Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-03-25 / 11. szám
2018. március 25. 13 SZEKSZÁRDI Kiemelkedő eredmények a mezei magyar bajnokságon Kecskeméten rendezték meg Magyarország 110. Mezei Futó Bajnokságát, amelyen rajthoz álltak a Szekszárdi Sportközpont legjobb atlétái is. A versenyt nyugodt szívvel nevezhetjük az ország egyik legrangosabb futórendezvényének, hiszen a 9-10 éves korosztálytól a felnőtt mezőnyig rendeznek itt futamokat. A zord idő ellenére népes mezőny jött össze, több mint 400 sportoló küzdött egymással és az elemekkel. Szembetűnő volt, hogy a Sportközpont Kölyök Atlétika programja milyen sikeres, hiszen nemcsak az idősebbek között, hanem a legfiatalabb korosztályokban is rajthoz tudtak állítani versenyzőket. Indult a szakosztály válogatott futója, Szemerei Levente (képünkön) is, aki kemény és kitartó edzésmunkájának köszönhetően remek második helyezést szerzett a juniorok között. Időeredménye a felnőtt mezőny abszolút harmadik helyére lett volna elég. A fiatal sportoló edzőjével, Szőke Gergővel a nyári junior világbajnokságra készül, ahol 3000 méter akadályfutásban kell felvennie a versenyt a világ elitjével. Kiemelkedő volt a Felki fivérek remek szereplése: Dominik az Ul 1 -es korosztályban aranyérmet szerzett, Benjámin pedig az újoncok között lett ötödik egy roppan erős mezőnyben. Szekszárdi eredmények: U11 (1 km): 1. Felki Dominik. U13 (2 km): 10. Deli Bence, 31. Plesz Gábor, 32. Máté Zsombor (csapat 5. helyezés). Újonc (3 km): 5. Felki Benjámin. Serdülő (4.5 km): 17. Istlstekker Balázs. Junior (8 km): 2. Szemerei Levente. Utánpótlás (8 km): 10. Deák Bálint. - rp-Tovább nőtt a Szekszárdi Műjégpálya látogatottsága Az ezüstérmes csapat tagjai, elöl: Uszléber Máté (kapus). Térdelnek (balról): Sági Gergő, Simon Iván, Szegedi Levente, Ajtonyi Bence, Kiefer Máté, Szegedi Szabolcs. Állnak: Gergely Tibor és Kakas Krisztián edzők, Komáromi Bence, Szilovics Balázs, Dobai Gergő, Szuchovszky Barnabás, Kovács Kornél, Helmrich Ádám, Tokodi Illés és Szuchovszky Tamás. A képről hiányzik: Jáksó Benedek és Sandi Tamás edző. Az egyik legsikeresebb szezonján van túl a Szekszárdi Műjégpálya: a majdnem négy hónapos szezon alatt több mint 21 ezren húztak korcsolyát a megyeszékhely pályáján. Az elmúlt évekhez hasonlóan a szekszárdi óvodáknak és általános iskoláknak ezúttal is lehetőségük volt ingyen látogatni a Szekszárdi Műjégpályát, amit <S nagyon sok intézmény ki is hasz- 2 nált, majdnem 3500 fiatal szállt jégre. A Szekszárdi Sportközpont által indított korcsolyaiskolákban több mint hatvanan tanultak meg biztonsággal mozogni a jégen, mi több, közülük néhány tehetséges gyermek már részt is vett a Szekszárdi Jégmadarak edzésein. A jégpálya március 18-án ugyan bezárt, de a tervek között szerepel egy „in-line” borítás, amin a jégkorong szakosztály sportolói görkorcsolyákon tovább folytathatják edzéseiket. Az első érem A szekszárdi jégkorongsport megszerezte első magyar bajnoki érmét, ami rögtön egy szépen csillogó ezüst lett. A Magyar Jégkorong Szövetség az idei szezonban írta ki először a kölyök (U14) korosztály számára a Kispályás Bajnokságot, aminek lényege, hogy a mérkőzéseket három a három ellen vívják meg a csapatok. A tornán a Szekszárdi Sportközpont jégkorong szakosztálya, a Szekszárdi Jégmadarak csapata a kiváló második helyet szerezte meg. Az aranyérmet a Szombathelyi Pingvinek vihették haza, a dobogó harmadik fokára pedig a Szabolcsi Sólymok állhatták fel. A szekszárdi csapat legeredményesebb játékosa 19 góllal Kovács Kornél lett. Kiélezett bajnokság Az elmúlt héten győztest avattak a 2017/2018-as Városi Amatőr Jégkorong Bajnokságban, amelyet immár 10. alkalommal rendeztek meg. Idén rekordot jelentő nyolc csapat mérte össze tudását a Szekszárdi Műjégpályán, köztük hat szekszárdi és két bajai együttes. A városi bajnokságban egyaránt részt vettek tehetséges amatőrök, a Szekszárdi Jégmadarak U14-es vagy Uló-os csapatának tagjai, valamint lelkes „jégkorongos” szülők is. A döntőt az alapszakasz győztes Totyogó Kacsák és a harmadik helyen végzett Jégmadarak csapata vívta, az aranyéremhez két nyert meccs kellett. A finálé óriási küzdelmet hozott, s végül a mindent eldöntő harmadik összecsapáson 8-7-re a Csanády Ákos, ifj. Csanády Ákos, Falus András, Németh Kristóf, Pilisi Tibor és Sandi Tamás alkotta Jégmadarak csapata nyert. A bronzérem a Bajai Jégtörők együttesének jutott. Végeredmény: 1. Jégmadarak, 2. Totyogó Kacsák, 3. Bajai Jégtörők, 4. Balu-T Jéglovagok, 5. Sápadtarcú Sasok, 6. Nőném Keletném, 7. Vénmadarak, 8. Szekszádi JE. Az alapszakasz gólkirálya ifj. Csanády Ákos (Jégmadarak) lett 49 góllal, az alapszakasz pontkirálya Moser Miklós (Totyogó Kacsák) 61 ponttal. A rájátszás legértékesebb játékosának Németh Kristóf (Jégmadarak) bizonyult. - rip -