Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-10-01 / 34. szám
^ SZEKSZÁRDI VA§ARMAP 2017. október 1. A Fekete tengerhez kirándultak FOTÓ: SZV Élménydús tengerparti üdülésen vettek részt szekszárdi értelmi fogyatékos fiatalok az ÉFOÉSZ helyi szervezete koordinálásában. A lugosi Gyermek Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központnak a Fekete-tenger melletti Costinesti városában található üdülőjéhez nyolc tizenéves fiatal utazott el kísérőkkel - tájékoztatott dr. Garay Zoltánné. A szervezet városi elnöke hangsúlyozta: a résztvevők értelmileg enyhe és középsúlyos fokban, halmozottan sérült fiatalok voltak. A program egy, a szekszárdi önkormányzat által nyert pályázat segítségével valósult meg. Az ÉFOÉSZ júliusban Siófok-Sóstón cseretábort szervezett a román fél számára. Gy.L. (A gyerekek utazását Szekszárd és Tolna megye önkormányzata, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az SZ+C Stúdió Kft., valamint a Twickel Szőlőbirtok támogatta.) Tolna megye egyik legnagyobb élelmiszer nagykereskedése felvételt hirdet KIEMELT BÉREZÉSSEL az alábbi pozíciókra: RAKTÁRVEZETŐ Főbb feladatok, munkák: • Beérkezett áruk átvétele készletezése. • Megrendelt termékek komissiózása, kiadása. • HACCP rendszer működtetése a raktár területén. • Időszakos leltár koordinálása. RAKTÁROS (4 fő) több műszakos munkarendben Feladatok: • A megrendelt áruk összekészítése szállításra. • Raktári rend fenntartása. • Időszakos leltározás. Mindkét állásnál nagy előnyt jelent a hasonló területen szerzett tapasztalat. ÉRDEKLŐDNI: 08:00-20:00 óráig a +36-30/3944-025-ÖS telefonszámon lehet. (02675) HIRDETMÉNY Szekszárd Megyei Jogú Város lakossága részéről az utóbbi időben több zajjal kapcsolatos panasz, bejelentés érkezett, melyek indokolttá teszik Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a zajvédelemről szóló 12/2011. (III. 9.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.), különösen a magánszemélyek háztartási igényeit kielégítő, zajjal járó tevékenységekkel kapcsolatos (pl.: sport, játék, tűzijáték, robbanómotoros kerti gép üzemeltetése, szivattyúzás, favágás, fűrészelés, háziállat-tartás, fúrás, vésés, kalapálás, építkezéssel, lakásfelújítással kapcsolatos tevékenységek, zenélés vagy médiahallgatás, stb.) szabályainak felülvizsgálatát. Az Ör. a nagy zajhatással járó kertépítési, zöldfelület-fenntartási munkák végzésére vonatkozóan határoz meg időbeli korlátot. A rendeleti szabályozás szerint: „6. $ (1) Magánszemély a tulajdonában, használatában lévő ingatlanon háztartási igényeit kielégítő kertépítéssel és zöldfelület-fenntartással kapcsolatos, zajt keltő tevékenységet (pl: motoros fűnyírás, motoros fakivágás, kerti traktor működtetése, stb.) - a rendkívüli kárelhárítás esetét kivéve (pl. veszélyesnek ítélt fa kivágása) - nem végezhet: a) nyári időszámítás szerinti időszakban: aa) munkanapokon 21:00 óra és 07:00 óra között, ab) munkaszüneti napokon 21:00 óra és 08:00 óra között. b) téli időszámítás szerinti időszakban: ba) munkanapokon 19:00 óra és 07:00 óra között, bb) munkaszüneti napokon 19:00 óra és 08:00 óra között.” A lakosság szélesebb körének jogait, kötelezettségeit érintő önkormány- Dr. Molm zati rendeletről lévén szó, annak módosítása során az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata értelmében kétfordulós - előbb az előterjesztés elveit, majd az elvekre épülő előterjesztést megvitató - tárgyalásra kerül sor. A szekszárdi polgárok véleményének megismerése, a lakosság nyugalmát leginkább zavaró zajhatások feltérképezése céljából a rendeletmódosítás előkészítése során lehetőséget biztosítunk arra, hogy az Ör. fenti szabályozásával kapcsolatosan véleményt nyilvánítsanak, illetve javaslatot tegyenek zajhatással járó további tevékenységek (pl. a szokásosnál nagyobb zajhatással járó háztartási gépek, a lakás felújításával, helyreállításával kapcsolatos berendezések használatának) időbeli korlátozására és a jelenlegi előírások módosítására. A véleményezés határideje: 2017. október 15. A rendelet módosításával kapcsolatos véleményeket, javaslatokat az alábbi cimekre juttathatják el: rendelet@szekszard. hu, illetve személyesen, vagy postai úton a Polgármesteri Hivatalba (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.). A beérkező észrevételeket, javaslatokat összegyűjtjük és feldolgozzuk. A feldolgozott adatok alapján összefoglalót készítünk, mely az önkormányzati rendelet-tervezettel együtt a Közgyűlés elé kerül beterjesztésre. A rendelet-tervezet I. fordulós változatát a Közgyűlés előreláthatólag 2017 októberi rendes ülésén tárgyalja. Az önkormányzati rendelet hatályos szövege a www.szekszard.hu/ szekszard/UserFiles/File/kozugyek/ onkormanyzat/onkormrendeletek/ 2016/20160615/R11012m3.pdf helyről letölthető. Segítő közreműködésüket előre is köszönjük.