Szekszárdi Vasárnap, 2018 (28. évfolyam, 1-44. szám)

2018-02-25 / 7. szám

2018. február 25. SZEKSZÁRDI tASMMMP Az egyetem mellett is remekelnek dzsúdósaink Mátics András (balról), Szepesi Dávid edző, Ács Balázs, Szepesi József vezetőedző és Sárecz Márton A szekszárdi cselgáncsozók aranygenerációja - az anya­egyesület nem kis büszkesé­gére - a fővárosban is hallat magáról. Az egyetemi tanulmányok alá­rendeltségében gyakorló Ács Balázs, Berlinger Gábor, Mátics András, Sárecz Márton kvartett olyan eredményeket produkált az év elején rendezett felnőtt válogató versenyeken, amivel felhívták magukra a figyelmet: húsz-huszonegy évesen a fel­nőttek között is nagyszerűen szerepeltek. A sort Mátics Andrással (73 kg) kell kezdeni, aki a januári, győri válogatót megnyerte, a februári, somogyszobi viadalon pedig harmadik lett, s így mo­mentán ranglistavezető. Telje­sítményével a felnőtt válogatott vezetőinek figyelmét is felhívta, és a nemzeti csapat színeiben ott lehet a március elején sorra kerülő prágai Európa Kupán. Úgy hírlik, a nagy négyesből ő az, aki egyetemi tanulmányai mellett a legtöbb időt fordítja a dzsúdóra. Berlinger Gábor (81 kg) egy nagy skalpot is feltűzhetett az övére az első válogatón, ahol a paksiak vb-ötödik klasszisát, Csoknyai Lászlót is el tudta kapni. Bár a folyatás már nem sikerült ilyen jól, a második válogatón - immár 73 kg-ban - elért ötödik helye azonban jelzi, hogy számolni kell vele. Ács Balázs (60 kg) mind­két válogatón az élmezőnyben végzett: Győrben a fináléig menetelt, míg legutóbb az elő­döntőig jutott. A sors fintora, hogy rosszullétek miatt egyik meccsét sem tudta vállalni, ami miatt az elkövetkezendő na­pokban kivizsgáláson esik át. A korábban az ifjúsági olimpiát is megjárt Sárecz Márton (90 kg) a januári válogatón ötödikként zárt, és súlycsoportjában már az első tíz között jegyzik a felnőtt rangsorban. „Nagy öröm ez nekünk ne­velőedzőknek” - kezdte Szepesi Dávid, az OLC T-Trans Gemenc JK edzője. „Hiába csábítják őket a fővárosi klubok, ők csak is a Gemenc Judo színeiben lépnek tatamira, nekünk szállítják a pontokat. Ez alighanem a klub­hűség ritka példája.” Az eredmények még a szek­szárdi trénereket is meglepték. Nem gondolták volna, hogy fele annyi edzéssel ott lehet marad­ni ezen a szinten. A tény min­denesetre jót tesz edzők szak­mai hiúságának, egyúttal jelzi: az általuk oktatott cselgáncs, a „gemences lábtechnika” igazán működőképes. B. Gy Nem adott esélyt a Linz Oda a KSC veretlensége Az ausztriai 6:3-as vereség után nem volt könnyű hely­zetben a női Klubcsapatok Szuper Ligája (KSZL) elődön­tőjének visszavágójára ké­szülő Szekszárd AC asztalite­nisz csapata. A párharc első felvonásán több szoros partit is a linziek nyertek, és szereztek előnyt a keddi, szek­szárdi visszavágóra. A hazaiak abban bízhattak - hogy miként a Bajnokok Ligája berlini mérkőzé­sén meglepték ellenfelüket - egy kevésbé szoros 6:3-as siker zsinó­rban a harmadik KSZL-döntőt érhetett volna. A feltételes mód jelzi: a fordítás elmaradt. Rossz ómen volt, hogy a be­kalkulált páros mérkőzés el­ment - igaz csak 3:2-re veszített a Madarász-Paskuite duó. Halo­­vány reménysugár volt a szek­szárdi feltámadásra Madarász Dóra 3:2-es sikere Chang ellen. A linziek legjobbja, Polcanova simán verte a Paskuite-t, majd Mihajlova maradt higgadt, és 2:2 után behúzta a döntő szettet Bergström ellen. Összesítettben ugyan 3:2-re vezetett a SZAC, ám a betegséggel küszködő Ma­darász több meccset nem vállalt, és Mihajlova sem volt egészséges. Ez a Polcanova és Chang elleni meccseken ki is jött, a Madarász helyére becserélt Bálint Berna­dett pedig jól küzdött ugyan, de meccset nyerni nem tudott. A linziek 6:2-re nyertek, a Szek­szárd a bronzéremért játszhat.- Ez a valós helyzet. A Linz ezzel a trióval erősebb nálunk, főképp így, hogy kulcsembere­ink nem voltak teljesen egészsé­gesek a visszavágóra. Most már a magyar bajnokságra koncent­rálunk, az új rendszerben is szeretnénk megvédeni a baj­noki címünket - értékelt Szily György edző. B. Gy. Az Európa-bajnoki selejtezők miatti bajnoki szünetet köve­tően szerda este Zalaegersze­gen lépett pályára az Atom­erőmű KSC Szekszárd, és 11 pontos vereséget szenvedett. Nem ígérkezett könnyűnek a szekszárdiak zalai „kirándulása”, hiszen a hazaiak otthon minden csapatra veszélyesek, másfelől a KSC hat játékosa szerepelt ha­zája nemzeti együttesében, így Djokics Zseljko vezetőedző ta­nítványai csak keveset készül­hettek együtt. Az atomosok nem találták a ritmust, a válogatottban remeklő Studer Ágnes és Tej a Obiak játékán is látszott a fáradt­ság - utóbbi ezúttal mindössze 2 pontig jutott -, így a Parker vezérelte Egerszeg elvette a KSC veretlenségét (68-57). A tovább­ra is éllovas Szekszárd legjobbja a 14 pontot és 10 lepattanót szerző Erica McCall volt. Ezen a találkozón mutatko­zott be a szekszárdiak új igazo­lása, a portugál Márcia Patricia Silva da Costa. A 28 éves hátvé­det Maja Erkic helyére igazolta a klub. A balkezes játékos a KSC korábbi Európa Kupa ellenfele, a Gdessa Barreiro csapatában 17,7 pontot átlagolt a kupaso­rozatban. A válogatott kosaras, aki az idény végéig írt alá szer­ződést, a zalaiak ellen 4 pontot szerzett. SZV

Next

/
Thumbnails
Contents