Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1866-01-28 / 1. szám
, SZEMESZET. Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 4-clik számához. Hirschler Ignác z tudortól. 1-SŐ SZálIl. Vasárnap, január 28-án. 1866. Tartalom : A látzavar, mint a szembetegségek egyik tünete. IV. A lenese bántalmai által okozott látz ivar. — Reczeglob; Bright-féle bántalom; gutaütés ; halál. — Az étetö-szer újszü öttek takárában. — A szemteke külső izma tökéletes liüdésének étetés általi gyógyítása. — Fekete szinű lencsehályog két esete. — Vegyesek. A látzavar, mint a szembetegségek egyik tünete. IV. A lencse bántalmai által okozott látzavar. Minthogy a lencse nemcsak a fénytörésnek főtényezője, hanem egyszersmind azon életszerv is, melynek változtatásain alapul az alkalmazkodási működés, itt első sorban kellene tárgyalnunk azon látzavarnemeket, melyek a fénytörési és alkalmazkodási hibákból eredvén, a látzavar végett hozzánk forduló betegek jó nagy részét képezik. De mi nem elméleti szempontból követjük a tárgyunk felosztásából folyó rendet, hanem egyátalán csupán könnyebb áttekintet érdekében tartjuk magunkat a boncztani felosztáshoz , s ugyanazon gyakorlati hasznavehetöség kedvéért czélszerübbnek látszik, ha a fénytől ési és alkalmazkodási hiányokból származó látzavar miféleségeit későbben egy különös fejezetben tárgyalandjuk, a mostani alkalommal a lencse különféle homályosodására ^Cataracta) és ficzamára (Luxatio lentis) szorítkozván. A kifejlődött lencsebályoggal, legyen az magvagy kéreg- vagy vegyes hályog, járó látzavar elég ismeretes, a láterő t. i. a mennyiségi fényérzés kivételével megszűnt és a beteg egy az egész láttéren elterjedő egyenletes ködnél többet nem vehet észre. Ezen jellemzetes köd onnan ered, hogy a beható fénysugarakat a csak félig áttetsző, de nem átlátszó lencseállomány elnyeli (absorbirt) s azok onnan mintegy fényes korongtól minden irányban a reczegre kiáramlanak. Innen van aztán, hogy a köd színe különféle lehet a különféle hályognál, hogy majd fehér-szürkés, majd szürkés-sárga, sőt kivételes esetben, ha a lencsemag kiválóan borostyánkő színű, igen sárgának s még vörösösnek állittatik a betegektől. Janin egy nőt emlit, kinek sötét piros hályoga volt, és ki mindent piros színben látott. Hasonló esetet észlelt Werneck, kinek betege a gyertyalángot biborszínü golyónak mondta. Érett hályog jelenléténél tehát tárgylátásról szó nem lehet; a betegek nem képesek az ujjakat még legkisebb távolságra sem megszámlálni, de az ablak felé fordulva észre veszik, mikor kezünket szemük elé tartjuk, s mikor azt onnan eltávolítjuk , észre veszik t. i. a világosság és sötétség közti különbséget, mit most mennyiségi fényérzés kifejezésével (quantitative Lichtempfindung) szoktunk jellemezni. Ez volt egyszersmind a régi mód, mely szerint a hályogos betegeket arra nézve megvizsgálták , hogy létezik-e a hályog mögött ép szemháttér, vagy a hályog bonyolódott-e az amaurosis valamely nemével. Az olvasó tudja, hogy a szemészet most már nem elégszik meg ily tökéletlen és bizonytalan vizsgálattal, hanem még kétféle módon szoktuk megvizsgálni hályogos betegeinket láterejökre vonatkozólag. Az első kérdés ugyanis az, hogy milyen nagy a fényérzés; ezt az által hozzuk tisztába, hogy a távolságot mérjük meg, melyben a hályogos szem egy bizonyos világossággal égő lámpalángot s illetőleg a befedése által beálló sötétséget pontosan tudja megismerni ; — a második feladat pedig a láttér megvizsgálása, melynek segítségével egyes esetekben nagy és fontos különbségekre akadunk, mint ez az illető czikkben elő volt adva. De míg a láttér különféle hiányai nevezetesen szűkülése vagy félbeszakításai mindig a fényérző szerv valamely betegségére engednek következtetni, nagy óvatosság kívántatik meg a mennyiségi fényérzés megítélésében. Mert ez bár első sorban a fényérző szerv épségétől, még azonkívül természetesen függ a hályog nemétől, nevezetesen a hályogos lencse összeállása t. i. nagyobb vagy kisebb sűrűségétől, mely mint tudva van, nagyon különbözik az egyes esetekben. Eddig mindig csak úgynevezett érett hályogról volt szó, azaz olyan hályogról, mely a kéregállomány tökéletes átlátszatlanságát elérte, mikor tehát a betegek, ha mindkét szem meg van támadva, vezető nélkül nem járhatnak, s a kórisme a szemnek egyszerű megtekintése által meg van téve. Sokkal fontosabb gyakorlati szempontból azon idöszakonkint előforduló látzavar, melyben a lencsében létező homályosodás, nemcsak nem szembeötlő, hanem ennek még láttani eszközök általi felfedezése bizonyos nehézséggel járni szokott. A régi jó időben, midőn némely csekély tüneteken kivül, melyeket ez amauroticus esetek egy részénél a láta összehúzódása nyújt, alig volt döntőbb kórjel mint a látzavar ; ez képezte úgy szólván a különböztető kórisme alapját kezdődő mór és kezdődő szürke hályog közt. Jól emlékszem, hogy ezen különböztető kórisme a szigorlati kérdések egyikének tárgyát tette, de arra is, hogy az akkori szemészek hányszor tévedtek, mikor vagy egy észre nem vett lencse homályosodást láttompulatnak véve, nadályokkal, hólyaghuzókkal, hashajtókkal, — ha nem erélyesebb gyógymódokkal sújtották betegeiket hónapokig, vagy ellenkezőleg a hályog megérlelésével, illetőleg későbbi műtétéi általi gyógyítással vigasztalták őket oly betegségben, melynek megérlelése nem volt egyéb a gyógyithatlan vakságnál. Ily kedélyes patriarchalis módon ma már nem szabad eljárnunk. Csak akkor szólunk most kezdődő hályogról, ha legalább észrevehető lencse homályosodásról meggyőződtünk, mit, ha ugyan létezik, bizton feltalálhatunk a láta kitágulása és a ferde összpontosított világosság segítségével. Csak akkor szoktunk üvegtest-, érhártya-, reczeg- vagy látideg bajokat kórismerni, midőn a szemtükör által ezekről tudomást szereztünk; a mór és láttompulat (Amaurose u. Amblyopie) mint kórisméi megnevezést pedig csak olyan állapotokra alkalmazzuk , melyekben bizonyos koponyabeli bajok folytán a láterő csökkenése van jelen a nevezett szemrészek észrevehető megtámadása nélkül. A látzavarnak tehát a különféle betegsél f
