Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-09-23 / 32. szám
2018. szeptember 23. SZEKSZÁRDI MMRMP KSC felkészülés: értékmérő lesz a 49. Sió Kupa Minden idők legerősebb élvonalbeli női kosárlabda bajnoksága vár a Magyar Kupa győztes Atomerőmű KSC Szekszárd együttesére, amely e hétvégén Európa kupás csapatokkal mérkőzik a városi sportcsarnokban. A 49. Sió Kupa nemzetközi női kosárlabda felkészülési torna - s egyben a szezon - csütörtöki beharangozóján Szabó Noémi szakmai igazgató elmondta, idén három Európa Kupában szereplő gárda lép parkettre. A szekszárdiak mellett a román bajnok Sepsiszentgyörgy és az orosz Jenyiszej Krasznojarszk együttese játszik, a negyedik résztvevő az NB I-es újonc fővárosi NKE-Csata lesz. Az ország egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező tornájának történetét dr. Sólyom Bódog örökös tiszteletbeli elnök elevenítette fel, aki a néhai Szabó Ödön mesteredzővel együtt 1970-ben indította útjára a kupát. Az első évben egy lengyel csapat nyerte a tornát, melynek legjobb kosárszerzője a Szekszárdi Vasas játékosa - ma a KSC utánpótlás-edzője - Harsányi Mária volt. A Sió Kupa történetében ötször nyert szekszárdi csapat: először 1989-ben, legutóbb pedig éppen tavaly. A címvédő KSC vezetőedzője, Djokics Zseljko elmondta: 15 éve edzősködik Magyarországon, de olyan erős mezőnyt, mint az idei, még nem látott. A szakember szerint jól sikerültek az igazolásaik. Az ausztrál center, Abby Bishop, a svéd karmester, Frida Eldebrink és a szerb bedobó, Nevena Jovanovics egyaránt remek játékos, és ami talán ennél is fontosabb, igazi csapatember. Miután sikerült a tavalyi ezüstérmes csapat magyar magját és az amerikai Erica McCall-t is megtartani, így annak ellenére bizakodóan tekint az idény elé, hogy a felkészülés eddig nem teljesen a vezetőedző elképzelései szerint alakult.- Augusztus közepe óta 45 tréninget vezettem, de ilyen-olyan okok miatt csak két alkalommal tudtunk teljes kerettel edzeni, pedig nekünk nem márciusra, vagy áprilisra kell csúcsformába kerülni, hanem már október 10-re - utalt Djokics Zseljko a Lille elleni Euroliga-selejtező fontosságára. A sajtótájékoztatón Ács Rezső polgármester hangsúlyozta, hogy sikereivel magasra tette a mércét a KSC. A játékosok, a stáb és szurkolók álma is a bajnoki cím megszerzése, de szerinte ennél is fontosabb, hogy a klub 9 korosztályos válogatottat ad, és berkeiben több száz fiatal sportol az óvodástól a középiskolásig. A KSC első bajnoki mérkőzését szeptember 28-án, a PINKK ellen játssza Szekszárdon. -fi -Jótékony céllal Az idei Sió Kupa a jótékonyság jegyében belépős lesz. A hétvége teljes bevételét (jegyek + adományok) a Tolna Megyei Balassa János Kórháznak ajánlotta fel a KSC. A torna programja: Szeptember 22., szombat 16:00 óra: Sepsi - Csata. 17:45 óra: ünnepélyes megnyitó. 18:30 óra: Jenyiszej Krasznojarszk - KSC Szekszárd. Szeptember 23., vasárnap: 15:00 óra: a 3. helyért. 17:00 óra: döntő. Atlétikai váltóbajnokság Csizmazia-bronz az ORV-ről Kissé szeles, de csodálatos őszi időben került megrendezésre Szekszárdon Magyarország 2018. évi Atlétikai Váltófutó Bajnoksága szeptember 15-én, szombaton. Összesen 36 egyesület több mint 600 sportolója érkezett városunkba, hogy összemérje erejét a Szekszárdi Sportközpont által rendezett rangos eseményen. Az országos viadalon 13 különböző szakosztály versenyzői állhatták fel a dobogó legfelső fokára. A legeredményesebb klub öt aranyéremmel az ARAK Up. Akadémia és a BHSE volt, őket az élcsoportban három elsőséggel a Vasas SC követte. Két bajnoki címet nyert az UTE és a GEAC, egy-egy alkalommal vehették át a legfényesebb érmet az NYSC, a DSC-SI, a BEAC, az FTC, a VEDAC, az SVSE, a Csepeli DAC és a DOVASE atlétái. Természetesen a Szekszárdi Sportközpont atlétika szakosztálya is képviselte magát a versenyen. A legkiemelkedőbb eredményeket az újonc váltóink érték el: a 4x100-as fiúk (Veress Zsombor, Zsiga Levente, Binder Zsombor, Barna Tamás) harmadik helyen zártak, 4x600 m-en pedig a dobogó második fokára állhatott fel a Binder Zsombor, Zsiga Levente, Felki Benjámin, Barna Tamás összetételű kvartett. Az újonc elnevezés ellenére váltóink profi módon versenyeztek, a versenyzők a maximumnál is egy kicsivel többet hoztak ki magukból. - rp -Az elmúlt hétvégén a lengyelországi Poznanban rendezték a kajak-kenu Olimpiai Reménységek Versenyét, ahol Csizmazia Dóra, a Szekszárdi Kajak-Kenu SE versenyzője két számban is rajthoz állhatott a magyar válogatott színeiben. Jámborné Inger Nikoletta és Jámbor Attila tanítványa a kajak négyesek 500 méteres versenyében bronzérmet szerzett Rugási Csilla, Lődi Adrienn és Máró Anna társaként. A szekszárdi kajakos a minivébé zárónapján K2 200 méteren nem jutott döntőbe középfutamából. Csizmazia Dórának ez volt az első nemzetközi versenye, és edzői nagyon elégedettek a teljesítményével. A félszáz fős magyar csapat hagyományosan kiválóan szerepelt: 18 arany-, 15 ezüst- és 7 bronzéremmel megnyerte a nemzetek közötti pontversenyt. SZV