Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-10-21 / 36. szám
2018. október 21. 11 , SZEKSZÁRDI VASARMAP MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a Szabadegyetem VI. évfolyamának 7. előadására és beszélgetésére, amelynek témája: „A bioritmus szerepe az emberi egész-ségben”. Sérülékeny idegrendszer, alulműködő immunrendszer, felborult hormonrendszer? Lehet köze a bioritmusnak mindehhez? Előadó: Prof. Dr. habil Dinya Zoltán, a Magyar és Orosz Tudományos Akadémia doktora Debrecenből. Időpont: 2018. október 31. (szerda) 17:00 óra. Helyszín: Babits Mihály Kulturális Központ, Csatár terem (I. emelet), Szekszárd, Szent I. tér 10. Az ingyenes est háziasszonya: Pócs Margit, a Mentálhigiénés Műhely elnöke, +36-20/473- 0644, +36-74/511-721 www.mentalmuhely.hu UROLÓGIA MAGÁNRENDELÉS DR. HEGEDŰS MIKLÓS Rendelési idő: csütörtök 17:00 - 19:00 7100 Szekszárd, Kossuth L. u. 14. Bejelentkezés: 06-30/346-7046 103717) Október 14-ei rejtvényünk megfejtése: Charles Gounod, Faust, Szapphó A helyes megfej tők közül könyvet nyert: Takács Ferencné. Nyereményét átveheti szerkesztőségünkben, munkaidőben. E heti rejtvényünk megfejtését október 25-én (csütörtök) délig várjuk címünkre: 7100 SZEKSZÁRD, HUNYADI U. 4. EVANGÉLIUM Amikor Istennel kell tusakodnunk „Jákob pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki bírókra kelt vele, egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, úgyhogy kificamodott Jákob csípőjének forgócsontja, miközben vele birkózott. Akkor ezt mondta Jákobnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. (...) És megáldotta őt. Jákob Penúélnak nevezte el azt a helyet, és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam." (1 Móz 32,25-31) Jákob ősatyánk életének egy döntő fordulópontjához ért, amikor hosszú évek után hazatérni készült Kánaán földjére. Mielőtt azonban beléphetett volna oda, át kellett kelnie a határfolyó egyik pontján, a Jabbók-gázlón. És itt Isten várt rá, hogy birokra kelljen vele! Nem hagyta nyugodni: tusakodtak hajnalig, míg végül Jákob felismerte, hogy vesztésre áll, így aztán felkiáltott - Hóseás próféta megjegyzése szerint (Hős 12,4) sírva, könyörögve - „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz!” Mintha csak azt mondta volna: „Bocsáss meg, újíts meg, emelj fel, tölts el új erővel és új kezdettel!” És az Úr - én így képzelem - megállt előtte és gyengéd erővel tette rá kezét, hogy megújítsa életét és új nevet kapjon: Jákob helyett Izrael, csaló helyett Isten harcosa. Különös erő árad ebből a jelenetből, mert bár egy konkrét személy életének egyik legszemélyesebb történése ez, mintha mindnyájunk hitbeli élettörténetének tipikus ősi példája lenne. Mert ez a gázló mindnyájunk életében ott van, és csak akkor jutunk át rajta, ha őszintén szembe nézünk életünk Urával. A hívő ember életében is elérkezik ez az alkalom (sokait azt mondják, hogy valahol az életközép táján), amikor kénytelenek vagyunk számot adni arról, hogy mit gondolunk magunkról és Óróla, hogy igazából miben és kiben is bízunk az örök életünk kapcsán és mit gondolunk a Krisztus irgalmáról. Össze kell törnie becsvágynak, önhittségnek, hamis illúziónak, hogy valami új kezdődhessen. Le kell lepleződnie a bűnnek, hogy a kegyelem igazi életet leheljen belénk. Istenünk birokra akar kelni velünk, hogy legyőzzön, majd felemeljen. Szinte a megsemmisülésig a földre vigyen, és aztán felmagasztaljon... Mert az nem is kérdés, hogy Urunk miért kel tusára ősatyával és mai embereivel: azt akarja, hogy ne hitvány csalók, hanem az Ő harcosai legyünk, ígéret földjére átvinni, életet menteni és újítani akar. Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész
