Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-10-29 / 38. szám

m SZEKSZÁRDI VASARNAP 2017. október 29. „Átjáróház, tranzitország lennénk” Európa bajban van: a konti­nensre zúduló, egyre mar­kánsabb embertömeg és az elhibázott brüsszeli migráns­­politika miatt. Erről a témá­ról ejtett szót Horváth István és Bánki Erik országgyűlési képviselő a nemzeti konzul­tációs fórum tolna-mözsi ál­lomásán. Az október 20-i összejövete­len Horváth István az „őcsényi migránsnyaraltatási ügyben” abbéli véleményének adott hangot: a média tudatosan pro­vokálta, hergelte és zaklatta az embereket, emellett pellengérre akarta állítani a falubelieket. A honatya úgy véli, kulcskér­dés, hogy meg tudjuk-e védeni Magyarországot, kultúránkat, identitásunkat tőlünk idegen kultúráktól, mivel a nyugat-eu­rópai folyamatok beláthatatlan következményekkel járnak. „Tenni kell valamit, hogy a má­ban őrizzük meg unokáink jö­vőjét” - mondta az államtitkár, aki szerint ezért fontos, hogy az emberek kitöltsék és vissza­küldjék a Soros-tervről indított nemzeti konzultációs ívet. Bánki Erik kormánypárti országgyűlési képviselő szerint döbbenetes, hogy a hazai ellen­zék álproblémaként közelített a migránshelyzet felé, holott a ve­szély nyilvánvaló. Mint ismert, a bevándorlók tömeges Európára zúdítása mögött Soros György ügyködik, aki bevallottan egy­millió migránst akar ránk eről­tetni évente. Tervét itthonról az ellenzék nagy része támogatja.- Soros emberei Brüsszelben le akarják bontani a magyar ke­rítést és kvótákkal szétosztani a migránsokat - világított rá Bánki. A parlament gazdasági bizottságának elnöke leszögez­te: az Európába érkezők 92%­­a gazdasági bevándorló. A szekszárdi születésű politikus kifejtette: 2015 óta 350 ember vesztette életét a bevándorlók okozta terrorcselekményekben, emellett nők és gyerekek száza­it molesztálták. Bánki szerint Európában a veszélyre először a kommunizmust átélt viseg­rádi országok „ébredtek rá”, hiszen Nyugat-Európa a II. vi­lágháború utáni „nagy jólétben elszokott a váratlan dolgoktól”. Most viszont erősödnek a kon­zervatív és radikális pártok, akik ugyanazt a politikát vall­ják, mint a magyar kormány - tette hozzá. Horváth István azzal egészí­tette ki az elhangzottakat: „ne feledjük, ha Gyurcsány Ferenc lenne hatalmon, ma átjáróház és tranzitország lennénk”. Gy. L. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat „A” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS „B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Szekszárd Megyei logú Város Ön­­kormányzata az Emberi Erőfor­rások Minisztériumával együtt­működve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2018. évre a Bursa Hunga­rica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2017/2018. tanév második és a 2018/2019. tanév első félévére vonatkozóan. Az ösztöndíjpályázatra azok a Szekszárd Megyei fogú Város Ön­­kormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók je­lentkezhetnek, akik felsőoktatási in­tézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mes­terképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmá­nyaikat. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: • a Magyar Honvédség és a rend­védelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses állomá­nyú hallgatója, • doktori (PhD) képzésben vesz részt, • kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban és/ vagy vendéghallgatói képzésben vesz részt. A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő be­nyújtásának határideje: 2017. no­vember 7. A pályázatot az EPER-Bursa rendszerben kitöltve, véglegesít­ve, onnan kinyomtatva, aláírva a Szekszárd, Vörösmarty u. 5. (I. emelet 113 sz. irodában) kell be­nyújtani. Részletes pályázati kiírás meg­található: • Polgármesteri Hivatal Ügyfélszol­gálat Szekszárd, Béla király tér 8. • Polgármesteri Hivatal Humánszol­gáltatási Igazgatóság Szociális Osz­tály Szekszárd, Vörösmarty u. 5. • www.szekszard.hu Információ: László Györgyi 7100 Szekszárd, Vörösmarty u. 5. (I. emelet 113. sz. iroda) Telefon: 74/319-051; 74/311-630 www.szekszard.hu Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága Szekszárd Megyei Jogú Város Ön­­kormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrende­let alapján ezennel kiírja a 2018. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ön­­kormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. Az ösztöndíjpályázatra azok a te­lepülési önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelent­kezhetnek, akik: a) a 2017/2018. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló közép­­iskolások; vagy b) felsőfokú diplomával nem ren­delkező, felsőoktatási intéz­ménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2018/2019. tanévtől kezdődő­en felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osz­tatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: • a Magyar Honvédség és a rendvédel­mi feladatot ellátó szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója, • doktori (PhD) képzésben vesz részt, • kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban és/vagy vendéghallgatói képzésben vesz részt. A pályázók közül csak azok része­sülhetnek ösztöndíjban, akik a 2018. évi felvételi eljárásban először nyer­nek felvételt felsőoktatási intézmény­be, és tanulmányaikat a 2018/2019. tanévben ténylegesen megkezdik. A pályázat rögzítésének és az ön­­kormányzathoz történő benyújtásá­nak határideje: 2017. november 7. A pályázatot az EPER-Bursa rend­szerben kitöltve, véglegesítve, onnan kinyomtatva, aláírva Szekszárd, Vö­rösmarty u. 5.1. emelet 113. számú irodában kell benyújtani. Részletes pályázati kiírás meg­található: • Polgármesteri Hivatal Ügyfélszol­gálat Szekszárd, Béla király tér 8. • Polgármesteri Hivatal Humánszol­­gáltatási Igazgatóság Szociális Osz­tály Szekszárd, Vörösmarty u. 5. • www.szekszard.hu Információ: László Györgyi 7100 Szekszárd, Vörösmarty u. 5. (I. eme­let 113. sz. iroda)Tel.: 74/319-051; 74/311-630; www.szekszard.hu Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents