Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1865-07-03 / 7. szám
55 56 nem élettani ingerlési kacsokról, melyeknek futó pályái a nyultagy magvain mennek keresztül. A villam alkalmazásánál fontos elv az, miszerint csak rövid ideig izgassunk (körülbelül fél perczig egy ülésnél). A javulás a legtöbb esetben rögtön mutatkozik, s roszabbulásnak enged, ha az izgatást tovább folytatjuk. Az átterjedési villamáramról Benedikt tapasztalatokkal nem bír ugyan, de azt hiszi, hogy a galvanisatio eredményei amannál is bebizonyulnak. A javulás a mozgékonyság gyarapodásában s azon tér szűkülésében mutatkozik, melyben a kettős képek jelentkeznek. Ezen változások pedig következő módosulások szerint állhatnak be: 1. Az izom összehuzékonysága s a kettős képek terének szűkülése rendes arányban egymáshoz haladnak. 2. A szem mozgékonysága a hüdött izom irányában egy ideig nem változik, míg ellenben a kettős képek jelenkezési tere csökken. Végre 3. az is fordul elő, hogy a szem forgékonysága a rendesség színvonalát eléri, a kettős képek tere pedig aránylag nagy terjedelmű marad. A B. által észlelt legtöbb esetben a gyógyulás az 1. alatt vázolt módon állott be. B. a folytonos árammali izgatásnak az első szerepet tulajdonítja a szemizmok hüdése ellen foganatba vett különféle gyógymodorok közt, minthogy ez által gyógyulást vagy legalább tetemes javulást eszközölt oly esetekben, hol a hólyaghuzó, szoral, anyarozs, gőzfürdők s az ellenhatályos izom átmetszése eredmény nélkül alkalmaztattak, s mivel továbbá mindeddig egy esetet sem ismer, mely a vilíamingernek ellenállván, a nevezett egyéb módok által gyógyulást ért volna. A kezelt kóralakokat illetőleg B. következő eseteket észlelt: 1. A sod or id eg (n. trochlearis) hüdésének egy esetét, mely 21 ülésre gyógyult. 2. Hüdési látatágulat egy esetét mindkét szemen, mely több évig tartott s nehány ülés múlva megszűnt. 3. A távolitó ideg(n. abducens) hüdésének 11 esetét, közülök 3 egészen meggyógyult, 5 pedig tetemesen javult. Az utóbbiaknál részint agygerinczvelői kórokok, részint pedig más idegrostokbani nehezítő szövemények forogtak fenn. 27 eset közül tehát csak 5 nem javult; 17 égé szén vagy csaknem egészen meggyógyult, s 5 tetemesen javult. A 27 eset közül 17-nél központi eredetük, vagy átalános idegbántalmakkali összefüggésük meg lön állapítva, s még is csak kettő állott ellent a gyógybánásnak. Azon kérdést illetőleg, váljon a háromosztatú ideg bizonyos ágai a mozgási rostokkal határozott viszonyban állanak-e, B. a tapasztalat útján következő eredményekre jutott: A távol í t ó izom hüdését legjobban gyógyítjuk, ha a rézsarkot a homlokra helyezvén, a horganysarkkal a járomcsont táját simogatjuk; látatágulatnál a rézsark a zárt szemhéjakra, a horganysarok mint előbb; s zemh éj csüngő sn é 1 (ptosis) a rézsark a homlokra vagy a pofa takhártyájára, a horganysarkkal a szemhéjt simogatván; a szemmozgató ideg többi ágainál a rézsark mint fölebb, a horganysark pedig, ha a belső egyenes vagy az alsó ferde izomra akarunk hatni, az orr oldalfalára, a belső szemzug táján, ha pedig az alsó egyenes izom a bántalmazott, a szemüreg alsó szélére. A sodor ideg hüdésénél a rézsark a homlokra, a horganysarkkal az orr belfelületét, a belső szemzug közelében simogatván. Az említett észleletekhez csatolt élettani tanulmányok közül mindenekelőtt különös tekintetet érdemel azon mennyiségtani kifejezés, melyre szerző a kórtani jelenség megítélését alapítani törekszik. Ugyanis azon elvből indul ki, miszerint egy egyszerű izom-ideg készlet működési képessége egyszerű önkénytes mozgásoknál következő mozzanatoktól függ: 1. a központi duczok ingerlékenységétől; 2. az egész idegpálya vezetési képességétől; 3. az izomállomány működési képességétől, mely ismét két tényezőből áll, t. i. a ruganyos- és összehuzékonyságból; 4. a képlet harántmetszése nagyságától, t. i. a működő duczsejtek, ideg- és izomrostok számától; végre 5. az izomideg-készlet kimeríthető s'ég d.t öl, illetőleg k i tartóságától. — Első helyet foglal azon tétel, miszerint mindkét szemmeli rögzítésnél a részarányos izmok mindkét oldalt egyenlő erélyű beidegzést nyernek. A szemizmok részaránytalan beidegzésének képessége ép élettani állapotban rendkívüli ritkaság. Ezen elvekből kiindulva B. azt vizsgálja, váljon mikép történik, hogy a szemnek viszonyzatlan fogékonysága a bántalmazott izom irányában a kettős-látás fokával rendesen a r á n y t a I a n ságban van. Itt azon eredményre jut, miszerint a kettős-képek terének nagysága nem attól függ, hogy mennyire huzódhatik össze az izom tetszésszerinti beidegzés folytán , hanem az akaraterő azon töredékétől, mely a részarányos izmok egyenlő beidegzésénél a bántalmazott izomra jut. Továbbá kiderült, hogy a fönt számba vett tényezők körül az idegpálya vezetési képessége az, melynek csökkenése a mozgékonyság s a kettős-képek tere közti aránytalanságot szüli; a vezetési képesség pedig különösen nyomási és csúzos hüdéseknél csökkentetik; azon aránytalanság tehát, mely a szemnek a beteg izom irányában való mozgékonysága s a kettős-képek terének nagysága között létezik, eme hüdéseknél legnagyobb leend. A működésre képes harántmetszés gyarapodása által, midőn ugyanis előbb tétlen duczsejtek, ideg- vagy izomrostok működési tehetségüket visszanyerik, az ily izom bizonyos súlyú terhet nem fog ugyan magassabbra emelni, hanem nagyobb teher súlyának, vagyis a szemet tekintve, egyenlő teher mellett nagyobb ellenvonásnak jobban fog ellentállhatni ; ebből tehát másrészről megmagyarázható, hogy és mikép válhat egy izom működésre képesebbé, anélkül hogy jobban öszszehuzódhatnék, vagyis míkép fog a kettős-képek tere szűkülhetni anélkül, hogy a szemnek mozgékonysága a beteg izom irányában gyarapodott volna. Ez végre csak azon tételben találja földerítését, miszerint minden összehúzódás nem egyéb, mint ellenhatályos izomcsoportok működésének különbsége. Egy iránybani rögzítésnél pedig nemcsak a részarányos izmok működésének különbsége, hanem a nyugvás minden perczében az ellenhatályos izmok tevékenységének különbsége is = 0. Működésre képes harántmetszésnek gyarapodása által pedig a beteg izom képesíttetik ellenhatályos, a vonásra erélyesebb ellenállást gyakorolni. B. végre azon kérdést tárgyalja, hogy mikép van az, miszerint a szemizmok hüdései, melyek agybántalmakon alapulnak, aránylag oly jó kórjóslatot engednek; a feleletet pedig két körülményben találja, még pedig : 1. mivel a szem mozdidegi készletében mintegy oly pazar bőség uralkodik, hogy az egyik rész a másikat könnyen helyettesiti; ezen föltevény a priori valószínűnek tetszik, ha a szemizmok nagy fontosságát valamennyi mozgások kormányzására tekintetbe vesszük; 2. pedig, mivel a szemizmok számos hüdései nem raozdidegkészletük közvetlen sérelmén, hanem távol agyrészek izgatása által létrejött kimerülésén alapulnak. Valamely távol eső agybani izgatás a könnyen ellankasztható szemizmokra hüdőleg hathat, ezen hűdés tehát gyorsan el is tűnhet, míg nehány nappal később féloldali hűdés állhat be, mint azt B. egyik esete mutatja. _________ Vegyesek. Tisztelt olvasóinknak érdekes lehet megismerkedni azon befolyással , melyet a szemészet újabb haladása az állatgyógyászatra gyakorol. Az Archivban (X. I.) két arra vonatkozó közleménynyel ismét találkozunk. Az egyikben Bieroliet és Eooy tudorok két lónál előfordult megvakulási esetet Írnak le, melyeknél a szemtükörrel tett vizsgálat valódi föstenyes reozeglobot (Retinitis pigmentosa) fedezett fel, és pedig majdnem ugyanazon alakban , milyent embereknél ismerünk. A ló szemében úgy mint embernél az egész kórfolyamat a leggyakrabban idült érhártyalobból látszik kiindulni, mihez későbben idült reczeglob csatlakozik ; minden esetben a föstanyag lerakodmányain kívül még legalább kezdődő látidegsorvadás és a központi edények hájas elfajulása vehető észre. Természetes , hogy a boncztani lelettel egyszersmind a működési eltérések párhuzamosan járnak ; úgy az egyik ló ép oly farkas-vakságban (Hemeralopie) szenvedett, a milyen retinitis pigmentosában embereknél, mint annak egyik főtünete szerepel. A másik közlésben Bieroliet az időszakos szemlobról, mely lovaknál igen gyakran előjön, számos eset alapján megállapítja, hogy ez nem egyéb idült szivárvány-érhártyalobnál (Irido-Chorioiditis) 'nagyon plasticus izzadmánynyal, minek következménye az üvegtest, lencsetok s Descemet-féle hártya másodlagos gyuladása szokott lenni. Néha glaueomatieus jelleget ölt magára a kórillapot, de még anélkül is a csarnok csapolása s a szivárványmetszés legjobb hatással vannak a gyógyításra. —-a ÚJPESTEN , 1864. KHÓE és WEIN (előbb MÜLLER EMIL) KÖNYVNYOMDÁJÁBAN. (Dorottya-utcza, 14. szám).
