Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)

2018-09-09 / 30. szám

2018. szeptember 9. SZEKSZÁRDI VASARNAP Vérüket adták - sört és virslit kaptak Közel százan vettek részt szeptember 3-án a hagyomá­nyos Retro Véradáson, ahol a mottó szerint a vér nem vízzé, hanem sörré vált. Adni jó, s ha ezzel emberek életét is megmenthetjük, ak­kor aztán duplán. Vannak, akik rendszeresen vért adnak, ezzel segítve azokat, akiknek nagy szükségük van rá. Ők és új vé­radók is voltak a szekszárdi Ret­ro Véradáson, amely egy orszá­gos akció része volt. Szeptember 3-án az Országos Vérellátó Szol­gálat köszönetképpen sör-virsli menüvel és hamisíthatatlan ret­ro életérzéssel várta a segíteni vágyókat. A Retro Véradás célja az volt, hogy a nosztalgikus hangulat megteremtése mellett felhívja a figyelmet: a gyógyítás és élet­mentés érdekében kiemelten fontos a vérkészletek stabilan tartása. Szekszárdon már reggel 8 órától várták a véradókat a vé­rellátó központban, és egészen este 7 óráig „nyújthatták a kar­jukat” a jó ügyért. Dr. Pászthy Vera, a vérellá­tó vezető főorvosa elmondta, csaknem 20 %-kal magasabb volt a részvétel a vártnál, s ami még ennél is fontosabb: a régiek mellett szép számmal jöttek új véradók is. Közel 400 liter vér gyűlt össze a különleges akció keretében Szekszárdon, amely­­lyel sok-sok ember életét ment­hetik meg az orvosok.- mwj -'■ Nem kell sokat várni Orszá- j • gos Vérellátó Szolgálat Szék- j • szárdi Területi Vérellátója j ; következő szervezett véradó • • programjára sem. Szeptern- • • bér 14-én, a Szekszárdi Szü- ■ • réti Napok keretében, „Boros ; : Péntekre” várják a véradókat ; : 8:00 és 15.00 óra között. A : : szekszárdi borászok felaján- ; : lásával minden véradó egy : : üveg bort kap ajándékba. : : A területi vérellátó termé­: szetesen hétköznap is nyitva í : áll azok előtt, akik vérüket ' • • adnák Szekszárdon. A kórház traumatológiai osztályának gyűjtöttek A völgységi Bonyheart zene­kar adott jótékonysági koncer­tet augusztus 30-án, a Babits Mihály Kulturális Központban. A nemes cél ezúttal a Tolna Megyei Balassa János Kórház Traumatológiai osztályának támogatása volt, méghozzá személyes indíttatásból. A Bonyheart együttes tagjai még bonyhádi gimnazistaként kezdtek el együtt zenélni, majd az évek másfelé sodorták őket. Végül újra találkoztak, és négy éve saját örömükre ismét zenél­ni kezdtek. Repertoárjukban klasszikusok - Bach, Vivaldi, Paganini - művei is szerepelnek sajátos feldolgozásban, az 1970- es évek rockzenéjének stílusá­ban, emellett pedig kiváló saját szerzeményeket is hallhat tőlük a közönség. így volt ez Szekszárdon is, ahol augusztus 30-án jótékony­­sági koncertet adtak. A zenekar több szervezetnek gyűjtött már, ezúttal a Tolna Megyei Balassa János Kórház Traumatológiai osztályának segítettek. Az ok egyszerű: a dr. Andriska István vezette osztály munkatársai mindent megtettek azért, hogy a zenekar dobosa súlyos balese­te után felépüljön. Fazekas Jó­zsef az osztály gondoskodását akarta meghálálni a jótékony­­sági koncerttel. A koncert hallgatósága a hely­színen is adakozott, de van egy ; A Magyar Nemzetőrök Orszá­­: gos Szövetsége Tolna Megyei : Szervezete hűtőszekrényt, mik­• rohullámú sütőt és tíz karosz­• széket adományozott a Tolna • Megyei Balassa János Kórház : krónikus belgyógyászati osztá­lyának és a hospice részlegnek 1 pénteken. Az adományokat • Gliedné Tillmann Erzsébet • ápolási igazgató vette át. alapítvány is, amely folyama­tosan fogadja a felajánlásokat az osztály részére. Most éppen egy térdmozgató készülék a cél, de szakmai továbbképzésekre is fordítanák a befolyt összeget, valamint pótolnák a hiányzó, az életmentésben nélkülözhetetlen eszközöket. A Tolna Megyei Bal­eseti Alapítvány számlaszáma: 10104617-46871400-01000007.- mwj -A nemzetőrök rendszeresen ; támogatják a kórházat, koráb- '• ban adományoztak már egye- : bek mellett két motoros ágyat * felfekvés elleni matracokat. Ko- : vács János, az országos szövet- • ség alelnöke már másfél évtize- t de foglalkozik a hospice ellátás ; támogatásával és önkéntesként J is segíti a szervezetet. ; Nemzetőrök adománya a kórháznak Hepatitis-szűrés A Vírusos Májbetegek Orszá­gos Egyesülete (VIMOR) 2018. szeptember 15-én országos szűrést szervez a hepatitis C ví­russal fertőzöttek felderítésére. A rizikó-felméréssel és felvilá­gosítással egybekötött szűrés gyors, ingyenes és anonim. A szűrésre 10 helyszínen, többek között Szekszárdon is sor kerül. Becslések szerint Magyarország lakosságának 1 %-át érintik a krónikus vírushepatitisz fer­tőzések. A hepatitis C szinte tünetmentesen, észrevétlenül rombolja a májat. Mire a jel­legzetes tünetek jelentkeznek, addigra sokszor előrehaladott májkárosodás, akár májrák ala­kulhat ki. A fertőzés vérrel ter­jed, védőoltás nincs ellene. Az ingyenes szűrés célja a fer­tőzöttek felkutatása, hogy minél hamarabb megkezdhessék a vírust elpusztító gyógykezelé­süket. A VIMOR várja a szű­résre jelentkezőket szeptember 15-én, Szekszárdon, az Augusz Imre utcában 9:00 és 15:00 óra között.

Next

/
Thumbnails
Contents