Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-09-03 / 30. szám
2017. szeptember 3. 17 Lajos felügyelő a népes gyülekezet előtt méltatta a kántor példaértékű életútját. November 5. A metodisták Munkácsy utcai templomát 25 évvel ezelőtt Gyurkó József lelkész szentelte fel, 2016-ban pedig az Országos Hálaadó Nap alkalmából fia, Gyurkó Donát adott hálát az eltelt 25 évért. X. Sport Január 8. Kőbányán rendezték a terep (Cyclo-Cross) OB-t, amelyen a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület sportolói két érmet szereztek: Az U 13-as korcsoportban 2. Bán Benedek, U17- ben 3. Fábián Csongor. Január 16.-17. alkalommal rendezte meg a 25 éves Ifjúsági Unió a Bartina teljesítménytúrát a Szekszárdi-dombságban, több mint 1300 résztvevővel.- Évzáró-évadnyitó közgyűlését tartotta a Szekszárdi Kajak-Kenu SE a Fritz Pincészetben. Az est vendége, Storcz Botond, korábbi sokszoros világbajnok kajakozó, a felnőtt válogatott vezetőedzője így nyilatkozott: „Le a kalappal előttük”. Január 17. A megyeszékhelyen az atlétika sportág képviselői úgy határoztak, hogy egyesítik a két szakosztályt, és a jövőben a Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft. kötelékében, közösen gazdagítják városunk sportéletét. Február 1. Az Atomerőmű KSC Szekszárd NB I-es női felnőtt kosárlabda csapata irányítását Djokics Zseljko, (korábban a PEAC Pécs trénere) vette át Magyar Gergely edzőtől. Február 27. Budapesten rendezték meg a 2016. évi HDH-IAA Történelmi Teremíjász Európa-bajnokságot. Az Alisca Nyilai Íjász Egyesület versenyzői kiválóan szerepeltek. Barta Nikolett 1., Barta Viktória 3., Varga Alexandra 3. helyet szerzett. Február 28. Ezüstérmet szerzett Erdélyi Zoltán (Szekszárdi Sportközpont Nkft.) távolugrásban a felnőtt Fedett Pályás Atlétikai Országos Bajnokságon. Február Szemerei Levente, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium 10. a osztályos tanulója Budapesten, a Magyar Fedett Pályás Iijúsági és Junior Atlétikai Országos Bajnokságon első lett 1500 és 3000 méteren. Március 4-11. A budapesti SYMA Csarnok adott otthont az Országos Szenior Atlétikai Fedett Pályás Bajnokságnak, míg az Országos Téli Dobó Bajnokságot az Ikarus pályán rendezték. A Szekszárdi Szenior Club tagjai összesítve: 6 magyar bajnoki arany-, 14 ezüst-, és 7 bronzérmet szereztek. Érmesek: Férfiak: 60m M65 2. Balog István, M70 1. Meleg Imre, 2. Lóki Ferenc, 200m M60 3. Dr. Péntek Imre, M70 2. Melegh Imre, 3. Lóki Ferenc, 400m M45 1. Szegedi Gábor, 1500m M50 3. Musch Zsolt, M65 2. Novikov József, M70 3. dr. Soós László, 3000m M70 2. dr. Soós László. Távolugrás M45 2. Szegedi Gábor, M65 2. Balog István, M70 1. Melegh Imre. Hármasugrás M65 3. Honti József. Súlylökés M65 2. Ruzsinka István. Nehézkalapács M60 2. dr. Péntek Imre, M65 3. Ruzsinka István, Kalapács M60 2. dr. Péntek Imre, M65 2. Ruzsinka István. Diszkoszvetés M60 2. dr. Péntek Imre, M65 3. Ruzsinka István, M70 2. Bucsányi Kálmán. Nők: 3000m W45 2. Cser Katalin. Súlylökés W55 3. Jéhn Katalin, W60 3. László Zsuzsanna, W65 1. Bárdos Erzsébet, W75 1. Oláh Annamária. Diszkoszvetés W60 1. László Zsuzsanna. Március Szemerei Levente Mezei Futó Országos Ifjúsági Bajnokságon 1. helyet szerzett Kecskeméten. Április 23. A Sportélmény Alapítvány 10. alkalommal rendezte meg a nagysikerű, futást népszerűsítő, tömegsport lehetőséget biztosító, a nemzetközivé bővült Domaine Gróf Zichy Futóversenyt. Április 10. A 13. Nemzetközi Sajó Péter emlékversenyen a Szekszárdi Szabadidős KE versenyzői által elért eredmények. Egyéni időfutamban az U13 korcsoportban 2. Bán Benedek. Amatőr férfiak; 1. Balás Attila, 2. Deák László, 3. Balázs Tibor Országúti mezőnyversenyben U13-ban 1. Bán Benedek, U 15-ben 2. Zádori Zalán, U17-ben 3. Fábián Csongor. Amatőr férfiak 3. Deák László, Szenior II. korcsoportban: 1. Balás Attila, Szenior Ill-ban 1. Balázs Tibor, 2. Szabó Lajos. Április 17. Második alkalommal rendezték meg Szekszárdon, a sportcsarnok küzdőterén „A Sport Legyen a Tied!” programot. A közel 800 általános iskolás diáknak 13 sportág mutatkozott be: asztalitenisz, atlétika, cselgáncs, kajak-kenu, karate, kézilabda, kosárlabda, kungfu, röplabda, sportlövészet, tenisz, tollaslabda, torna, vívás és az úszás mozgásanyagával. Április 22. Harmadik helyezést ért el a Veszprémben megrendezett Egyetemi - Főiskolai Tollaslabda Bajnokságon Johan Fanni, a PTE KPVK másodéves tanító szakos hallgatója. Május 1. A női asztalitenisz Extraliga alapszakasza után a négyes döntőt (Final Four) is megnyerte a Szekszárd AC együttese. Ezzel az eredménnyel története során először ünnepelhetett bajnoki címet. A női Extraliga döntőt nyert csapat tagjai: Madarász Dóra, Lovas Petra, Li Fen, Yu Yang. Május 6. Kizakisz Georgiosz Nikolaosz lett az újoncok (Ull) országos asztalitenisz bajnoka, így ő Szekszárd város és Tolna megye eíső fiú asztalitenisz magyar bajnoka. Edzője: Kizakisz Georgiosz. A Szekszárd AC igazolt játékosaként eredményei alapján meghívást kapott a Magyar Asztalitenisz újonc válogatottjába és részt vett Schiítigheim-ben (Franciaországban) 2016. augusztus 26-28. között megrendezett Euro Mini Champs (újonc fiú egyéni mini) Európa-bajnokságon. Nikosz a 128 induló közül a legjobb 50-ben végzett a 2005- ös születésűek között. Május 7. A „7. Tolle Borvidék Félmaraton”, a megye legnagyobb amatőr sporteseményére több mint 2000 profi sportoló és amatőr futó nevezett. Május 20-22. Győrben rendezték a kajak-kenu maraton magyar bajnokságot, amely az ifjúsági, U23-as és felnőtt futamokban egyben európa-bajnoki válogató verseny is volt. 1. Nagy Viktória (lány ifjúsági KI), 1. Nagy Viktória - Korsós Zsófia (női, if., K2). 2. hely: Balogh Zsófia (lány ifjúsági KI), 3. Balogh Zsófia (női felnőtt páros), 2. Nagy Kristóf (ifjúsági, maraton), 3. Korsós Zoltán (ifjúsági, maraton), 3. Mercz Marcell és Müller Dániel (serdülő), 3. Takács Márk és Horváth Ádám (páros), 3. Csizmazia Dóra (kölyök lány), 3. Müller Bence (kölyök fiú), 3. Buri Petra (legkisebb korcsoport). Május 27-29. 42. alkalommal rendezték meg a Sygnus Gemenc Nagydíj nemzetközi országúti kerékpáros versenyt. Eredmények: U13, fiúk: 1. Bán Benedek (Szekszárdi Szabadidős KE) U15, fiúk: 1. Mészáros Bence (Szekszárdi Kerékpáros SE), 17, fiúk: 1. Schneider Sebestyén (Szekszárdi SZKE), Amatőr, 17 év felett: 1. Liska Gergely, Master3: 1. Balázs Tibor (Szekszárdi Szabadidős KE). Május Szemerei Levente a Budapesten az országos váltóbajnokság 4x1000m I. helyezett csapat tagja volt. Június 2. A Kihívás Napja, amely szerint érdemes tenni az egészséges életmódért, programhoz számos óvoda, iskola, egyesület és intézmény csatlakozott. A szervező Szekszárdi Sportközpont közlése szerint a városban 22 ezer negyedórás aktivitást regisztráltak, s ezzel a VI. kategóriában országosan az 5. helyen végeztek. Június 18. A Szekszárdi Fáklya SE országos szintű integrált asztalitenisz versenyére 27 településről 71 fő érkezett. Hazai siker két kategóriában született. Wittinger Jánosné női egyesben harmadik, Tóth András és Szatmári Zoltán pedig a második és a harmadik helyet szerezte meg az „amatőr” kategóriában. Az egészséges sportolókkal egy mezőnyben öt fogyatékkal élő sportoló vett részt a versengésben. Június 25. Budapesten a Szenior Atlétikai OB-n a szekszárdi Szenior Atlétikai Club 16 magyar bajnoki címet, 12 második és 4 harmadik helyet szerzett. Férfiak: 100m M65 1. Balogh István, M70 1. Lóki Ferenc, M75 1. Melegh Imre, 200 m M70 1. Lóki Ferenc, 800 m M50 2. Musch Zsolt, 1500 m M50 2. Musch Zsolt, 5000 m M70 3. dr. Soós László, 300 m gát M65 1. Honti József. Súlylökés M65 1. Farkas Ödön, M80 1. Doszpod András. Diszkosz M60 3. dr. Péntek Imre, M65 3. Halász József, M80 1. Doszpod András. Kalapács M60 2. dr. Péntek Imre, M65 2. Ruzsinka István, M80 1. Doszpod András. Nehézkala„ SZEKSZÁRDI VASÁRNAP pács M60 2. dr. Péntek Imre, M65 2. Ruzsinka István, M80 1. Doszpod András. Gerelyhajítás M65 2. Farkas Ödön, M80 1. Doszpod András. Nők: 400m W55 2. Jéhn Katalin, 5000m W45 2. Cser Katalin. Súlylökés W55 2. Jéhn Katalin, W75 1. Oláh Annamária. Diszkoszvetés W55 1. Jéhn Katalin, W65 3. Bárdos Erzsébet, W75 1. Oláh Annamária. Gerelyhajítás W55 1. Jéhn Katalin, W60 2. László Zsuzsa. Kalapácsvetés W65 1. Bárdos Erzsébet, W75 1. Oláh Annamária. Június 23. Hat érmet gyűjtöttek a szekszárdi Szabadidős KE felnőtt és utánpótlás korú bringásai a debreceni időfutam- és országúti magyar bajnokságon. Időfutam: U13 (6 km): 3. Bán Benedek. U15 (10 km): 1. Lévai Barnabás. Master 2 férfi (19 km): 1. Balás Attila, Master 3 férfi (19 km): 3. Balázs Tibor. Országúti: U13 (25 km): 2. Bán Benedek, U15 (50 km): 3. Lévai Barnabás. Június 30. - július 2. Két arany- és egy ezüstérmet szereztek a szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület versenyzői a Spanyolországban megrendezett maratoni távú Európa-bajnokságon. Ifjúsági Európa-bajnok KI: Nagy Viktória, 2. Balogh Zsófia. Ifjúsági Európa-bajnok K2: Nagy Viktória - Korsós Zsófia. Július 15-17. A németországi Jüterborgban rendezték meg az erős emberek LSW-WTC szenior atlétikai Európa-bajnokságot. Ruzsinka István (Szenior Atlétikai Club) a 65 évesek korcsoportjában 3 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmet szerzett. Eredményei: Európa-bajnoki 1. hely: súlydobás, Srongest Man (legerősebb ember 5kg-, 50kg-, 25kg-mal dobás), nyeles labdadobás (lkg) versenyszámokban, 2. helyezés: antik diszkosz (3kg), egykezes súlydobás, Schokorama, és kőlökés (50kg) versenyszámban, 3. helyezés: „Történelmi súlydobás”-ban. Július Szemerei Levente a miskolci atlétikai országos bajnokságon 1500 m-en második, 3000 m-en pedig első lett. Augusztus 14. A riói Olimpiai Játékok asztalitenisz női egyéni versenyének második fordulójáig jutott Lovas Petra, a Szekszárd AC játékosa. Augusztus 19-20. A riói Olimpiai Játékokon a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) egyetlen magyar bírónője, a szekszárdi Tam Csilla a mountain bike versenyén, cross (XCO) látta el bírói feladatát. Augusztus 28. A magyar mezőny legjobbjainak bizonyulva Fekete Dominik és Fekete Zoltán (F&F Menedzsment Kft.) szerezte meg a dobogó első két helyét az autós gyorsasági bajnokság Szlovákiában rendezett futamain. Augusztus 29.- A Magyar Íjász Szövetség Sopron-Ágfalván rendezte meg a HDH-IAA 3D Íjász Világbajnokságot, ahol Barta Nikolett világbajnoki címet szerzett kadét