Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-01-21 / 2. szám
2018. január 21, , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Doni áttörés: a földi pokolra emlékeztek A Don-kanyarnál 75 évvel ezelőtt a hazájukért harcoló, életüket adó honvédok emléke előtt tisztelegtek január 12-én a Szent István téri II. világháborús emlékműnél. Hetvenöt év történelmi távlatából azokra az áldozatokra, hősökre emlékezünk, akik 1943. januárjában részt vettek a Don-kanyarnál vívott harcban - kezdte beszédét Kővári Lász- a ló önkormányzati képviselő. A % gazdasági- és pénzügyi bizottság elnöke a körülményeket felidézve emlékeztetett: Magyarország nehezen lépett be a második világháborúba, mert az országnak nem volt érdeke. Sok választása azonban nem volt, mivel egyedül Németország szövetségeseként láthatott reményt arra, hogy az első világháborút lezáró trianoni békediktátum nyomán megcsonkított magyar nemzet újra Nagy-Magyarországgá lehessen. Ennek nyomán, Németország szövetségeseként állították fel 1942-ben a 2. magyar hadsereget, melynek mintegy 200 ezer katonája egy 100 kilométer hosszú szakaszon helyezkedett el a Don-kanyarnál. Sok fiatal honvéd reménykedett abban, hogy túlélhetik az elkerülhetetlen ütközetet, ám 1943. január 12-én a szovjet támadással a pokol indult meg - fogalmazott Kővári László. A magyarok kevésbé voltak felszereltek, mint az ellenség, amely ráadásul háromszoros túlerőben volt, így az áldozatiság és a hőssé válás már a csata előtt elkezdődött. A nehéz körülmények ellenére a 2. magyar hadsereg napokig hátráltatta a szovjetek előrenyomulását, miközben nagy veszteségeket szenvedett. Az ütközetben százezer magyar halt, vagy sebesült meg, illetve esett fogságba - hangsúlyozta a képviselő. Kővári László arról is szólt, hogy a második világháborút követő szovjet uralom alatt a túlélők csak félve beszéltek a Don-kanyarnál történtekről, a rendszerváltozásig pedig szinte egyáltalán nem is lehetett megemlékezni erről az eseményről. Ma már viszont tisztelettel adózhatunk az áldozatok emlékének. „A sok áldozat arra figyelmezteti elsősorban a fiatalokat, hogy sokféleképpen lehet hazafiasán gondolkodni, a Donnál a fiatal katonák az életüket áldozták a hazáért” - mondta Kővári László. Kiemelte, ma is rendkívül fontos a nemzet érdekében való gondolkodás azért, hogy békében élhessünk. A képviselő szerint hiba, hogy Magyarországon 2004-ben megszűnt a sorkötelezettség. Az ország hadserege ugyanis leépült - információk szerint hazánknak jelenleg mindössze hatezer katonája van -, s egy konfliktus esetén nagyon hiányozna az a képzettség, amit a sorkatonai szolgálat alatt lehet megszerezni. „Az ember által csiholt háború, a pusztítás értelmetlensége még 75 év távlatából is borzasztó” - fogalmazott már dr. Kaszó Gyula. A református lelkipásztor hozzátette: „az eltelt idő sem homályosítja el az előre nem vivő áldozatok tényét, a vezetői hiúságból és meggondolatlanságból fakadó indokolatlan emberveszteséget”. A Don-kanyarnál történt és minden más hasonló szörnyűség mozgatórugója mindig elsősorban a vezetők önhitt érvényesülési vágya - mondta Dr. Kaszó Gyula, aki Sámuel 2. könyvének 2. fejezetéből idézett fel példaként egy bibliai korban játszódó csatát. Az ünnepélyes megemlékezés a II. világháborús emlékmű megkoszorúzásával zárult. Önkormányzati képviselők, intézményvezetők, szekszárdi polgárok és diákok helyezték el az emlékezés és a tisztelet koszorúit. A „doni áttörés” 75. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött kegyeleti megemlékezést a város önkormányzata, a Magyar Nemzetőrség Országos Szövetségének Katonai Hagyományőrző Tagozata, valamint a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Szekszárd Megyei Jogú Városi Szervezete és a Babits Mihály Kulturális Központ közreműködésével tartották. A rendezvényen jelen voltak a Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégium honvéd kadétjai is, közreműködött a Muslincák Férfikar, a műsorközlő Orbán György volt. S. V