Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)

2019-06-16 / 23. szám

2019. június 16. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Éjszaka a múzeumban: programok három helyszínen A Wosinsky Mór Megyei Mú­zeum - kapcsolódva az orszá­gos rendezvénysorozathoz - idén is megrendezi a Mú­zeumok Éjszakája című prog­ramját a Szent Iván napjához legközelebbi szombaton, jú­nius 22-én. Évről évre nagy sikernek ör­vend a Múzeumok Éjszakája eseménysor, amikor is a Wo­sinsky Mór Megyei Múzeum kiállítóterei kínált érdekességek mellett egyéb látványosságok­kal, játékokkal, előadásokkal várják az érdeklődő fiatalokat és idősebbeket. Az idei program június 22- én, szombaton 16:00 órától a Vármegyeházán veszi kez­detét, ahol a kétszeres Kos­­suth-díjas, nemzetközileg is elismert szobrászművész, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotásaiból nyílik kiállítás. Ugyanitt tárlatvezetéseken és előadásokon vehetünk részt, de lesz kézműves foglalkozás, családi rejtvény és Varázs-sa­rok is Kovács József bűvésszel, késő este pedig Pataki Ádám harmonika koncertjét hallhat­ják az érdeklődők a Vármegye­­háza udvarán. A megyei múzeum főépü­letében 17:00 órakor nyílik a Tolna megyei levente emlékek című kamara-kiállítás, amelyet M. Iván Éva történész ajánl a látogatók figyelmébe. Az épület előtti téren lövészbemutató- és verseny várja a vállalkozó ked­vűeket, illetve innen rajtol a „Béri Balogh kard legendája, avagy misztikus küldetés a vi­lág megmentéséért” címet vi­selő bűnügyi kalandjáték (lásd keretes írásunk). A múzeum épületében római, honfoglalás és középkori ruhák­ba öltözhetünk, tárlatvezetéssel tekinthetjük meg a rég- és kö­zelmúlt emlékeiből nyílt kiál­lításokat. Idén sem marad el az évről évre nagyon népszerű zseblámpás túra, amelynek ke­retében a restaurátor műhelytől a padlásig kalandozhatunk. Babits Mihály Emlékházban és az Irodalom Háza - Mészöly Miklós Emlékházban Lovas Csilla főmuzeológus tart tárlat­­vezetést - nem csak az irodalom iránt érdeklődőknek - Szek­­szárd két neves születtéről. A Múzeumok Éjszakája prog­ramjai egyetlen 300 Ft-os kar­szalag megváltásával látogatha­­tóak, 6 éves kor alatt a belépés ingyenes. A Wosinsky Mór Megyei Múzeum kiállítóterei ezen a napon 24:00 óráig tar­tanak nyitva. Részletes program lapunk 14. oldalán! - fi -I Béri Balogh kardja A „Béri Balogh kard legen­­: dája, avagy misztikus kül­• detés a világ megmentéséért” • egy bűnügyi kalandjáték. A '■ fantáziát segítségül hívó sze­­: repjátékos-séta izgalmas fel­­: adatokkal, kitalált szereplők­• kel a Wosinsky Mór Megyei I Múzeumtól a belvároson, a : Babits házon és a belvárosi : római katolikus templomon ; keresztül a Vármegyeházáig, • a szekszárdi 608. sz. Scho­­j la Caritatis Cserkészcsapat ; szervezésében, 3-5 fős csa­• pútoknak, 9-99 éves korig. • A játékban való részvétel- I hez regisztráció szükséges! : Regisztrálni június 20-ig le­­: hét a wmmm@terrasoft.hu • e-mail címen a csapatnév és • a létszám megadásával. A regisztrált csapatokat 17:00 : és 22:00 óra között 20 per­• cenként indítják a múzeum • épületétől. (Esős időben a • program elmarad.) Kiemelkedő teljesítményre képesek a megye diákjai Közel 120Tolna megyei tanu­lót ismertek el a megyei, ré­giós és országos tanulmányi versenyeken nyújtott telje­sítményükért a Garay János Gimnáziumban szervezett ünnepségen. A legeredményesebb öt diák - közte két szekszárdi - átvehette a megyei önkormányzat által alapított „Tolna Megye Talentu­ma” címet, a szerv képviseleté­ben megjelent dr. Gábor Ferenc megyei főjegyzőtől. A díjak átadását megelőző­en a főjegyző beszédében úgy fogalmazott, hogy rendkívüli tudástőkét és értéket hordoz magában a Tolna megyei ifjú­ság. „Ugyan még nem látható, de hamarosan testet ölt a te­hetség ereje, és remélhetőleg a megyében születnek különbö­ző gyarapító alkotások” - adott hangot bizakodásának dr. Gá­bor Ferenc. Az öt Talentum-díjas diák között ott találjuk a Garay János Gimnázium két tanulóját is. A 10. osztályos Angyal Réka idén „új rekordot” felállítva három különböző tanulmányi versenyen lett országos első. A „Savaria” tör­ténelemverseny országos döntő­jében elért sikerhez dr. Gesztesi Enikő felkészítő tanár segítette hozzá. Évfolyamtársa, Szirányi Péter a történelemverseny megyei döntőjében harmadik lett, míg a Szép Magyar Beszéd országos versenyén Kazinczy érmet nyert (felkészítők: Werner István és Báló Marianna). Kiváló pedagógusi és felkészí­tő tanári tevékenységéért idén dr. Gesztesi Enikő érdemelte ki a Létay Menyhért Díjat. A di­ákok dr. Tárnái Nikolettától, a kormányhivatal igazgatójától, dr. Haag Éva alpolgármestertől, valamint Csike Tamás és Gerzsei Péter tankerületi igazgatóktól vették át j utalmaikat. TMÖ

Next

/
Thumbnails
Contents