Szellemvilág, 1874

1. füzet

14 lakról nézték a siralmas állapotot s jajgattak a kedves fiúért, mintha egész Ilium a lángok martaléka volna. Andromache szinte a falakra rohan s a mint férjét a város kapui előtt meghurczoltatva látja, koromsötétség fogja el szemeit, s midőn magához tért , saját maga és fiának Astyanax nyomorult sorsán panaszkodott s körűié nyögtek a hölgyek (XXI—XXII). A két utolsó ének (XXIII—XXIV.) méltó befejezését ké­pezi a nagyszerű egésznek. Achilles ünnepélyes temetést ren­dez az ő barátjának nagyszerű áldozatokkal és versenyviada­lokkal. De Hectort is eltemetik övéi, mert Zeusz megparancsolta Thetis által Achillesnek, hogy a holttestet adja ki atyjának. Hermes vezérlete mellett közeledik Priamos a hősnek sáto­rához. Ez visszaadja neki fiát, megvendégeli őt s tizenegy napi határidőt enged az ünnepélyes szertartásra. A trójai nők gyász­dalokat sírnak. Leginkább panaszkodik Andromache, ölében tartva férjének fejét, utána llekabe emeli panaszhangjait, végre siránkozik Helena az után, ki neki egyetlen barátja és vigasztalója vala. S midőn a tetem megégetve, a hamvak arany szekrénybe zárva a sírbolt üregébe letétettek s erre súlyos kövek hengerittettek, következett az ünnepélyes tor Priamos házában. Ekképen temették el a hős Hectornak testét. Az llias becse. Az Iliasban tehát megvan a gondolategység, mely majd minden ott előadott dolgot ugyanazon egy célra irányoz. A műnek ezen belegységét megtagadni még eddig senkinek se jutott eszébe, mert azt megtagadni nem is lehetséges. A kül- egység ellen hamarább tehetni kifogásokat. Elmondhatnék ugyanis, miként a bevezetés nem a vezéreszmére, hanem a műnek csupán egyes részére vonatkozik. Achilles haragja csak mellékes dolog, mely a főgondolatnak bővebb kiemelésére szolgál, azért tehát nem azzal kellett volna kezdeni a müda- rabot: „Zengjed el istennő Peleusíi Achilles öldöklő haragját“ hanem inkább: Zengjed a hőst, kinél dicsőbbet aligha látott a világ s kinek köszönheti a görög, hogy lerontotta Troja városát stb. Úgy szinte a XXIII. és XXIV. ének, úgymint Patroclosnak és Hectornak temetése, már nem volna szüksé­ges a befejezéshez, s ki nem elégítő dolognak látszik ezen A legelső görög mfiköltemény.

Next

/
Thumbnails
Contents