Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)
2018-03-11 / 9. szám
2018. március 11. ,. SZEKSZÁRDI VA§ARNAP Szekszárdi szakképzés: rá kell jönni, hogy mi a vendég „sztorija” Általános iskolásként már szalvétákat hajtogatott, de igazából középiskolás korában ismerte és szerette meg a vendéglátást, ahol - megygyőződése szerint - minden az emberi viszonyokról szól. NÁNAI DÁVID ma már a Belvárosi Kávéház és a Belvárosi Vendégház vezetőjeként mesél szakmájáról.- Milyen vendég a vendéglátós egy idegen helyen, mondjuk, egy étteremben? Tud olyankor „civil’’ lenni?- Nyilván ki tudok kapcsolni, de persze azt is „kiszúrom”, ha valami nem szabályszerű, vagy én nem úgy csinálnám. Ugyanakkor ahány hely, annyi szokás. Az iskolában tanítottak ugyan szabályokat, de azt mondhatom: ezek könnyen átjárható, a helyzethez igazodó dolgok, manapság semmi sincs kőbe vésve.- Édesanyja felszolgáló volt, édesapja szakács. Meghatározta ez a pályaválasztást?- Még általános iskolás voltam, amikor már a szalvétákat hajtogattam, úgyhogy viszonylag korán megismertem, milyen a vendéglátós élet. Tény, hogy az iskolaválasztásnál nagy szerepe volt, és egy kis szülői „presszió” is volt, hogy ne csak érettségim legyen, hanem tanuljak egy szakmát - így tettem szakirányú érettségit a Vendéglátó-ipari Szakközépiskolában. Utána elvégeztem a technikumot, ahol igen széleskörű képzés folyt: felszolgáló, szakács, üzletvezető és cukrász képesítést adott. Ezt követően jártam még egy idegenforgalmi szakmenedzser-képzésre a főiskolán.- A szakma szeretetét is családilag örökölte?- Eredetileg nem nagyon akartam ebben a szakmában dolgozni, de a középiskolában találkoztam olyan oktatókkal, akik megszerettették ezt a hivatást. Egészen korán, olyan tizenhat évesen kezdtem a Szász Étteremben dolgozni, és az a légkör, amit ott tapasztaltam, ahogy bántak az emberekkel, ahogy hozzám viszonyultak, ahogy egy rendezvényt lebonyolítottak, végül is azt hozta, hogy ezzel akarok foglalkozni.- Szép szakma az Öné?- Nos, minden vendég más céllal jön be. Nem ugyanaz a feladatom, amikor egy fiatal, első randevús párhoz kell odamennem, vagy egy kisdiákhoz, akinek tán pont annyi pénze van, hogy igyon egy forró csokit, és megint más, amikor egy idősebb házaspárhoz, akik valamilyen gasztronómiai élményért jöttek, és arról mesélek, hogy ez a házilag füstölt libamáj a környéken csak nálunk kapható. Ez akkor szép, amikor az ember viszonylag hamar rájön, hogy mi a vendég célja, és akkor ebben a történetben valamilyen úton-módon részese lehet az egésznek - ilyenkor jó látni a mosolygós arcokat.- Ha jól értem, a kontaktus az alapja mindennek.- Igen, itt az emberi viszonyokról szól minden. Ha rájövünk, hogy a vendégnek mi a „sztorija” az adott pillanatban, és ahhoz kapcsolódni tudunk, akkor abból nagyon szép és jó dolog lehet. Időben fel kell tudni ismerni, ez viszont gyakorlat kérdése.- Mit jelent az, hogy „a vendég sztorija”?- A vendég azért megy be valahova, hogy ott jól érezze magát. Nekem arra kell rájönnöm, hogy ő mitől érezné jól magát. Mindig „bele kell helyezkedni” az adott emberbe, megismerni, hogy mi mozgatja, miért van itt. Van, aki bejön egy gulyáslevesre egy deci borral, leül a sarokba, hogy senki ne szóljon hozzá, mert egész nap olyan impulzusok érik, hogy ez az, ami kikapcsolja. Lehet, hogy rá még mosolyogni sem kell, mert nem erre vágyik. Van, aki viszont szívesen odajön a pulthoz, rendel egy italt, és elmeséli, hogy ez vagy az történt vele. Erre gyorsan rá kell jönni, és ha sikerül, akkor ez egy sikeres folyamat lesz. Arra persze ügyelni kell, hogy az ember az alapszemélyiségét ne ossza meg: ne legyen az, hogy az egyik asztalnál riheg-röhög, a másiknál meg előveszi a felszolgálókendőjét és mosolyog, meg hajbókol, mert akkor hiteltelenné válik.- Kinek való ez a szakma?- Elsősorban olyannak, aki bizonyos helyzetekhez gyorsan tud alkalmazkodni, és aki szereti a változatos munkát, mert minden nap rejteget magában változatosságot. Olyanoknak való, akik nem szeretnek monoton munkát végezni. Minden nap más emberekkel beszélgetek, más feladatom van, más italokat, más ételeket kell készíteni, és ez nem hagyja az embert belefásulni a munkába.- Beosztott tanulói is vannak, akiket mentorál. Nehéz feladat?- Inkább azt mondanám, hogy hálás. Ők más fajta kommunikációs csatornákat használnak, egymás között is másképpen kommunikálnak, és ehhez alkalmazkodni kell. Én azt vallom, hogy nem feltétlenül a szigor az, ami eredményt hoz - a feszültség csak feszült gyereket szül -, tehát egy-egy feladatot megpróbálok inkább könnyedebb hangnemben megfogalmazni. Ha látom, hogy kialvatlan és vasalatlan ingben jön, ami nem megengedett, akkor nem hazaküldöm, hanem félrehívom, és megkérdezem, hogy „nem volt jó éjszakád?” S ha visszakérdez, hogy miért, mondom, hogy „látom, nem volt időd kivasalni az inged” - és megbeszéljük, mit hogyan kellene. Azt tartom szem előtt, hogy a tanulók megszeressék ezt a szakmát. Időről időre jönnek is olyan gyerekek, akik aztán sikerre jutnak a vendéglátásban. - orbán -'■ A Szekszárdi Szakképzé: si Centrum Vendéglátó ; Szakképző Iskolájában : induló képzések/szakmák: • vendéglátóipar (szakgim; názium); pincér, szakács, ■ cukrász (szakközépiskola).
