Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)

2018-12-09 / 43. szám

2018. december 9. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP13 Tizenöt pontos KSC-sikert hozott puttonyában a Mikulás Döcögősen indult, aztán a második negyedben átvette az irányítást az Atomerőmű KSC, amely végül jó játékkal nyert a szlovák Rózsahegy el­len a női kosárlabda Európa Kupa 5. fordulójában szerda este, Szekszárdon lejátszott mérkőzésen. Volt miért revansot vennie Djo­­kics Zseljko együttesének, hiszen a KSC egyetlen Európa Kupa ve­reségét éppen Rózsahegyen szen­vedte el (65—58). Azon a találko­zón sérülés miatt nem léphetett pályára Abby Bishop, aki leg­utóbb, a sorozat 4. fordulójában 21 pontjával és 9 lepattanójával a mezőny legjobbja volt a szlovén Celje otthonában sikerrel megví­vott találkozón (68-75). Ezúttal is az ausztrál center volt a szekszár­diak egyik vezére, a másik pedig az ismét elképesztő energiákat mozgósító Erica McCall. Nem indult jól a meccs az atomosok szempontjából. A ke­vesebbet hibázó és pontosabban célzó szlovákok szereztek veze­tést, és 8 percnyi játékot követően már 8 ponttal vezettek. Djokics mester és az ezúttal is fantaszti­kus szekszárdi publikum közö­sen „fújt ébresztőt”, és a KSC a negyed végére két pontra faragta hátrányát. A folytatásban gyorsan be is érte riválisát a hazai csapat, ám a vezetést csak a 17. percben tudták átvenni Studerék. Innen viszont nagyon belelendültek, és a nagyszünetig 8 pontra hizlalták előnyüket (47-39). A fordulást követően előbb állandósult, majd 10 pont fölé kúszott a különbség, köszön­hetően a KSC feljavuló véde­kezésének, és a már említett Bishop-McCall duó (képünkön) remeklésének. Az ausztrál 29 ponttal és 8 lepattanóval vette ki a részét a 15 pontos szekszárdi sikerből (87-72), míg az ame­rikai erőcsatár 25 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplát ért el, teljesítményét pedig négy lát­ványos dobásblokkolással tette igazán emlékezetessé.- A hétvégén nem léptünk pályára, s emiatt kicsit tompán kezdtük a találkozót. Az első negyedet leszámítva jó kosár­labdát láthattak tőlünk a szur­kolók - értékelt Djokics Zselj­ko vezetőedző, akinek csapata 4 győzelemmel vezeti a H-jelű kvartettet. A KSC utolsó cso­portmeccsét december 13-án a cseh Nymburk otthonában vívja, előtte azonban a Diósgyőr ven­dégeként bajnoki rangadó vár a szekszárdiakra vasárnap, -fl-Eredmény. Atomerőmű KSC Szekszárd - MBK Ru­­zomberok (szlovák) 87-72 (20-22,27-17,21-20, 19- 13). Szekszárd, 1100 néző. Vezette: Faur (román), Podar (román), Ninkovics (szerb). KSC: STUDER A. 8, ELDEBRINK 9/3, Theo­­doreán, McCALL 25, BI­SHOP 29. Csere: Kiss 2, Jovanovics 10/6, Gereben 4/3, Studer Zs„ Mansaré. Edző: Djokics Zseljko. A Ruzemberok legjobb do­bói: Ellenberg-Wiley 17/6, Jeffery 17/6, Siksniute 14, Jackovec 12/3. Az eredmény alakulása. 3. perc: 2-7,9. p.: 14-22,12. p.: 24-26, 17. p.: 35-33, 21. p.: 49-41, 24. p.: 57-48, 27. p.: 61-51, 33. p.: 74-61, 36. p.: 80-65. Futsal. Elveszítette veretlensé­gét a női futsal NB I-ben lista­vezető Szekszárd FC a bajnok­ság 9. fordulójában. Micskó Márk edző együttese Kiskunfé­legyházán lépett pályára, ahol a második félidő közepén már két góllal is vezetett, de a hazai pálya előnyét élvező Astra - némi szerencsével - fordítani tudott. A Szekszárd FC góljait Megyeri (2.), Jarova (28.) és Horváth K. (31.) szerezték. Kézilabda. Ide első idegenbeli győzelmét aratta a Szekszárdi FGKC NB I/B-s női együttese, amely a bajnokság 10. fordu­lójában 27-24-re nyert Doro­gon. Az alsóházi rangadót a hazaiak kezdték jobban, de a SPORTHÍREK Fekete Gólyák Reisch, Fehér és Farkas góljaival átvették a veze­tést, s bár védekezésben ezúttal sem alkottak maradandót, be­húzták a „kötelezőt”. Tabajdi Ferenc együtteséből a hat ak­ciógólt szerző Reisch Gabriella (képünkön) mellett Schell, Bíró és Fehér dicsérhető. Az FGKC vasárnap este (18 óra) a Győri ETO U19-es csapatát fogadja. Teremfoci. A Szekszárdi UFC december 8-án, szombaton a városi sportcsarnokban ismét megrendezi hagyományos Mi­kulás-kupát. Az utánpótlás te­remlabdarúgó-tornán a Ferenc­város és az UFC két-két csapata mellett a Főnix Gold FC Fehér­vár, a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc LA, a Pécsi Sportolda, a Paksi FC, a Pécsi MFC és a szerb FK Zenta együttesei lépnek par­kettre. A mérkőzések 8:15-kor kezdődnek, az eredményhirde­tést várható 16:30 órakor tartják. Teremfoci A Szekszárdi Sportközpont idén is megszervezi a téli kispályás te­remlabdarúgó kupát, hogy a téli időszakban is játéklehetőséget biztosítson a futball kedvelőinek. A torna ezúttal 2018. decem­ber 15-től 2019 februárjának közepéig tart, a városi sportcsar­nokban szombaton és vasárnap rendeznek mérkőzéseket. Az idei kiírás győztese a trófea mel­lett 60.000 Ft,- értékű sportszer vásárlási utalványt vihet haza. Díjazzák továbbá a gólkirályt és a legjobb kapust is. A legfeljebb 20 fős csapatok ne­vezését a december 12-én 17:00 órakor kezdődő technikai értekez­letig várják. Nevezési díj: 55.000 Ft/csapat. Részletes versenykiírás: www.szekszardisport.hu.

Next

/
Thumbnails
Contents