Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-12-09 / 43. szám
, SZEKSZÁRDI 2018. december 9._____________________________ ________________________________________________VASAR1AP Palackban már létezik az Omega Testamentum Két zenei elkötelezettséggel bíró szekszárdi borász és az Omega zenekar jó bort kedvelő tagjainak együttműködésében született meg az együttes következő (utolsó?) albumának címét viselő vörösbor, a Testamentum. Nem tudjuk, hogy a nagyszülői ágon Kóbor-rokon, Takler Ferenc, vagy az Omega-koncerteken basszusgitárosként három alkalommal is fellépő barát, Eszterbauer János, netán a bátaszéki gyökerekkel bíró frontember, Kóbor János hozakodott elő elsőként az ötlettel, hogy készüljön egy Omega-bor, de jelentjük: megszületett! Ennek apropóján érkezett november 29-én Szekszárdra Kóbor János (ének), Benkő László (billentyűk), Debreceni Ferenc (dob) és Szőllősi Katalin (basszusgitár), az Omega négy, a mostani felállásban állandó tagja Trunkos András menedzser társaságában, hogy a Garay Élménypincében bemutassák a hamarosan piacra kerülő Omega Testamentumot. Kóstolni csak keveseknek adatik meg, lévén mindöszsze 670 palack készült belőle. Az idei nagyszerű évjáratból elkészült vörös házasítás rubinos csillogása, az illatok és az ízek frissessége előrevetíti egy nagy bor megszületését, ami méltó Kelet-Európa Pink Floyd-jaként is emlegetett Omega progresszív rockjához, s ahhoz a munkássághoz, amit az együttes bő félévszázad alatt felmutatott. A világfajták, a cabernet franc, cabernet sauvignon és merlot dominálnak a palackban, de nem lenne igazi szekszárdi cuvée kékfrankos nélkül. Utóbbi a valamikori Szenta-dűlői birtokon, Kóbor János néhai nagyapjának szőlőjében termett. A bor neve, Testamentum az Omega lassan készülő új nagy albumának címe is, amely a zenekar 17. s egyben utolsó ilyen vállalkozása. Az Omegának igyekeznie kell, hogy végleges formába öntsék a már többé kevésbé kész produkciót, a bor ugyanis jövő ilyenkor már „Ótestamentum” lesz, s ennek kortyolgatása közben az Omega népes táborának borkedvelői már a fülükön akarják tudni a még új Testamentum „zenei ízeit”. Az eseményen Ács Rezső polgármester megköszönte az együttesnek, hogy koncertjeikkel maradandó élménnyel gazdagították a megyeszékhely lakóit és minden résztvevőt. Hozzátette, reméli, hogy szívesen térnek vissza Szekszárdra. Az új anyaggal kapcsolatosan Kóbor János lapunknak annyit árult el: a megjelenést a szövegírás hátráltatja, de a zenei anyag is folyamatos finomítás alatt van, maximálisan törekedve arra, hogy az Omega életműhöz méltó (utolsó?) nagylemez készüljön. Az együttes jövőre országos turnét is tervez tavasztól őszig, amely minden bizonnyal Tolna megyét is érinti majd. B. Gy. Rászorulóknak gyűjtött az alapítvány Két csimpánzt fogadtak örökbe FOTÓ: SZV Összesen több mint 2,1 tonna élelmiszert gyűjtött önkéntesei segítségével rászorulóknak (gyermekek, nehéz körülmények között élő nyugdíjasok, mentális betegek, a tanyavilágban élő, krízishelyzetben lévő emberek számára) a szekszárdi Gyöngysor Alapítvány a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománygyűjtő akciójában november 23. és 25. között a Tesco hipermarketben- mondta el Nagy Károlyné, az alapítvány elnöke. Az adományok között volt konzerv, étolaj, cukor, liszt, tartós tej, bébiétel, tészta, rizs, búzadara, szaloncukor és csokoládé is. A csomagokat a Szőlő- Szem Mozgalom Civil Bűnmegelőzési Egyesület segítségével még karácsony előtt eljuttatják a rászorulókhoz. Forrás: kadarka.net Gombor Lili, a Jane Goodall Intézet önkéntese (képünkön) látogatott a közelmúltban a PTE ÍGY Gyakorló Általános Iskola, AMI és Gyakorlóóvoda intézményébe. Lili annak apropóján tartott természet- és főemlősvédelemmel kapcsolatos előadást a gyerekeknek, hogy az iskola tanulói, szüleik és az intézmény dolgozói által összegyűjtött pénzadományból két csimpánzt is örökbe fogadott a szekszárdi intézmény. Lemba és Mambou egy évig névlegesen az intézmény csimpánzai. Lili mesélt a csimpánzok, illetve általában a főemlősök szomorú helyzetéről. A gyerekek érdeklődve hallgatták az előadást, s amikor Lili megkérdezte, hogy ki mondana le a legkedveltebb édességről, FOTÓ: SZV ha tudná, hogy abba olyan adalékanyag kerül, ami miatt letarolják a főemlősök életterének jó részét, sok apró kéz emelkedett a magasba... Az előadás végén a gyerekek két videót is megnézhettek, az egyik ezek közül az iskola által örökbe fogadott Mambou nevű csimpánzt mutatta be. SZV