Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-12-09 / 43. szám
2018. december 9. 9 , SZEKSZÁRDI VÁSÁR MAP KLEBELSBERG Kortárs segítő központ támogatása az I. Bélában A pályázat a Klebelsberg Központ támogatásával valósult meg. Célja a tanulási folyamatot támogató tanulói együttműködés előmozdítása. A pályázat az I. Béla Gimnázium szellemiségének megfelelően a közvetlen, egymás problémájára érzékenyen reagáló, egymást segítő tanulói magatartásra épült. A megvalósítás ez év májusától decemberéig tartott. A pályázatba bevont 43 tanuló közül néhányan már a lehetőség előtt is tanultak közösen, de a többség a projekt során tapasztalta meg ennek előnyeit. Voltak, akik a gimnáziumban vagy a kollégiumban, esetleg egyikük otthonában ültek össze, mások a technika kínálta lehetőségekkel élve tanultak együtt. A közös munkát, a kétnapos kirándulás élményeit: a Padlás című musical előadást, a Láthatatlan kiállítást meg a Csodák palotájában tett látogatást a diákok tevékenységi napló, fotók, kisfilm formájában dokumentálták. A projekt zárásaként a mentorok és a diákok sikeres tájékoztatót tartottak a pályázatban szerzett tapasztalataikról, élményeikről. Az I. Béla Gimnázium kortárs segítő pályázata elérte célját, hiszen mind a mentorok, mind pedig a tanulók megelégedésére szolgált. A gimnázium tanárai bíznak annak lehetőségében, hogy a jövőben egy újabb sikeres pályázat révén további diákok vállalkoznak az egymást segítő tanulmányi munkára, így tudásuk mellett együttműködésük, közösségi szerepvállalásuk tovább erősödik. wmîi Zim etm arK A fémipar specialistája ÓRIÁSI KIÁRUSÍTÁS A RAKTÁRON LÉVŐ KERÍTÉSRENDSZEREINKRE! KEDVES PARTNEREINK! IRODÁINK ÉS RAKTÁRAINK 2018. DECEMBER 15-ÉN, VALAMINT 2018. DECEMBER 22. ÉS 2019. JANUÁR 1. KÖZÖTT ZÁRVA TARTANAK. A szokott helyen, a felüljáró alatt! Szekszárd, Pollack M. u. 92. 74 512 678 • 30 309 8383 www.metmark.hu • info@metmark.hu SE ■ Szekszárdi Diákétkeztetés Szekszárdi Diákétkeztetési Kft. 7100 Szekszárd, Mátyás király u. 8. Telefon: +36-74/314-580, web: www.diaketkeztetes.net Pécsi Tudományegyetem KPV Kari étlap December 10-től december 14-ig. 7100 Szekszárd, Rákóczi u 1. (bejárat a Mátyás K. utca felől) MENÜ December 10. December 11. December 12. December 13. December 14. Sárgaborsóleves gazdagon Májgaluskaleves Fokhagymakrémleves, levesgyöngy Karalábéleves Csontleves „A" 1150 Ft Nutellás gombóc Paradicsomos húsgombóc, főtt burgonya Csirkepaprikás, tészta Rakott burgonya, cékla Székelykáposzta, tejföl Sárgaborsóleves gazdagon Májgaluskaleves Fokhagymakrémleves, levesgyöngy Karalábéleves Csontleves „B" 1150 Ft Sörben sült csülök pékné módra, burgonya, savanyúság Pásztortarhonya, savanyúság Rántott pulykamellfilé, 1/2 adag majonézes kukorica, 1/2 adag rizs Parajos-csirkés farfa He sajttal Natúr sertésborda, hagymás tört burgonya, savanyúság Napi ajánlat 1050 Ft Falusi rántott szelet, steakburgonya, savanyúság Falusi rántott szelet, steakburgonya, savanyúság Falusi rántott szelet, steakburgonya, savanyúság Falusi rántott szelet, steakburgonya, savanyúság Falusi rántott szelet, steakburgonya, savanyúság Fitness ajánlat 1250 Ft Csirkecombfiié roston, almás-fahéjas hajdinakása Csirkecombfiié roston, almás-fahéjas hajdinakása Csirkecombfiié roston, almás-fahéjas hajdinakása Csirkecombfiié roston, almás-fahéjas hajdinakása Csirkecombfiié roston, almás-fahéjas hajdinakása Törzsvásárlói kártyával 10% kedvezmény. § Jó étvágyat kívánunk! Az étlapváltoztatás jogát fenntartjuk! 3 nm et mark A fémipar specialistája Cégcsoportunk 2002 óta a fémipari félkész termékek piacán bizonyít folyamatosan, több magyarországi telephellyel, gyártókapacitással és ausztriai leányvállalattal. Töretlen és további fejlődésünkhöz kihívásokra nyitott, lendületes, csapatban gondolkodó munkatársat várunk. PROJEKT MANAGER Akinek nálunk a helye, a következőket tudja:- építőmérnök vagy építészmérnök végzettség,- önálló, vevőorientált munkavégzés,- angol nyelvismeret előnyt jelent. Amit mi adunk: - kiváló munkahelyi légkör, közvetlen és nyílt kommunikációval,- stabil háttér, hosszú távú kiszámíthatóság,- állandó megújulás,- továbbképzési és karrierlehetőség,- kiemelten versenyképes juttatások köre. Várjuk a fényképes bemutatkozást: hr@metmark.hu (03869) (03870) Az akció a kóizlat eiejeig. Iliiéivé 2018. december 21-ig tort!