Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)
2017-06-18 / 23. szám
2017. június 18. , SZEKSZÁRDI VASARMAP13 Arannyal koronázta sikeres idényét a Szekszárd AC A Szekszárd női együttese másodszor nyerte meg az élvonalbeli magyar asztalitenisz-bajnokságot, miután az Extraliga szigetszentmiklósi Final Four döntőjében legyőzte a Postást. Egy hosszú és eredményes szezon végére tettek pontot az elmúlt vasárnap a szekszárdiak a bajnoki arannyal. A SZAC három sorozatban indult idén, és mindháromban érmet szerzett: egy bronz-, majd egy ezüstérem után ezúttal a legfényesebb medál került a megyeszékhely játékosainak nyakába. A Türei Ferenc és Szily György irányította gárda először a legnívósabb sorozatban, a Bajnokok Ligájában írt történelmet azzal, hogy - harmadik nekifutásra - továbbjutott a csoportjából, s egészen az elődöntőig menetelt. Ott végül a bombaerős lengyel Tarnobrzeg megállította Madarászék menetelését, így bronzérmesként zártak a szekszárdiak. Egyel feljebb, a dobogó második fokára állhatták fel a Klubcsapatok Szuperligájában Mihajlováék, akik - a tavalyi bravúrgyőzelmet követően - ezúttal nem bírtak az osztrák Linz gárdájával. A SZAC bajnokcsapata (balról): Szily György, Madarász Dóra, Reinholds, Imre Leila, Tamolwan Khetkhuan és Türei Ferenc —mWttWHHHI illIll»llllinilllUI4»llllllllllWHIIl||||||l|TniTnHHti lllll>llllllllln«»lfll»Mim»itmrrTrniini|||H a Mihajlova, Arturs A két nemzetközi sorozat mellett idehaza hibátlanul szerepeltek az Extraligában: mind a 18 találkozójukat megnyerve, első helyen jutottak be a hétvégi négyes döntőbe. A SZAC egyik kulcsembere, a szingapúri Lin Ye nélkül, Madarász Dóra, Polina Mihajlova, Tamolwan Khetkhuan és Imre Leila összeállításban címvédőként és favoritként állt asztalhoz Szigetszentmiklóson. A szombati elődöntőben ennek megfelelően egy könnyed 6:1-es sikerrel melegítettek a fináléra, ahol a tavalyi döntőben legyőzött Postás SE várt a szekszárdiakra. A 2016-os pécsi aranycsatában aratott 7:0-as sikernél ezúttal szorosabban alakult az összecsapás, amelyen a SZAC végül éppúgy 6:3-ra verte meg a budapesti riválist, ahogy tette azt az alapszakasz-bajnokság májusi összecsapásán. A Postásban hiába remekelt a holland-kínai Li Jiao, Madarász és Mihajlova mellett a thaiföldi Khetkuan is hozzátette a magáét, így 2016 után ismét Szekszárdra kerültek az Extra Liga aranyérmei. „Ez volt az elvárás magunkkal szemben. Kicsit jobbak vagyunk a többieknél, ami némi terhet is jelent, hiszen ebben a lebonyolításban egy mérkőzés dönt az aranyéremről, amin bármi előfordulhat. Ma a fontos meccseket megnyertük” - nyilatkozta Szily György, a szekszárdiak vezetőedzője. SZV Eredmények, elődöntő: Szekszárd AC-Budapesti Érdért 6:1. Győztesek: Madarász D. 2, Khetkuan 2, Mihajlova, valamint a Mihajlova-Madarász pár, illetve Ambrus. Döntő: Szekszárd AC-Postás SE 6:3. Páros: Polina Mihajlova, Madarász Dóra-Kertai Rita, Ruta Paskauskiene 3:0. Egyéni: Madarász-Paskauskiene 3:2, Tamolwan Khetkhuan-Li Jiao 0:3, Mihajlova- Kertai 3:1, Madarász-Li Jiao 2:3, Mihajlova-Paskauskiene 3:0, Khetkhuan-Braun Éva 3:1, Mihajlova-Li Jiao 0:3, Madarász-Braun 3:0. A női Extraliga végeredménye: 1. Szekszárd AC, 2. Postás SE, 3. Budaörs, 4. Bp. Érdért. oűíBítí)$űLCasO JJtgfe „ as a QsgSsfifö (áraasüasiáyp' »•äaÄvarti-iiü értékesítése nagy választékkal! 3 bank ajánlatával Szekszárd, INb sz. lit. siófoki aboazó Teteton/tax: 74/413-478. mobil: 06-30/994-5911 i.velorex2000.hu UFC: családi nap zárta az eredményes évet Évzárót tartott vasárnap a városi sporttelepen a megyeszékhely labdarúgó klubja. A családi nap nyitányaként Kárpáti Zoltán köszönte meg a játékosoknak, edzőknek, technikai dolgozóknak az egész éves kitartó munkát. A klub elnöke beszédében megjegyezte: az évzáró remek alkalmat biztosít arra, hogy az UFC „nagy családjának” tagjai megismerhessék egymást. Kiemelte, eredményes szezont tudhat maga mögött egyesület, hiszen a „kirakatcsapatnak” számító NB III-as felnőtt gárda- amely tavaly éppen csak bennmaradt - a Közép-csoport hetedik helyén zárta a 2016/2017-es bajnokságot. A tavaszi eredmények alapján Kvanduk János együttese a Budafok mögött, a pécsiekkel holtversenyben a második legtöbb pontot szerezte! A megyei I. osztályban szereplő alakulat bajnoki címet nyert, csak úgy, mint az U19 és az U14 két korosztályos gárda. Az Agenta Girls Szekszárd FC NB I-es női futsalcsapata pedig bajnoki és kupaezüsttel koronázta meg idei teljesítményét. Kárpáti Zoltán végül hat, egykor Szekszárdról indult válogatott játékost állított példaként a fiatal labdarúgók elé: Szentes Lázárt, Hahn Árpádot, Szilveszter Ferencet, Fehér Csabát, Nikolov Balázs és Márkvárt Dávidot. (A díjazott játékosok és edzők névsorát a www.szufc.hu oldalon olvashatják.) A családi napon célba rúgó verseny, lábtenisz, asztalitenisz, szülő-gyerek focimeccsek és óriás légvár várta a résztvevőket. No meg a főzőverseny, melyre 45 csapat nevezett. A szervezők köszönik a rendezvény lebonyolításához nyújtott támogatásokat. Forrás: szufc.hu