Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)

2018-06-03 / 21. szám

2018. június 3. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Hősök napja: Szekszárd élen járt az emlékezésben Május utolsó vasárnapja a Magyar Hősök Napja, melyet már 1924-ben törvényben rögzítettek, de 1945-től a rendszerváltásig tiltották az emlékezést. A kommunista időkben sokan csak titokban, szűk családi kör­ben emlékezhettek hősi halált halt szeretteikre, mivel emlé­küket a háborús- és kollektív bűnösség, vagy a népellenes bűncselekmények hamis vádjá­val sározta be a hatalom. Erről beszélt dr. Máté István önkor­mányzati képviselő a május 27- én megtartott emléknapon, a Szent István téri I. világháborús mementónál. A hallgatóság figyelmét arra hívta fel, csakis a múlt tapasz­talataira épülő, abból táplálkozó öntudat megőrzésével és stabil érzelmi kötődéssel őrizhetjük meg sikerrel emberi, nemzeti identitásunkat. „Ünnepiünk, mert ünnepelnünk kell! Vala­mennyien, pusztán jelenlétünk­kel is kinyilvánítjuk hazaszere­tetünket: megmutatjuk, hogy megértettük mi a feladatunk, egyben hitet teszünk a közös cselekvés értelme és a hősök tisztelete mellett” - hangsúlyoz­ta a Magyar Hősök Napjának fontossága kapcsán dr. Máté István. A képviselő emlékeztetett arra is: épp itt, Szekszárdon emelték fel először újra a zász­lót a rendszerváltáskor a hősi halottakért, mert e városban támadt akkortájt kellő hit, bá­torság, tettrekészség, hogy az utódok ismét méltóképp adóz­zanak emléküknek. Jelezte egy­úttal: egy közösség csak akkor emelkedhet ki a többi közül, ha tagjai kölcsönösen támogat­ják, bátorítják egymást a közös úton, segítő kezet nyújtva a baj­ba jutottaknak, büszkén, öröm­mel fogadva egymás sikerét. „E gondolatiság kellene, hogy kijelölje a jövő hőseinek útját!” - hangsúlyozta a képviselő. A megemlékezésen Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész kért áldást az elesett hősökre. Ügy véli, a frontvonalra küldöttek valamennyien hétköznapi hő­sök voltak, ha harcaikat a tu­dósítások alapján vizsgáljuk. A háborús övezetben ugyanis nem egy eszme lebegett előttük, hanem a lövészárkokban maguk mögé képzelték szeretteiket, s elhatározták: azon a vonalon nem engednek át senkit. Bibliai párhuzamot húzva a témában kiemelte: Jézus is hét­köznapi hős volt. Cselekedeteit is hétköznapi hősként gyako­rolta, s az általa megfestett hő­sök is erről voltak ismeretesek. A lelkész aláhúzta: nekünk is hétköznapi hősökké kell vál­nunk, mernünk kell vállalni a feladatokat, ezzel hálálva meg a hősi halottak cselekedeteit, hogy méltók legyünk emlé­kükre. Az emlékműsorban verset mondott Sili Gergő, a Ga­ray János Gimnázium diákja, közreműködött a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar, Orbán György előadóművész, a Hon­véd Hagyományőrző Egyesület Szekszárdi Szervezete, a Ma­gyar Nemzetőrség Országos Szövetségének Katonai Hagyo­mányőrző Tagozata, valamint a Szekszárdi SZC Ady End­re Szakképző Iskola Honvéd Kadét osztálya. Az ünnepség zárásaként az önkormányzat, intézmények és civil szerveze­tek képviselői helyezték el a ke­gyelet virágait az I., majd a II. világháborús emlékműveknél. Gy.L. Áldozatokat követelő : robbanás : A Magyar Hősök Napján a • járdába elhelyezett emlék­­\ táblát avattak az Augusz ház : északi oldalánál az 1949. au­• gusztus 2-i tragikus lőszerrob­• bánás áldozatainak emlékére. : Dr. Máté István elmondta: az : áldozatok - két-két polgári • személy rendőr és katona I - ugyanolyan hősök voltak, : mint akik háborúban veszí­­; tették életüket. A szerencsét­­j lenségben háborús lövegeket, : lőszereket szállító teherautón : következett be robbanás a vá­­j rosközpontban, ahol most az emléktáblát avatták. Töretlenül népszerű az újvárosi alkalmi rendelés Több mint 150-en kereték fel május 25-én az újvárosi Szent István Házban ha­gyományosan megtartott Egészségügyi nap vizsgála­tait, hallgatták meg szakor­vosok előadásait. Többen lábfájással, lúdta­lp-gyanúval érkeztek a leg­utóbbi újvárosi Egészség­­ügyi napra. Róluk kiderült, bokasüllyedésük van. Tény ugyanis, a két fogalom - an­nak ellenére, hogy a köznyelv egybe mossa - különböző problémákról árulkodik. Míg előbbi panasz a megnyúlt bo­kaszalagokról, a láb hosszanti boltozatának eltűnéséről árul­kodik, utóbbi kapcsán a bo­kák ki-, be- és előredőléséről beszélünk. A Szekszárd-Üjvárosi Római Katolikus Társaskör által szer­vezett szombati egészségügyi programon azonban a lábak­kal kapcsolatos bajokon túl több érdekes előadást hallhat­tak a látogatók - értesültünk Horváth Jánosnétól, a Társas­kör általános elnökhelyettesé­től. A Szent István Házban 8:00 és 14:00 óra között zajlott „rendelésen” akadt, aki Alzhe­­imer-kór szűrésre érkezett - e betegség megállapításához egy speciális társasjátékban kellett részt venni. A legtöbben csu­pán vérnyomás- és pulzusmé­résre, vagy vércukorszintjük ellenőrzésére „ugrottak be”. Népszerű volt a szemvizsgálat is, amelyet dr. Kovács Dóra szemészorvos végzett, míg a már említett lábproblémákat dr. Dusa Gáspár traumatoló­­gus-ortopéd főorvos szűrte ki. Az egészségükre ügyelők egy egészséges életmódot szemlél­tető kézműves foglalkozáson is részt vehettek. A mintegy másfélszáz ér­deklődőből igen sokan voltak kíváncsiak a megyei kórház pszichiátriai részlegének osz­tályvezető főorvosa, dr. Ker­tész Ágnes előadására, aki a nem megfelelő étkezés és a lelki bajok közti összefüggés­ről beszélt. Ugyancsak nagy hallgatósága volt dr. Tusori Magdolna háziorvosnak, aki a pszichiátriai betegségek há­ziorvosi gyakorlatban törté­nő megjelenéséről értekezett, vagy a már említett dr. Kovács Dórának, aki a szemproblé­mákról tartott előadást. Dr. Karagity Eliza bőrgyógyász szakorvos, adjunktus a bőr betegségeinek szűréséről szólt és fényvédelmi tanácsadással látta el az érdeklődőket. Gy. L.

Next

/
Thumbnails
Contents