Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)

2019-10-27 / 37. szám

r SZEKSZÁRDI VASAR1AP 2019. október 27. Voksok: új választás lesz? Kármentesítés, helyreállítás Két héttel az október 13-i ön­­kormányzati választást köve­tően Szekszárdon még nem alakult meg a közgyűlés, mi­után a szavazás eredménye ellen mindkét jelölő szerve­zet kifogással élt. A szavazólapok összesítését kö­vetően az első - nem hivatalos - eredmény szerint Ács Rezső (Fidesz-KDNP) nyerte a polgár­­mester választást, mintegy 300 szavazatnyi különbséggel Bom­ba Gábor László (ÉSZ) előtt. A képviselőjelöltekre érkezett vok­sok megszámlálását követően az ellenzéki pártszövetség hat, a kormánypárt négy képviselőt de­legálhat a közgyűlésbe, plusz ket­tőt-kettőt a kompenzációs listáról. Az eredmény ellen a három na­pos határidőt megelőzően mind­két jelölő szervezet kifogással élt. A Fidesz-KDNP új szavazást és a voksok újraszámolását kérte a kettes és a nyolcas számú egyéni választókerületben - ezt Horváth István választókerületi elnök és Ács Rezső polgármester jelentet­te be sajtótájékoztatón. Horváth István szerint az ellenzék jelöltjei, illetve egy független jelölt a sza­vazókörben kampányolt, szava­zópolgároknak mutatkozott be a folyosón és utalásokat tett arra, kire is kellene voksolni. Ács Rezső elmondta, tudatá­ban van annak, hogy egy politikai közszereplőnek sokat kell tűrnie, ám az ellenzék túl messzire ment. Az ÉSZ képes volt azt sugallni, hogy a városvezetés idézte elő a gázrobbanást, ezért nem beszél­nek a szerencsétlenség okairól. A polgármester szerint a robbanás okának kiderítése nem érzelmi, hanem szakmai kérdés, amely a szakemberekre vár. Döntött a HVB A helyi választási bizottság­nál Bomba Gábor az egész te­lepülésre vonatkozóan kérte a polgármester választás ered­ményének megsemmisítését, és a szavazás megismétlését. Ezt elutasította a bizottság. Horváth István, a Fidesz választókerüle­ti elnöke a 2-es és 8-as számú választókerület eredményeinek megsemmisítését kérte. Ennek a bizottság helyt adott, így a ket­tes, illetve a nyolcas számú vá­lasztókerületet 27-es, 29-es és a 30-as szavazókörökében lehet új voksolás november 10-én. Fel­lebbezés után az ügy a TVB-n folytatódik, a végső szót a Pécsi ítélőtábla mondhatja ki. SZV Az október 9-i szerencsétlen­séget követően folyamatos a kármentesítés, a megbízott vállalkozó pedig előkészíti az ingatlant a felújításra. Helyi vállalkozókkal együtt­működve - azonnal reagálva a kialakult helyzetre - közel 80 helyszínen - lakásban és lépcsőházban - fedték be ide­iglenesen a kirobbant üvegfe­lületeket. A gázrobbanásban érintettek közül eddig hét sérült ingatlanból kértek ön­­kormányzati lakásban elhe­lyezést. Az azonnali kármen­tesítést követően több mint 50 köbméter - jelentős részben üveg - hulladékot szállított el az Alisca Terra Nkft. a hely­színről. Mint ismert, a gázrobbanás következtében a Herman Ottó utca 3-as, 5-ös és 8-as lépcső­ház huszonkilenc lakása vált lakhatatlanná. A Városfejlesz­tési és Üzemeltetési Igazgató­ság kollégái a robbanást követő 12 órán belül minden érintett ingatlant felkerestek, és felaján­lották a hivatal segítségét. Az önkormányzat a hatósá­gokkal együttműködve még aznap műveleti központot állított fel a helyszínen. Ács Rezső polgármester kérésére a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. tizenhárom önkormány­zati ingatlant tett költözhető­­vé. Eddig hét család igényelte az önkormányzat segítségét a lakhatása megoldásában. A polgármesteri hivatal mun­katársai segítettek a költözés­ben, illetve - raktárhelyiség felajánlásával - az ingóságaik elhelyezésében. A tragédiát követően a polgármester a Humánszolgáltató Közpon­tot bízta meg az adományok kezelésével. A felajánláso­kat továbbra is várják a 06- 20/415-4393-as telefonon. A gázrobbanás károsultjai nemcsak fizikai, hanem lelki segítségnyújtást is kérhetnek a HSZK szakembereitől. Az Alisca Bau Zrt. október 21-én kezdte meg az épület kár­­mentesítését, helyreállítását. A munkák időtartamát nem lehet előre megbecsülni, de minden érintett bízik benne, hogy a lakók minél előbb visszaköl­tözhetnek majd otthonukba. A szakmai egyeztetések biztatóak az épületek helyreállításának esélyeire nézve. Forrás: Polgármesteri Kabinet NÉVNAP-TÁR Október 27. (vasárnap) - Szabina, Szabrina Szabina: latin eredetű; jelentése: a szabinok népéhez tartozó. Szabrina: angol eredetű, a Severn folyó nimfájának a nevéből származik. Október 28. (hétfő) - Simon, Szimonetta, Szimóna Simon: a Simeon név görög Szimón alakváltozatából ered. Szimonetta: a Simon olasz kicsinyítőképzős női párja. Szimóna: héber eredetű; jelentése: meghallgattatás. Október 29. (kedd) - Nárcisz Nárcisz: görög eredetű; jelentése: a virág maga. Október 30. (szerda) - Alfonz, Zenóbia Alfonz: germán eredetű; jelentése: nemes, készséges; harcra kész. Zenóbia: a görög Zenóbiosz férfi név női párja, a férfi név jelentése: Zeusztól származó. Október 31. (csütörtök) - Farkas Farkas: magyar eredetű; jelentése: a szó maga. November 1. (péntek) - Mindenszentek, Marianna Marianna: latin eredetű; jelentése: Marius családjához tartozó; Szűz Máriához tartozó. November 2. (szombat) - Achilles Achilles: görög-latin eredetű; jelentése: a kígyó fia. ^Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllţ I SZEKSZÁRD VÁRHATÓ IDŐJÁRÁSA I qiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiirr

Next

/
Thumbnails
Contents