Szekszárdi Vasárnap, 2019 (29. évfolyam, 1-44. szám)
2019-03-03 / 8. szám
2019. március 3. ^ SZEKSZÁRDI VASAK VIP Bajnoki rajt: nehéz tavasz vár a Szekszárdi UFC-re Három hónap szünetet követően újra bajnoki mérkőzésen lép pályára a Szekszárdi UFC NB lll-as labdarúgó csapata. Kvanduk János együttese vasárnap a Közép-csoport egyik élcsapata, a Dunaújváros otthonában kezd. Kétarcú együttes volt tavaly a tavaszi folytatást a tabella 11. helyéről váró sárga-fekete alakulat. Az őszt két vereséggel nyitották a szekszárdiak, a következő 7 fordulóban viszont négy győzelem és két döntetlen mellett mindöszsze egyszer kaptak ki Fejesék, miközben begyűjtötték a Szeged és a Pécs skalpját is. A szekszárdiak az őszi idény második felében mély hullámvölgybe kerültek. Kvanduk János vezetőedzőnek sem kellemes emlék az a nyolc forduló, amikor mindössze egyetlen pontra (iksz a Kecskemét ellen) futotta az UFC erejéből.- A támadósorban sok volt a hiányzó, ez is hozzájárult, hogy az ősszel mindössze nyolc (!) gólt lőttünk - kezdte a tréner. - Az igazsághoz tartozik, hogy nem tudtunk olyan minőségű edzésmunkát végezni, amit a harmadik osztály színvonala megkövetel. Heti négy tréning, ráadásul nem éppen ideális időpontban és körülmények között... Persze igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni belőle, de a szezon második felére kezdtünk „elfogyni”. Azt gondolom, hét-nyolc pont benne maradt a csapatban, azzal most nem kellene hátrafelé tekingetnünk... Huszonkilenc edzés és kilenc edzőmérkőzés fért bele a nyolc hetes téli felkészülési időszakba, ám a tervezett munkát nem sikerült maradéktalanul elvégezni.- A 24 fős keretből egy csapatra való játékos bajlódott kisebb-nagyobb sérüléssel, betegséggel, így a téli időszak zöme a rehabilitáció jegyében telt - folytatta Kvanduk János. - Kilenc lekötött edzőmeccsünk volt, de egyetlen alkalommal sem tudtam az általam elképzelt 11 -et a pályára küldeni. Juhász egy percet sem, Márton és Fejes pedig mintegy fél órát tudott játszani a felkészülési meccseken. A Dunaújváros elleni nyitányon sérülés miatt nem számíthatok Dombi és Csigi játékára sem, így a télen a megyei II. osztályú Mórágytól igazolt, remek képességű Tóth Tamásra hárul a gólszerzés feladata. A támadó biztatóan mozgott az edzőmecscseken, azt gondolom, a tavaszi idény egyik kellemes meglepetése lehet az ő játéka. Nehéz sorozat vár a szekszárdiakra, hiszen az első öt fordulóban, hiszen a Dunaújváros után a két szegedi csapat, illetve idegenben az Iváncsa és a Honvéd vár Lékaiékra.- Nagyon sűrű a tabella alsó fele, ezért különösen a közvetlen riválisok ellen kell a tavalyinál jobban szerepelnünk. Azt gondolom, tavasszal legalább 18 pontot kell szereznünk, mert 35-tel már bent lehet maradni: jelen helyzetünkben ez az alapvető célunk - zárta a beszélgetést az UFC vezetőedzője. SZV Fiatalon ért véget a játékos pályafutása Alig volt hátra néhány perc a januári edzésből, amikor egy támadás végén Nagyváradi Olivér előbb erős fejfájásra panaszkodott, majd előre hajolva a térdére támaszkodott, végül a földre rogyott. Az azonnal riasztott mentők érkezéséig többször is elájult, a vérnyomása az egekbe szökött. A szívével akadt probléma, ezért Pécsett megoperálták. Nagyváradi Olivér az őszi idényben lett alapember az UFC középpályáján, most orvosi tanácsra (utasításra) fel kell hagynia a versenyszerű labdarúgással. Február elején ünnepelte a 20. születésnapját... Döntőben a KSC juniorjai Nyolc mérkőzésen aratott hét győzelemmel vívta ki a március 7-10. között Pécsen megrendezésre kerülő országos junior leány döntőn való részvételt az Atomerőmű KSC Szekszárd együttese. Harsányi Mária csapata győzelemmel zárta a rájátszás küzdelmeit, miután az egyetemi kar tornacsarnokában 71-55- re felülmúlta a Győr együttesét. A szekszárdiak így végül nyolc mérkőzésből hét győzelemmel és egy vereséggel - a KSC U18- as gárdája mindössze egyetlen ponttal kapott ki a végső győzelemre is esélyes Csata együttesétől. „Le a kalappal a lányok előtt, hiszen plusz munkát is vállalva fantasztikusan dolgoztak augusztus óta. Köszönöm a felnőtt csapat erőnléti edzője, Jánossy Csaba segítségét” - nyilatkozta elégedetten Harsányi Mária. Az edző hozzátette, a nyolc csapatos pécsi döntőben kemény meccsekre lehet számítani, és az elődöntőbe jutást is nehéznek ígérkezik. „A Csata és a Vasas szerintem kiemelkedik a mezőnyből. Természetesen mindent megteszünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el a döntőn” - tette hozzá Harsányi Mária. Eredmény: KSC Szekszárd - Széchenyi KA 71-55 (22-16, 20-14, 13-15, 16-10). Szekszárd: HOLCZ 22, MIKLÓS 17/3, Andi 8/6, Vincze 4/3, Renczes 2. Csere: Viszmeg 6/6, Hanti 5/3, Istókovics 5, Németh 2, Pop. Edző: Harsányi Mária.