Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-09-03 / 30. szám
SZEKSZÁRDI VASARNAP 2017. szeptember 3. Egyetemen. Egynapos látogatásának célja a szekszárdi projektek megtekintése, különös tekintettel a közelmúltban a megyei kórház gyermekosztályán megvalósult „A jövő generációja” elnevezésűre. A szakmai vizitet városnézés követett, de lehetőség adódott tapasztalatok, információk cseréjére és a két nép kultúrájának kölcsönös megismertetésére is. November 29.- Dr. Haag Éva alpolgármester nyitotta meg az autisták jobb megértését segítő családbarát vándor fotókiállítást a kulturális központban, kiemelve, hogy az Esőmanók Tolna Megyei Autistákért Egyesület régóta nagy erőfeszítéssel dolgozik az autizmussal élők elfogadtatásáért.- Tisztújítást tartott a Szekszárdi Civil Kerekasztal. A csaknem 100 szervezetet tömörítő fórum tagjai Ferenc Vilmos szőlész-borász kertészmérnököt kérte fel a vezetői feladatok ellátására, aki elfogadta azt. December 3-23. Adventi időszakban a Rotary Club Szekszárd forralt bort kínált adományért a város főterén. Sok év hagyományát követve ezúttal a tehetséges fiatalok támogatására és a Hospice munkájának segítésére történt a gyűjtés. Az akció során az ügyeletet, továbbá minden felhasznált eszközt és alapanyagot a klub tagjai biztosították. December 6. A Szent Erzsébet Karitász Alapítvány Szekszárd Megyei Jogú Város önkormányzatának támogatásával adventi szeretetvendégséget rendezett 80 fő rászoruló meghívásával, és 291 db karácsonyi élelmiszercsomagot osztott az általuk támogatottaknak. December 10. Vármegyeházi esték sorozat keretében a Tolna Megyei Kormányhivatal és a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete a meghívására a Csíkszeredái Csibészek Alapítvány Árvácska csoportja vendégszerepeit Az egyesület közösségi házában ebéddel fogadott 53 fős gyermek csoport este a vármegyeháza dísztermében karácsonyi betlehemes műsorát adta elő. Az est folyamán gyűjtés folyt az alapítvány javára. December A SPAR és INTERSPAR üzletben szervezett gyűjtésen az adakozók több száz kg tartós élelmiszert ajánlottak föl. A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai 250 nehéz sorsú családnak készítettek ezekből ajándékcsomagot, amelyet a város önkormányzata 275 ezer forintnyi ajándékutalvánnyal kiegészített. Vili. Nemzetiségek Február 13. A Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule teltház előtt rendezte meg 25. sváb bálját a kulturális központban. Február 16. A DBU színpadán a német Johannes Lang rendezésében élvezhette a közönség Johan Buchau és Alfred Hitchcock fergeteges krimi-komédiáját, A 39 lépcsőfokot. Április 26. Német nemzetiségi könyvbemutatón ismertették a KPVK oktatóinak új, német nyelven írt kiadványait: Klein Ágnes - Müller János: Deutsch für kleine Anfänger 2. Meine ersten deutschen Lieder für Familie und Kindergarten című munkáját Ordas Andrásné Szunyogh Ildikó vezető-helyettes (Wunderland Óvoda), míg Klein Ágnes-Bechtel Helmut: Deutsch für kleine Anfänger 3. Meine ersten deutschen Reime und Märchen für Familie und Kindergarten című könyvét Prof. dr. Szendi Zoltán Dsc egyetemi tanár (PTE BTK) mutatta be. Május 20. A „Mondschein” Szekszárdi Német Nemzetiségi Kórus Egyesület állandó szereplője a szekszárdi Wunderland óvodában megrendezett Tolna Megyei Német Nemzetiségi Gyermek Néptánctalálkozó programjának, amelyen megyénk óvodásainak lehetősége van a német népdalkultúra és a népviselet megismerésére. Május 22. Magyarországi Német Nemzetiségi Kórusok Országos Minősítőjén Somberekén a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa (Landesrat) által háromévenként szervezett országos minősítőn a „Mondschein” Szekszárdi Német Nemzetiségi Kórus Egyesület „Kitüntetéses arany” („Gold mit Auszeichnung”) fokozattal ismerte el Somberekén egykori karnagyuk Eicher-Müller Katalin főleg kakasdi gyűjtésére alapuló bemutatóját. Július 30. A „Mondschein” Szekszárdi Német Nemzetiségi Kórus Egyesület tagja a magyarországi német kórusok összkarának. Veszprémben fellépett a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa (Landesrat) megalakulásának 20 éves évfordulójára szervezett országos rendezvényén. Augusztus 27. A „Mondschein” Szekszárdi Német Nemzetiségi Kórus Egyesület Egerben részt vett a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) által szervezett Aranypáva díjas kórusok meghívásos versenyén, ahol immár másodszor nyerte el az „Aranypáva” minősítést. Ezzel a minősítési fokozattal magyarországi német kórusok közül eddig csak a „Mondschein” kórus rendelkezik. A gálán is fellépő kórust Molnár Márta karnagy készítette fel és Keller Antal kísérte harmonikán. Szeptember 17. A Szüreti Napokhoz kapcsolódó „4. Szüreti Nemzetiségi Kórustalálkozó” a vármegyeháza udvarán felállított színpadon zajlott mintegy 120 énekessel. A műsorban részt vettek: „Wunderland” Óvoda „Regenbogen” csoportja, a Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule német nemzetiségi énekkara, mözsi, szászvári, bonyhádi, nagymányoki, dusnoki csoportok, valamint a „Mondschein” Kórus Egyesület. Szeptember 21. A Magyarországi Német Színház (DBU) új évadját, miként az 1994-es elsőt, Lessing Bölcs Náthán című művének bemutatásával nyitotta. Rendezője ezúttal is a már bemutatkozott szerb rendező, Nemanja Petronje volt. Frank Ildikó igazgató az évadban 60 előadás terveiről szólt, amelyben az előző darabok mellett az iskolákban is előadható Odüsszeia-adaptáció, a Diótörő meséje is színre kerül. Felújítják az Emil és a detektívek című darabot, műsoron marad a 39 lépcsőfok bűnügyi játék és a Búzavirág című dráma. Szeptember 28. A felújított épületben megkezdte munkáját a Magyarországi Német Színház, hazánk egyetlen hivatásos német nyelvű teátruma, amely 30 éve működik Szekszárdon. Ünnepi beszédet mondott Balogh Zoltán az emberi erőforrások minisztere, Hartmut Koschik, a német szövetségi kormány kisebbségügyi megbízottja, Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke és Frank Ildikó. Szeptember 29. A „Keréken az ebéd” szociális projektben egy új kisbuszt kapott használatra a szekszárdi önkormányzat szociális központja. A német belügyminisztérium pályázatán a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat segítségével elnyert kilencszemélyes autó az idős emberek szállítását látja el, de német nemzetiségi kultúrcsoportok, egyesületek, bérlőként az önkormányzat is használja. Október 11. A Dienes Valéria iskolában „Wanderbündel” címmel megemlékezést tartottak a magyarországi németek 70 évvel ezelőtti kitelepítéséről. Az eseményen megjelent Fülöp Attila államtitkár, dr. Józan-Jilling Mihály, a helyi német önkormányzat elnöke, Ritter Imre, az országgyűlés német nemzetiségi szószólója és Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, aki emlékező beszédet mondott. A műsorban fellépett a Mondschein Német Nemzetiségi Kórus és a Dienes iskola énekkara. Wigand Barna, Németh Janka és Angyal Réka, dr. Galigerné Pártái Erika intézményvezető-helyettes családja két ide kapcsolódó történetét mondta el. A műsort követően dr. Józan-Jilling Mihály, beszélgetett a kitelepítés résztvevőivel Miskolczy Miklósnéval és Gscheidt Ádámmal. Október 22. A „Mondschein” Szekszárdi Német Nemzetiségi Kórus Egyesület az eddigi eredményei alapján meghívást kapott a Vecsésen megrendezésre került Magyarországi Német Nemzetiségi Kórusok Országos Gálájára és Versenyére. A Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa a kórust Különdíjban, vezetőjét, Molnár Márta karnagyot Stefan Kerner-díjban részesítette. December 12. A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a német nemzetiségi egyesület a Nemzetiségek Napja alkalmából rendezte meg hagyományos nemzetiségi gálaműsorát. A megjelenteket dr. Józan-Jilling Mihály a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Csillagné Szánthó Polixéna humán bizottsági elnök köszöntötte, majd nagyszabású műsort láthatott a közönség. Felléptek a német nemzetiségi nyelvet tanuló óvodások, diákok, a hagyományőrző Ifjú szív táncegyüttes, a Mondschein kórus, az Ifjúsági Fúvószenekar és az Alisca Brass Band is. Az ünnepségen átadták a Klézli család által alapított Ungarndeutscher Nachwuchs díjat Angyal Réka a Dienes és Falus Hanga, a Babits iskola diákjának. Szekszárd Városért a Művészet Erejével elismerő oklevelet vettek át a Mondschein kórus kiemelt művészeti tevékenységet végző tagjai: Grósz Józsefné (30 éves tagság), Hefner Mária és Mikola Péterné (25 éves tagság), Rosenberger Ferenc és Rubint Jánosné (20 éves tagság). IX. Egyházak Január 17-24. A keresztény hívők ökumenikus imahéten találkoztak, amelynek mottója 2016-ban: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük.” (I. Pt 2,9). A közös alkalmakon a hívők nagy egységéért imádkoztak a város templomaiban. Február 4. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szép számú érdeklődő előtt egy magánház udvarán avatta fel Bíró László tábori püspök azt a kiskápolnát, amelyet Balogh Jenő festőművész emeltetett szülei emlékére. Február 14. 5 évre megválasztotta tisztségviselőit a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör. Egyházi elnöknek Antal Géza apátot, világi elnöknek Gyurkovics Jánost, míg általános elnökhelyettesnek Horváth Jánosné Editet választották. Gazdasági vezető Mészáros Mihályné lett. Június 5. Bacsmai László esperes-plébános a belvárosi római katolikus templomban telt padsorok előtt mutatta be ezüstmiséjét, amelyen jelen volt és köszöntőt mondott Udvardy György pécsi megyéspüspök és Szekszárd polgármestere, Ács Rezső. Június 24. Szent László-nap alkalmából dr. Bíró László püspök és Bacsmai László esperes-plébános egyházi megemlékezés keretében szentmisét, majd agapét tartott a Szent János és Pál kápolna szomszédságában. Az alkalomhoz hagyományos felvonulással csatlakozott az újvárosi társaskör is. Október 22. A Gárdonyi Zoltán Református Együttes az Országos Protestáns Napok bejelentett programjaként hangversenyt adott Naszladi Judit karnagy vezényletével az evangélikus templomban. Áhítatot tartott dr. Kaszó Gyula református lelkész, majd Ács Rezső polgármester a „Szekszárd Városért a Művészet Erejével” elismerő címet nyújtotta át Benedek Pálnak, aki 20 éve tagja a kórusnak. A nagy sikerű esten közreműködött Lozsányi Tamás orgonaművész, a zeneiskola Rézfúvós Kvintettje Szily Lajos vezetésével. Szólót énekelt Köbli Veronika. Közreműködött Németh Judit. Október 31. Dr. Németh Pál a szekszárdi evangélikus gyülekezet orgonista kántora 77 évi szolgálat után ünnepi istentiszteleten búcsúzott tevékenységétől. Sefcsik Zoltán lelkész megköszönte a Közjóért és evangélikus Hűségéremmel kitüntetett kántor szolgálatát és felolvasta Gáncs Péter püspök Isten áldását kérő levelét. Dr. Muth