobos válto­zásai nélkül nem igen érthető, világos, jóllehet ez utóbbiak a vértorlódási stádiumon túl nem mentek s 8 hónapi tartam után eltűntek, úgy hogy már csak is az üveghártyai lobterménynyel lehetett dolgom, midőn a beteg észlelésem alá került. (Hogy a baj lobtünetekkel kezdődött, a beteg állításaiból bizonyossá lett). Az imént említett feltevény mellett szól, hogy ilyen az edény­teleptől távolabb fekvő szervekben a lobtermények tovább ma­radnak fenn , mi nt a véredényezett részekben; továbbá azon szép felszívódási folyamat is, melyet későbben, mintegy folyta­tását a már az érhártyában megtörtént felszívódásnak, bete­günknél észlelhettem. A lefolyást röviden úgy adhatom elő, hogy mérsékelt lobellenes és felszívódást előmozdító szerek használata mellett ^a beteg egyszer nadályokat kapott s hosz­­szabb ideig Protojoduretum Hydrargyrit, későbben hamiblagot vett), tekintetbe véve az ily bajoknak szokott konokságát, a javulás első jelei nem túlságosan hosszú ideig várakoztattak magukra. Ugyanis már 1865 év elején a köd határozottan vé­konyabb vala, 1865 oct. 6-án pedig könyvembe iktattam: az igen félénk és aggódó beteg csak ismételt kérdezésre állítja, hogy látereje most már szemlátomást javul. Jobb szemével J. 1 sz. betűit (nem igen folyékonyan) olvassa s ballal a 3 szá­­muakat, 30 sz. domború üveggel sokkal tisztábban. A láták még mindig lomhák. A láttér tökéletes. 1866 april 10-én pedig a következőket találom följe­gyezve: Bal szemen az ezelőtt tapasztalt szemtükrözési tünetek­ből csak egy élénk kék szinü, hullámos (wellig) hártyaszerü rakodmány van még jelen, mely a látideg külső felének egy kis részét fedi , onnan még egy íátidegdombcsa mekkoraságra ki- és felfelé terjedvén, hol az ott levő kisebb edényeket befá­tyolozza. E helyen kívül találtatik még egy reczegvisszér, mely hasonló szinü rakodmánynyai van ellátva. A jobb szemben szintén csak már maradványai láthatók az előbbi leletnek. Mindkét szem láttere tökéletes, a középponti láterő kellően élesebb a körzetinél. A jobb szem jól olvassa J. 1. a bal J. 3 sz. minta betűit, még J. 2. számúakat is, de már nem oly biz­ton. Domború üvegek (20) jó szolgálatot tesznek. A beteg hivatásához nem térhetett ugyan vissza, de más keresetre máris képesitette magát. Rögeszméje neki, hogy bu­­jasenyves eredetű volt azon baj, mely őt majdnem vakká tette, bár bujasenyvés bántalmakban soha sem szenvedett, de ő az igen túlságosan vitt ifjúkori önfertőzést hypochondricus észjárásában a betegség okának tekinti s a bujasenyv névvel legjobban jellemezhetni véli. (Folyt, köv.) Koponyabeli csontszú; jobb oldali diilszem; kétoldali mór; halál. K. J. 7 éves fiút 0 Budáról hozták hozzám f. é. április elején. Az atyja állítása szerint 7 hó előtt labdával megütöt-

Next

/
Thumbnails
Contents