Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)
2019-03-24 / 11. szám
2019. március 24. , SZEKSZÁRDI VASARMAP Beruházások: a helyes egyensúlyt kell megtalálni Szekszárd város közgyűlése a valaha volt legmagasabb, 20.5 milliárd forintos főöszszeggel fogadta el a város büdzséjét február végén. A költségvetésben 13.4 milliárd forint összeggel szereplő beruházásokról, fejlesztésekről ÁCS REZSŐ polgármesterrel beszélgettünk.- Polgármester úr! A március elején megtartott vállalkozói és közéleti fórumokon elhangzott fejlesztési elképzelésekről „távirati stílusban” már a Szekszárdi Vasárnap is beszámolt tudósításában. Megtenné, hogy egy | kicsit részletesebben is beszélne 5 olvasóinknak a tervezett beru- % házásokról?- Amióta 2006-ban átvettük a város irányítását, törekvéseinkben tetten érhető az a gondolkodás, miszerint Szekszárdot úgy tegyük élhető településsé, hogy közben a város vagyona is növekszik. E gondolat köszön vissza az önkormányzat gazdasági programjában és a város költségvetésében is. Éppen ezért kell ketté választani a tervezett beruházásokat is, hiszen ezek közül néhány a város jövőjét fogja meghatározni, míg mások a mindennapi szekszárdi lét komfortosabbá tételét szolgálják. A helyes egyensúlyt kell megtalálni.- Kezdjük talán az utóbbival, hiszen ezeket a saját „bőrünkön” érezzük...- Vannak bizonyos trendek a városi létben. Ilyen például a gépjárművek számának folyamatos gyarapodása, amelyre igyekszünk a parkolók számának bővítésével reagálni. Az elmúlt két évben 130 új parkolóhelyet alakítottunk ki a városban, de a munkát az idén is folytatjuk, és a Zöldváros program keretében is szeretnénk tovább növelni a várakozóhelyek számát. Jelentős, közel 900 millió forintos keretet különítettünk el a költségvetésben a városüzemeltetési feladatokra, közte újabb járda- és útszakaszok építésére, felújítására. A belváros elöregedett ivó- és szennyvíz vezetékeinek cseréjére pályázatot adtunk be.- A városlakók szempontjából fontosak az egészségügyi- és szociális ellátások, illetve a nevelés-oktatás területét érintő fejlesztések is.- Évekkel ezelőtt kezdtük meg a háziorvosi rendelők felújítását a városban: a Kandó Kálmán és a Mikes utcai rendelő rekonstrukciója után éppen a héten adtuk át a Wigand téri körzeti- és fogorvosi rendelőt, és folyamatban van a felújítás a Kölcsey lakótelepen. Az ellátás minőségét javítja majd az Ybl utcába tervezett új gyermek és felnőtt ügyeleti központ kialakítása, de a Szabó Dezső utcában is építünk egy új háziorvosi rendelőt.- A kormányzati tervekkel összhangban bővítettük a bölcsődei férőhelyek számát a Kadarka utcában, de zajlik a városi bölcsőde régi épületszárnyának felújítása is. Azt szeretnénk, ha a családok dönthetnék el, az édesanya visszatér-e a munka világába, vagy otthon marad kisgyermekével annak óvodás koráig. A Baka és Dienes iskola energetikai korszerűsítésére vonatkozó terveket az „elszállt” építőipari költségek miatt át kell terveznünk, de nem mondtunk le róla. Örömmel fogadtuk tavaly a szülők kezdeményezését, és a tankerülettel hármas összefogásban sikerült felújítanunk e két intézmény vizesblokkjait. A fejlesztés mintegy 1100 diákot és 200 pedagógust érintett.- A költségvetésben is részletezett beruházások között több turisztikai, kulturális és sportcélú, illetve gazdaságélénkítő elemet is találni...- A Modern Városok Programban (MVP) megfogalmazott fejlesztési tervek közül a legjobban az új fedett uszoda építése áll. Az építés 2018 tavaszán indult, és a tervek szerint idén ősszel már itt folytatódhatnak az iskolai úszásoktatások. A régiós szinten is egyedülálló Sportcentrum új sportcsarnokkal és rekreációs központtal gyarapodik - a tervek idén elkészülnek -, de a 14 hektáros területen egy lőtér és egy jégcsarnok is létesül majd. Sportcélú beruházás a Babits iskola udvarán épülő munkacsarnok is, amelyhez hasonlót az I. Béla gimnáziumba is tervezünk.- A turisztikai fejlesztések közül kiemelkedik az egykori Szarvas csárda helyén épülő, a Gemenc élővilágát bemutató látogató központ építése. A beruházás - mely a tervek szerint a 2021-es vadászati világkiállításra készülne el - egy új dunai kikötővel válna teljessé, de TOP forrásból a Keselyűsi utat is felújítjuk és kerékpárutat építenünk mellé. A Szekszárdra látogató vendégek a főiskola egykori E-épületében kialakítandó 4 csillagos, 80 szobás hotelben találnak majd minőségi szálláslehetőséget.- A gazdaságélénkítő beruházások közül a működő ipari park 2 milliárdos infrastruktúra fejlesztését és egy új, 100 hektáros park kialakítását említhetem. Az ipari övezet elérhetőségét az úthálózat fejlesztésével és a Mátyás király utcai vasúti csomópont újranyitásával szeretnénk javítani.- Az új Tudásközpont, interaktív könyvtár és levéltár új épületének építésére hamarosan kiírjuk a közbeszerzést. Ezzel és a VIP épületének felújításával rendeződnek a néhai laktanya területén most tapasztalható állapotok. Ugyancsak városképi szempontból fontos, hogy az MVP szakképzési forrásaiból új funkciót kaphat az egykori Úttörőház és SZÜV-székház, de jut forrás az Ady Endre középiskola épületének felújítására is.- A fórumon elhangzott, hogy a 2013 és 2020 közötti EU-s ciklusban összesen 31,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg Szekszárdon. Hatalmas összeg...- Valóban nagy lehetőségek előtt állunk. Azt azonban mindvégig szem előtt tartjuk, hogy megfontoltan, lépésről lépésre haladunk a beruházások terén, és nem vállalunk a város gazdálkodását veszélyeztető felesleges kockázatot. Talán nem véletlen, hogy az önkormányzat vagyona a 2006-os 35 milliárdról 2018-ra 52 milliárd forintra nőtt... (fekete)