Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)

2019-04-07 / 13. szám

12 2019. április 7. SZEKSZÁRDI MMIWAP Kétezer indulóra számítanak a jubileumi félmaratonon Szépen gyűlnek a nevezések a 10. Tolle Borvidék Félma­­ratonra, melyet május 4-én rendez meg a Borvidék Fu­tóegyesület a Szekszárdot övező dombság útjain. Habár az embert próbáló verse­nyig még egy hónap hátra van, a nevezések száma már most túl­lépte a szédületes ezerhatszázat. Márkus István szervező kérdé­sünkre elmondta, a tavalyi ezerki­­lencszázzal szemben várakozásai szerint az idén mintegy kétezren indulnak majd a párját ritkító fu­tóversenyen. Hozzáfűzte, hogy a verseny történetének leghosszabb távját jelölték ki a 30 kilométeres útvonalon, amely akár 2-3 fős vál­tóban is teljesíthető. A versenyzők összesen hat (30 km, 22 km, 16 km, 11 km, 5 km és a gyermekeknek szóló 1 km-es) távon mérethetik meg magukat. A legtöbben egyébként - ahogy ez a Borvidék Félmara­tonon már megszokott - éppen a leghosszabb, 30 és 22 kilomé­teres távot választják. Nem két­séges, a futók szenvedni jönnek Szekszárdra - jegyezte meg a szervező, aki azt is megosztotta, hogy a verseny útvonala nagyon hasonló lesz a tavalyihoz. A show-nak folytatódnia kell. A jubileumi Tolle Borvidék Fél­­maraton a Queen együttes világs­lágere nyomán a „Bohém rapszó­dia” alcímet viseli, és a verseny is ennek hangulatában zajlik majd - tudtuk meg a másik szervezőtől, Csillag Balázstól. A versenyzőket a néhai brit banda örökzöldjei fogadják majd, de a zene végig fontos szerepet kap a verseny so­rán: a fútókat az útvonal mentén, több helyszínen is élő zenével, na és persze fröccsel várják. Természetesen a rajtcsomag­ban található póló is ennek je­gyében készül, emellett minden nevező egy-egy palack Öröm rozét is kap az Eszterbauer Borászat jóvoltából. A verseny zavartalanságát a rendőrség, a polgárőrség és önkéntes segítők biztosítják. A futókat 7 frissítő­­pont várja a nehéz terepen. A szervezők azt tanácsolják, aki biztosan szeretne rajthoz állni a jubileumi Tolle Borvidék Félmaratonon, az a www.borvi­­dekfelmaraton.hu weboldalon nevezzen, mert a helyszíni jelent­kezések számát limitálják. SZV Országos döntőbe jutottak A PTE Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola tornász csapa­tai az országos diákolimpiái elő­döntőkön szerepeltek. A lányok Siófokon, a fiúk Kiskunhalason léptek a pontozó bírák elé. A legnagyobb sikert az I. korcsoportos fiúk érték el, akik remekül összpontosítva a második helyet szerezték meg. A Péter Györgyi és Szabó Zsolt által felkészített, Fülöp György, Beke Csongor, Balogh Zalán, Fekete Levente, Odor Bence összeállítású csapat ezzel az or­szágos döntőbe jutott. A felső tagozatos fiúk fiatal csapattal szerepeltek, ennek ellenére a 7. helyen zártak. A lányok teljesítményével is elégedett lehetett Mutz­­hausz Ildikó felkészítő tanár. A legelőkelőbb helyezéssel az I. korcsoportos csapat dicse­kedhet. A II. korcsoportosok a nyolcadik, a III-IV. korcsopor­tos lányok pedig a kilencedik helyen végeztek. SZV UNK-UFC foci klub Az Új Nemzedék Központ és a Szekszárdi Utánpótlás-nevelő Futball Club - a jövőben havon­tajelentkező - közös programot szervez 2019. április 12-én pén­teken 17:30 órától Új Nemzedék Közösségi Térben (Szekszárd, Piac tér 1.). Az első alkalommal Teszler Vendel, az U17-es csapat veze­tőedzője tart előadást a Szek­szárdi UFC történetéről. Az ese­ményen jelen lesz Koch László, az UFC sportigazgatója és Ju­hász Gergely, az U19-es csapat kapitánya. Szekszárdi céghez raktári kisegítő segéd­munkást keresünk azonnali kezdéssel, 6 órás munkakörbe. Elvárások: B kát. jogosítvány, targoncavezetői engedély előny. ÉRDEKLŐDNI: 30/600-4525 vagy 20/2555-860 ! ANHUR TEMETKEZÉS Szekszárd, Béri B. Adám utca 78. Telefon, fax: 74/411-912 »ífANHUR'A, www.anhurtemetkezes.hu ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT 0-24 ÓRÁIG: 06-30/936-32-55 Friss hírekért, képgalériáinkért látogasson el közösségi oldalunkra: https://www.facebook.com/ szekszardivasarnap/ TISZA CIPŐBOLT 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 13. Telefon:+36-74/510-134 Ünnepeljen velünk, 35 évesek lettünk! Születésnapi cipővásár április 10-l 1-12-én! A teljes árukészletre 10% engedményt adunk! Bankkártyás fizetési lehetőség! Nyitva tartás: hétfő - péntek: 09:00 - 17:00 óráig, szombat: 08:00 -12:00 óráig

Next

/
Thumbnails
Contents