Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)

2019-06-02 / 21. szám

6 2019. június 2. , SZEKSZÁRDI WASARMP Felderítők: jóval több, mint katona-nosztalgia Egykori (sor)katonai közös­ségeknek vannak, lehetnek találkozóik másutt is az or­szágban, de az, hogy sorka­tonák és tisztek, évtizedek múltával egyszer csak újra összejöjjenek, többet sejtet nosztalgiázásnál, a szolgálat idején kialakult baráti kap­csolatok ápolásánál. Az Ötödik Önálló Vegyi Su­gárfelderítő Század tisztjei és katonái immáron negyedszer találkoztak szolgálatuk színhe­lyén, az egykori szekszárdi Bu­dai Nagy Antal laktanyából még megmaradt - a helyi értéktárba bekerült - vörös kőkerítésnél. Idén is koszorút helyeztek el a vendéglátó középiskola falán ta­lálható emléktáblán, majd köz­readták terveiket, hogy a leendő Tudásközpont közelében egy honvédelmi park készülhessen. Mint azt Szikora Mihálytól, a zászlóalj utolsó parancsnoká­tól megtudtuk, örülnek, hogy a városvezetés nyitott az elképze­léseikre. Már körvonalazódik, milyen eszközöket helyeznének el a honi vegyvédelem egyko­ri hazai fellegvárára emlékező parkban, s mindez hogyan ille­ne bele a környezetbe. Az idei koszorúzást kis tech­nikai bemutató követte az újvá­rosi Szent István Ház udvarán, ahova idén 38 településről már több mint százan jöttek el a csa­ládtagokkal együtt.- Úgy tűnik, mint hivatásos katonák nem lehettünk rossz emberek, ha majd félévszázad elteltével nem csak szívesen állnak velünk szóba az egykori sorkatonák, de együttműköd­nek velünk - mondta a korát meghazudtolóan fiatalos, len­dületes egykori parancsnok, Szikora Mihály, akit katonai pályafutása során előbb 1970- ben fiatal tisztként szolgált Szekszárdon, majd 1983-ban már parancsnokként tért vissza a megyeszékhelyre. B. Gy. Esküt tettek az ülnökök Újabb facsemetéket ültetett ela 7100-AVárosod Egyesü­let, ezúttal a Május 1. utcánál. A szervezet tagjai 25 rózsaszín virágú galagonyát ültettek el, hogy azok lombja később ár­nyékot nyújtson - tudtuk meg Böröcz Mátétól. Az egyesület elnöke elmondta, a darabonként mintegy hétezer forint értékű díszfákat egy vállalkozó ajánlot­ta fel. Az elültetett fák közelében a támogató jóvoltából egy fából készült homokozó is helyet ka­pott és szintén neki köszönhető­en várhatóan további játékok is kerülnek a környékre. Az egye­sület elnöke tudatta, összesen száz fa elültetését tűzték ki célul 2019-re. Emlékeztetett, nemrég a Zöldkert és Bükk utcák kö­zötti, majd a Kápolna téren lévő játszótéren, valamint a Baka Ist­ván Általános Iskola környékén ültettek el félszáz korai juhar dí­szfát, így összesen már hetvenöt fát sikerült elültetni. Böröcz Máté hozzáfűzte, leg­közelebb a Klapka utcai játszó­teret „pofozzák ki” az - inkog­­nitóját őrző - vállalkozó anyagi támogatásával. Forrás: kadarka.net Tizennégy frissen megvá­lasztott bírósági ülnök tett esküt május 28-án, kedden a Szekszárdi Törvényszék dísz­termében. A szekszárdi közgyűlés áprilisi ülésén döntött tizenöt bírósági ülnök megválasztásáról, akik a Szekszárdi Törvényszéken, a Szekszárdi Járásbíróságon, vala­mint a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon látnak majd el feladatot. A keddi ünnepségen az eskü­tételt követően dr. Farkas László, a Szekszárdi Törvényszék elnök­­helyettese és Ács Rezső polgár­­mester adta a megbízóleveleket. A városvezető rövid beszédében a megszerzett szakmai tudás fel­­használásával végzett támogató munkát kért az ülnököktől. A Szekszárdi Törvényszéken Karácsonyiné Nagy Julianna Ve­ronika, a Közigazgatási és Mun­kaügyi Bíróságon Pintér Ágnes és Horváth János, míg a Szekszárdi Járásbíróságon Gasznerné Joó Eszter, Gombás Ákosné, Horváth Mária, Hosnyánszki Ferencné, Kern László, Kiszlerné Talabos Magdolna, Ligeti Ferencné, Ma­­tókné Misóczki Mária, Molnár Gréta Klára, Szabó Aliz Magdol­na, Tolácziné Varga Zsuzsanna és dr. Vittayné Kovács Ildikó lát majd el ülnöki feladatot. SZV Már hetvenöt fát elültettek

Next

/
Thumbnails
Contents