Szellemvilág, 1874
3. füzet
194 Az ember szellemi élete. Az öntevékeny mellé oda kell tenni valamely főnevet, például lény\ valami; ezt a nyelvnek geniusa megkívánja. A mi illeti a lélek általi felfogást sz., a mint látszik, nem akar tudni arról, hogy a külvilág tárgyainak képei, vegyük csak például a látást, az érző ideg utján az agyvelőre lerajzoltatnak, vagyis a tárgyak beképeztetnek, a mit a németek most Einbildungnak neveznek. A szemnek egész szerkezete hasonlít a sötét kamrához (camera obscura) kicsiben, minélfogva a kültárgyak képei a fényképek előállitásának módja szerint rajzolódnak az idegreczére, mi által a hatás előttünk ismeretlen módon, egészen az agyvelőig terjed. Az agyvelő és a lélek közti összefüggést még eddig senki sem fejtette meg, s nem is tápláljuk azon reményt, hogy emberi észnek azt oly könnyen megfejteni sikerüljön ; annyi azonban kétséget nem szenved, hogy miként már Aristoteles bölcsen kifejezte : nihil est in intellectu, quod prius non fuerit in sensu , vagyis más szóval csak annyiról tud a lélek, a mennyi az agyvelőbe beképeztetett, értve tudnillik a külvilág tárgyait. Az agyvelő tehát egy könyvtár, melynek köteteit a fölfogás által beírja a lélek, s a mit egyszer oda komoly szándékkal beirt, föl is tudja azt keresni s előbb-utóbb megtalálja akarva vagy akaratlanul. Ha tehát úgy tekinthetnők a lelket, mint az anyagtól teljesen elkülönzött önálló valamit, melynek az agyvelő csupán eszköze, azt mondhatnék, hogy az agyvelőköteteket épen úgy forgatja, lapozza, miként az ember az ő nyomtatott vagy Írott könyveit; ha pedig az egész agyvelőt, melylyel oly titokteljesen összeforrott, tekintjük székhelyének (a szívről itt nem is szólok), akkor az ő agy velő-könyvtárában benne ül, s épen azért nem feledheti azt, a mit egyszer oda komoly szándékkal bekópezett. Mindkét esetben fogva van a lélek a kaponyabörtönben s korlátolva a szervezet által azon rendeltetéssel, hogy fáradtsággal szerezze meg magának az ismereteket, s midőn egy tárgyra fordítja figyelmét, háttérbe szoruljanak előtte minden egyéb ismeretei. Ha igy nem állana a dolog, miként röviden érintettük, nem volna semmi értelme Aristoteles mondatának, s a képzelő tehetség, az értelem tüneményeit megfejteni egyáltalában nem birnók. Elég világosan alkalmaztam ezen elméletet a tankönyvek külalakjára a II. füzetben ; az ottan mondottak tehát itten is helyet foglalhatnának. A naturalisták, mint tudva van előttünk, a lelket semmi
