Szemészet, 1864 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1864-12-09 / 12. szám

szemeszet.

Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 50-ik számához. Hirschler Ignácz tudortól.

12-dik szám. Vasárnap, december ll-ón. 1864.

Tartalom: Adatok a szemsértések esettanához. Folyt. — Amaurosis mindkét szemen, — strychninum nitrieum bőr alá föcskendése, — teljes gyógyulás. — Dermoid-képlet egy borjú szemcsillagán. — A tok megnyitása, mint a hályogkivételt bevezető műtét. — A fénytörési tehetség csökkenése diphthericus iorokgyuladás után. — Vegyesek.

Adatok a szemsértések esettanához.

(Folyt.)

Azon belső változások között, melyek a szemtekének első pillanatra gyakran jelentékteleneknek, vagy legalább alárendelt fontosságuaknak látszó külső sérelmei következtében föllépnek, különösen kiemelendő a reczehártya leválása. Ez alkalommal azonban nem szólunk azon leválásokról, melyek, mint erőmüves behatás eredményei, a reczehártya mögött történt vérzés közvetlen következményeinek tekintentendök, hanem csak azokról, melyek a tülkhártya-seb kedvezőnek tetsző behegedési folyamatában szoktak előjönni, és magukat hirtelen s váratlanul föllépő súlyos látási zavarok által külölik. G1 r a e f e első volt, ki erre figyelmeztetett. (1. Graefe Archiv, f. Opht. III. Bd. II. Abth. Seite 391.)

E közleményben Graefe mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy a tülkhártya azon átható sebzései, melyeknél egyszersmind az üvegtest állománya nagyobb vagy kisebb veszteséget szenvedett, nem ritkán a szemteke sorvadását vonják maguk után. E kedvezőtlen kimenetelt előbb az üvegtest veszteségére tolták, de jogtalanul, mert a tapasztalás azt mutatja, hogy sok veszhet el az üvegtest állományából, sa kimenetel mégis kedvező lehet, hogy ha csak alkalmat nem szolgáltat a belső hártyák , nevezetesen az érhártya gyuladására. — De mikép áll a dolog oly esetben, hol a szemtükör ily erőmüves érhártyalob jelenlétét határozottan tagadja ? — Graefe ismételve észlelt nagy, tátongó és átható sebeket az egyenlítő közelében, hol az üvegtest csak keveset veszített volt állományából, a sebzés gyógyulása nagyon kedvezően s minden lobos visszahatás nélkül folyt le, a láterő, a jelenlevő üvegtest-homályosodások daczára, meglehetős jó volt, a látatér ép, — és csak a hegedés korszakában lépett föl a tülkhártyának jellemzetes bevonása, s ezzel együtt a reczeg-leválásnak működési s szemtükrözési tünetei. A leválás az egyenlítőnek sebzéssel határos tájáról indult ki. — Graefe azt állítja, hogy a hegnek összehúzódása vonja maga után a reczegnek levonását az érhártyáról, s hogy ennél fogva annál veszélyesbek a tülkhártya sebei, minél inkább hátrafelé esnek; továbbá azt hiszi, hogy a seb kiterjedése s tátongásának magassága a veszély nagyságához egyenes viszonyban áll, mert azoktól függ a később föllépendő heges összehúzódásnak nagyobb vagy kisebb foka.

Bármikép is tekintsük az átható tülkhártya-sebzések után előforduló ezen heges összehúzódásokat, annyi bizonyos, hogy Graefe ezen másodlagos reczeg-leválásokról szóló magyarázata valószinüleg helyes, s hogy ellene alapos érvek alig hozhatók föl; de épen oly bizonyos az is, hogy átható tülkhártyasebzéseknél nem ritkán fordul elő oly reczegleválás is, melyre a föiebb említett magyarázatot alkalmazni nem lehet. — Én egy esetet észleltem, mely sok tekintetben közlésre méltó, s

mely egyszersmind a reczegleválás sérelmekkel! összefügésének újabb adatául szolgálhat.

1862-iki május 14-én L. K. 15 éves, kárpitos inas jött hozzám, anyja kíséretében. A fiú egy órával előbb munka közben megsebesítette jobb szemét; és pedig töralakú, háromélű, éles műszerrel szöget akarván kivenni, azzal véletlenül szemét érintette. A nagy mértékben fényiszonyos szem következő változásokat mutatott. Az élénk-piros tülkhártyán, a szaruhártya külső kerületén, közvetlenül ennek széle mellett egy körülbelül kendermag nagyságú, majdnem nadálycsipéshez hasonló, tátongó seb létezett. Biztossággal meg lehetett határozni, hogy a sérelem behatása után a szivárványhártya előretoiult, de hogy aztán ismét visszahúzódott, a láta a seb felé vonva, s ennek szélei között üvegtestállomány volt látható, a szemtekének összeállása aggályt gerjesztő fokban lágy volt. A látást feltűnően zavartnak találtam. Még nagyobb tárgyakat is mintegy ködbe burkoltan látott s szemei azonnal elfáradtak, mihelyt rögzíteni kezdett. — A beteg két óránál tovább időzött szállásomon, mialatt többször ecseteltem be atropint, egyszersmind gyöngéd nyomkötést alkalmazván, hogy a tekét tökéletes tétlenségben (Immobilisation) tartsa. Ez idő elmúltával a teke összeállása már nem volt annyira lágy, a láta majdnem keréknek látszott, csakis a tülkhártya sebhelye irányában kissé volt odavonva széle, átmérője 2 '/2'" tett, s végre az előbb nagy fokú fényiszony is jóval alábbhagyott. A kővetkező 4 napon át az említett két szer rendszeresen folytattatok. A nyomkötés, mely a teke minden mozgását megakadályozza, s azt teljes nyugalomban tartja, minden ily esetben nélkülözhetlen gyógyszernek tekintendő, mert megfelel mind azon javalatoknak, melyek a szemtekének, mint fölötte mozgékony és sajátságos nyomási viszonyok alatt álló szervnek heves sértéseinél advák. — A seb egyre kisebbedett, s 6-ik napon már alig volt kis rés látható. A teke összeállása ez idő alatt egészen rendszeres lett. A szivárványhártya épnek látszott, s csupán a többször említett helyen nagyon kis mértékben oda volt nőve a lencseiokhoz. A közegek még homályosak voltak ugyan, de az üvegtestben csakis nagyon finom pontszerű homályosodások voltak észlelhetők. A láteröt még mindig hiányosnak találtam, nagyobb tárgyak vékony ködfátyolba burkoltaknak látszottak, de közép nagyságú nyomtatást már kellő biztossággal birt elolvasni, s a láttér teljesen ép volt.

De a mi a kedvező folyamat daczára még mindig óvatosságra intett, az az egész szemtekének bizonyos izgatottsága volt, melyről az egész tülkhártya kiterjedésében jelenlévő köthártya alatti belövelés, nemkülönben a többi tünetekhez képest mép mindig elég nagy fokú fényiszony, s végre folytonos könyezés tanúskodtak. — A beteget tehát legszigorúbb felügyelet alatt tartattam, s ö rendeleteimet csakugyan pontosan i teljesité. Tizennégy napon át mindig nyugágyán találtam, melyről le sem mozdult.

A láterő naponta növekedett; míglen a sértés utáni 16-ik napon nagy ijedelmemre hallom, hogy a beteg reggel óta sérült szemével még nagy tárgyakat sem ösmer föl. Azonnal vizsgálat) alá vettem láterejét. Minden szeme előtt lévő tárgy sűrű ködbe volt burkolva, s az csak sűrűbb lett, ha szemét látásra erőltette; az ujjakat 1' távolságra számlálta, de bajosan, a Jäger mintának 20-ik számából egy betűt sem volt képes fölismerni. Fekete és fénylő pontok lebegtek, állítása szerint^