Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-10-08 / 35. szám

2017. október 8. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Jegyzői fórum Megújul a Babits- és a Garay általános iskola Eredményes szakmai tanácsko­zást tartott a Megyei Jogú Váro­sok Szövetsége (MJVSZ) Jegyzői Kollégiuma kedden és szerdán, Szekszárdon. A kétnapos ülésen öt napirendi pontot tárgyaltak - mondta el szerda délután a pol­gármesteri hivatalban tartott saj­tótájékoztatón dr. Szekeres Antal, Debrecen jegyzője, a Jegyzői Kol­légium elnöke. Ezek között szere­pelt a közel öt éve megalkotott, s most aktualizálásra érett önkor­mányzati törvény is. A napirendi pontok között volt a jövő évi országgyűlési választásokhoz kapcsolódó fel­adatok, határidők áttekintése, emellett az információszabad­ság és az adatvédelem kérdés­körével, valamint a Központi Címregiszter működésével, az elektronikus iratkezelés lehető­ségeivel foglalkoztak, de a nagy­városi egészségterv is a kétna­pos szakmai tanácskozás témája volt. Dr. Szekeres Antal szerint minden témában sikerült egy­séges álláspontot kialakítani. Dr. Molnár Kata, Szekszárd város jegyzője örömét fejezte ki, hogy az MJVSZ Közgyűlésének tavaszi ülése után most a jegyzői kollégium tanácskozásának is helyet adhatott a város. S. V SZEKSZÁRDI tankerületi KÖZPONT Közel 270 millió forintból újul meg a szekszárdi Babits Mihály és a Garay János Álta­lános Iskola. Az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma (EMMI) tavasszal írt ki két pályázatot olyan általános iskolák felújítására, ahol alsó- és felső ta­gozat is működik, illetve melyek­ben adott a megfelelő gyermek­létszám - kezdte a fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatót Horváth István országgyűlési képviselő hétfő reggel Szekszárdon. Mint mondta, miután áttekin­tették a település- és intézmény­­vezetőkkel a lehetőségeket, a Szekszárdi Tankerületi Központ tizenegy pályázatot nyújtott be, melyek mindegyike támogatást nyert. Ennek nyomán tíz telepü­lésen tizenegy általános iskola újul meg, összesen mintegy 1,2 milli­árd forint értékben. Szekszárdon a Babits Mihály Általános Iskola és Garay János Általános Isko­la és Alapfokú Művészeti Iskola rekonstrukcióját végzik el közel 136-, illetve 134 millió forintból. A Babitsban tíz tanterem, két szertár, három kistanári és az orvosi szoba újul meg bútor­zattal együtt. Emellett az összes szinten megtörténik a vizesb­lokkok rekonstrukciója, illetve akadálymentesítik a földszinti mellékhelyiséget és a könyvtá­rat, amely szintén teljesen meg­újul. Ugyancsak javításokat vé­geznek el az iskolaépület külső homlokzatán és ereszein is. A Garay iskolában többek kö­zött három földszinti tanterem, a tankonyha, valamint a technika és a csoportfoglalkoztató terem, illetve a tanári szoba felújítását végzik el, de új bútorzatot is beszereznek. Ezen túlmenően a földszinten kialakítanak egy aka­dálymentes mosdót és egy tánc­termet is létrehoznak. Emellett megtörténik a képzőművészeti tanszak épületének belső átala­kítása, felújítása, a belső udvaron pedig multifunkciós sportpályát és parkos részt alakítanak ki. A munkálatok a jövő év elején kez­dődhetnek el és október végéig kell befejezni azokat. Gerzsei Péter, a Szekszárdi Tan­kerületi Központ igazgatója em­lékeztetett: a kormány 2013-ban azt tűzte ki célul, hogy minden gyermek egyenlő feltételek mel­lett tanulhasson Magyarországon. Hangsúlyozta, az iskolaépületek felújítása nyomán nagy előrelépés történik ezen a területen. A szekszárdi tankerületben nemcsak a fenti két iskola újul meg. Tíz településen összesen ti­zenegy általános iskola rekonst­rukcióját végzik el mintegy 1,2 milliárd forintból. S. V. NÉVNAP-TÁR Október 8. (vasárnap) - Koppány Koppány: török-magyar eredetű; jelentése: méltóságnév. Október 9. (hétfő) - Dénes Dénes: görög eredetű; jelentése: Dionüszosznak, a bor és a szőlő istenének ajánlott. Október 10. (kedd) - Gedeon Gedeon: héber eredetű; jelentése: harcos, vágó, romboló. Október 11. (szerda) - Brigitta, Gitta Brigitta: óír eredetű; jelentése: erős, erényes. Gitta: óír-német eredetű; jelentése: erős, erélyes. Október 12. (csütörtök) - Miksa Miksa: a Mikhál (ma: Mihály) önállósult becézőjéből. Október 13. (péntek) - Kálmán, Ede Kálmán: török-magyar eredetű; jelentése: maradék. Ede: az Edvárd német rövidüléséből önállósult; jelentése: a birtokát megőrző. Október 14. (szombat) - Hetén, Heléna Helen: a Heléna angol és francia formájából. Heléna: görög eredetű; jelentése: vitás, (talán: nap, hold). 4iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiimimiiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiu 1 SZEKSZÁRD VÁRHATÓ IDŐJÁRÁSA | I Október8. *-| közepesen felhős | kb. 1 mm I (vasárnap) zápor | szeles nap I________________________ max. 17°, min. 7^_ _____| 1 Október 9. 1 (hétfő) 1»*. zápor 1 kb. 3 mm eső | hidegfront erős széllel max. 16°, min. 9° 1 Október 10. 1 (kedd) közepesen felhős max. 17°, min. 4° 1 Október 17. 1 (szerda) gyengén felhős max. 18°, min. 5° 1 Október 12. 1 (csütörtök) & gyengén felhős max. 19°, min. 5° 1 Október 13. 1 (péntek) e gyengén felhős max. 19°, min. 6° f i I Október 14. zápor 1 (szombat) * 4 max. 20°, min. 8° E Forrás: idokep.hu/szekszard ® = Hllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllir

Next

/
Thumbnails
Contents