Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-02-25 / 7. szám
,, SZEKSZÁRDI VASARiAP 2018. február 25. A családok költségvetése az idei Több mint 12,6 milliárd forint főösszeggel fogadta el Szekszárd város önkormányzatának közgyűlése csütörtöki ülésén a megyeszékhely 2018-as költségvetését. Az ülést követő sajtótájékoztatón Ács Rezső polgármester hangsúlyozta: a költségvetés stabil, a bevételek és a kiadások egyensúlyban vannak. A városban működő gazdasági társaságok jól prosperálnak, így az általuk fizetett adóbevételek is jól tervezhetőek. Az idei évre ebből a forrásból mintegy 2,3 milliárd forinttal kalkuláltak. „A büdzsé tervezésekor Szekszárd csatlakozott a kormány idei programjához, hiszen a költségvetés nyertesei egyértelműen a családok lesznek” - tette hozzá a polgármester. A családok biztonsága érdekében növelik a bölcsődei férőhelyek számát és végeznek felújításokat a város valamenynyi oktatási és nevelési intézményében. Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése - így az új ügyeleti központ kialakítása - is családok biztonságát szolgálja, de a városi rendezvények sorában is gondolnak a gyerekekre, így idén is megtartják a Háry Mesefesztivált. A 12,6 milliárd forintos főösszegből mintegy 5,5 milliárdot fordítanak fejlesztésekre, hiszen idén több nagy beruházás is elindul. A városvezető ide sorolta például az új fedett uszoda építését, amelynek közbeszerzése lezárult, és márciusban elkezdődhet a kivitelezés. Az önkormányzat 2018-ban 1.15 milliárd forintot tervezett városüzemeltetésre, 300 milliót szánnak utak, járdák és a közvilágítás felújítására, továbbá parkolók kialakítására, míg a szociális ellátó rendszert - a helyi rendelet módosításával - 130 millióból tartják fenn.-fl-Kemény és puha diktatúra FOTÓ: KISS ALBERT Romsics Ignác történész tartott előadást középiskolásoknak a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapján, február 22-én délelőtt a Babits Mihály Kulturális Központ Rendezvénytermében. A magyar országgyűlés 2000 júniusában nyilvánította február 25-ét a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapjává. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok a képviselői mentelmi jog ellenére letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. A politikus letartóztatása és fogvatartása az első lépés volt a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Romsics Ignác történész szekszárdi előadásán e diktatúra kemény és puha változatáról beszélt. A háború végét követő öt éves átmeneti időszakot az 1949 és 1956 közötti, Rákosi Mátyás nevéhez köthető kegyetlenül elnyomó diktatúra követte; majd 1956 és 1989 között a diktatúra „liberálisabb” változatát meghonosító időszak következett, amelyet Kádár János neve fémjelzett. A diktatúra két változatát a magyar nép szabadságvágyának 1956-os fellobbanása választja el egymástól. Romsics Ignác előadása ezeknek az időszakoknak a főbb jellegzetességeit mutatta be. szy NÉVNAP-TÁR Február 25. (vasárnap) - Géza, Cézár, Vanda Géza: török-német-magyar eredetű; jelentése: méltóságnév. Cézár: etruszk-latin eredetű; jelentése: hosszú hajú, dús hajú, vág. Vanda: lengyel eredetű; jelentése: vad nő. Február 26. (hétfő) - Edina Edina:germán eredetű; jelentése: Hédin városából való, állatbőr, bunda. Február 27. (kedd) - Ákos, Bátor Ákos: török-magyar eredetű; jelentése: fehér sólyom. Bátor: török-magyar eredetű; jelentése: a szó maga. Február 28. (szerda) - Elemér, Oszvald Elemér: finn-magyar eredetű; jelentése: vezető. Oszvald: német eredetű; jelentése: istenség + hatalom. Március 1. (csütörtök) - Albin, Lea Albin: latin-német eredet; jelentése: fehér, nemes barát. Lea: héber-latin eredetű; jelentése: vadtehén, antilop, nőstényoroszlán, fáradt. Március 2. (péntek) - Lujza, Henrietta Lujza: francia-magyar eredetű; jelentése: hírnév, háborúk. Henrietta:francia eredetű; jelentése: körülkerített birtokán uralkodó. Március 3. (szombat) - Kornélia, Frigyes Kornélia: latin eredetű; jelentése: somfa; szarv. Frigyes: német-magyar eredetű; jelentése: béke + hatalom. ^lllllllilllilllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllMllllllllllllllilillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllimilllillllllllllllllllllllllilé: I SZEKSZÁRD VÁRHATÓ IDŐJÁRÁSA j =1111111111111111111II11i1111111111111111111111111111111111111111111111i1111111111) 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 lt~