Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-02-05 / 4. szám
2017. február 5. 13 SZEKSZÁRDI WMI A Divízió kettőben folytatják a Rosszcsontok Szabó Ferenc (jobbról) és Zilai János hallgatja az edzői instrukciókat Két hete kezdte meg a felkészülést az új idényre a Szekszárd Bad Bones amerikai-futball csapat, amely április elején hazai környezetben kezdi meg a pontvadászatot - idén egy osztállyal lejjebb. Az elmúlt idényben, a Divízió I-ben szereplő Rosszcsontok magabiztosan meneteltek egészen az elődöntőig, a fináléba kerülés azonban már nem sikerült a szekszárdi gárdának, amely végül a harmadik helyen zárta bajnokságot. A Gladiators elleni, hosszabbítással végződő találkozón már nem lehetett ott a Bad Bones soraiban Szabó Ferenc, aki az utolsó csoportmeccs utolsó másodpercében szenvedett vállsérülést. A Rosszcsontok 21 -ese, a klub elnöke így csak a pálya széléről figyelhette, hogy társainak nem sikerül kivívniuk a döntőbejutást, s az oly annyira áhított aranyérem ezúttal is más nyakába kerül...- A sérülés intő jel volt, ezért döntöttem úgy, hogy befejezem az aktív játékot - mondja Szabó Ferenc, akinek február 10-én műtik a vállát. - Nem csak én hiányzóm majd a tavalyi keretből, hiszen igen markáns változások történtek a csapat életében. Távozott a vezetőedző, Sződy Ferenc és segítője, Kovács Sándor is, de a gárda alapemberének számító Gyarmati Máté és Novakov Dávid sem marad. A tehetségesebb játékosaink, mint Zilai János vagy Hollósy Kunó pedig a kiemelt bajnokságban (HFL) szereplő dunaújvárosiakat erősíti az új idényben. Pedig tervben volt, hogy a Bad Bones a játék őshazájából, a tengerentúlról igazolna edzőt, irányítót és futójátékost, de ebből végül semmi sem lett, a csapat pedig jövőre egy osztállyal lejjebb próbál szerencsét. Miután több magasabban jegyzett gárda is visszanevezett a Divízió Il-be, így a tavaly a junior bajnokságban edződő tehetséges fiatalok igen erős mezőnyben bizonyíthatnak. Korábbi falemberek tértek viszsza, Gyurkó Lászlóval és Amrein Attilával pedig a támadó szekció erősödött.- A csapat két hete kezdte el az erőnléti edzéseket Szabó Judit fitnesz tréner irányításával, és ahogy az időjárás engedi - de legkésőbb március elején - a fiúk már a pályán gyakorolják a játékokat - folytatja Szabó Ferenc. - A szakmai munkát a gárda korábbi trénere, Laczkó Ernő Márton irányítja. A támadósorral a térdműtét előtt álló Greiling Mihály foglalkozik, míg a védekezést Vidák Szabolcs vezetésével gyakorolják a megfiatalított Rosszcsontok. A szövetségben elkészítették a bajnokság sorsolását. A Szekszárd Bad Bones a Budapest Titans, a Tatabánya Mustangs és a Boda Troopers mellett a Szombathely és az Újpest Bulldogs ellen játszik majd. A szezon első mérkőzését április 2-án, hazai környezetben a Troopers ellen vívják a Rosszcsontok.- Amikor nyolc évvel ezelőtt elindítottuk az amerikai-futball csapatot, bíztam benne, hogy lesz a dolognak egy olyan íve, felfutása, hogy idővel majd magasabb osztályban is megmutathatjuk magunkat, a legjobbak között is éremért, bajnoki címért csatázhatunk - mondja az elnök, aki két hónappal az előző idény vége előtt benyújtotta lemondását, de azt az egyesület közgyűlése nem fogadta el. - Én az elmúlt években sok mindent alárendeltem a Bad Bones sikerének, rengeteg energiát fordítottam a gárdára, s miután ezt az „alázatot” nem mindig kaptam vissza a csapat játékosaitól, így fogalmazódott meg bennem, hogy lemondjak az elnökségről. Látom viszont, hogy több városban is haldoklik a sportág, mert nincs egy olyan eltökélt, karizmatikus vezető, aki összefogná a csapatot, így végül maradtam. S bár játékosként már nem, sportvezetőként továbbra is a Rosszcsontokat segítem - zárta gondolatait Szabó Ferenc, aki játékosként öt és fél szezont húzott le az együttesnél. A Divízió II-ben megszerzett ezüst után szeretett volna aranyéremmel búcsúzni, így játékosként maradt benne némi hiányérzet.-fl-Valentin nap alkalmából ismét „könyves vakrandi” a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtárban. 2017. február 13-án, hétfőn egész nap várják olvasóikat a titokzatos olvasnivalók. A „pártában maradtak” szerdán még elvihetők. ii&ííiíiC fEjfjfúJyEjfji ídfiDTíúkrjS Február 10-től, péntekenként 4 19:30 órakor a Szekszárdi SZC (volt 505-ös) „A" tornatermében. Tánctanár: Orbán Ferenc Telefon: +36-20/980-77-52 E-mail: oferi65@gmail.com • info@gemenctancsportegyesulet.hu Az U9-es korosztályban az MTK, az UlO-eseknél a Videoton végzett az első helyen a szekszárdi városi sportcsarnokban megrendezett III. Horfer Serleg teremlabdarúgó-tornán. A házigazda szekszárdiak mindkét korcsoportban az ötödik helyen zártak. Az UFC játékosai közül Tóth Bálint, Kiss Boldizsár, Budai Dominik és Galambos János vehetett át különdíjat.